A FÖLD HOSSZÚ ÉS ROSSZ KORSZAKÁNAK VÉGE – EZEKET AZ IDŐKET TI EMBEREK TEREMTETTÉTEK MAGATOKNAK ÉS AZ ÉGIEKNEK AZÁLTAL – HOGY NEGATÍV GONDOLATOKAT ENGEDTETEK SZABADJÁRA! BIZONY NEMCSAK A POZITÍV – DE A NEGATÍV GONDOLATOK IS MEGVALÓSULNAK – HELYTÁLLÓ TEHÁT AZ ÁTOKRA VONATKOZÓ KÖZMONDÁSOTOK!

AZ ELMÚLT TÖBB SZÁZ ÉV EGY TÖMEGKÁBULAT VOLT – NAGYHANGÚ EMBEREK KIKIÁLTOTTAK ESZMÉKET ÉS ROHANTATOK UTÁNNUK – MINT A BIRKÁK!

HA AZ LEJÁRT TALÁLTATOK EGY ÚJABB HANGOS EMBERT – DE KÖZBEN EGYRE JOBBAN ELTÁVOLODTATOK AZ IGAZI LÉNYETEKTŐL – A LELKETEKTŐL!

Sok hangszerünket elfelejtettük - el kellett felednünk, - mert ősi ázsiai kultúránk részei voltak, s mint ilyet a nyugati kultúra felvétele feledésre ítélt (rovásjeles írásunkkal, őskrónikáinkkal és gesztáinkkal együtt). Feledésbe merült a legtöbb hangszerünk egészen addig, míg lényegében ugyanezek a hangszerek évszázadokkal később nyugati "szűrőn" átjutva, néha kisebb változáson átesve ismét eljutottak hozzánk. Ekkor már ugyanis "szalonképesek", hisz a nyugati kultúrából "származnak".

Őseink ruházatukban az ázsiai ruhadarabokat hordták és azokat fejlesztették tovább, így Európában egyedülálló viselettel jelentek meg.

Ruhadarabjaink ősi formában Magyaroszágon a mai napig fellelhetőek és megújított változatukban szerte a világon elterjedtek.

A művelt Európa, majd a többi földrészek ugyanis nem a rómaiak és a bizánciak tógáit vagy a germánok szőr- és állatbőr öltözékét, hanem a magyarok viseletét vették át.

Az ősmagyar konyha eleink honfoglalás kori és az előtti általános ételeit, italait, gasztronómiai szokásait, hagyományait foglalja magában.

Őseink állandó szálláshelyein üstben, bográcsban és kemencékben főztek-sütöttek, amikor azonban úton voltak vagy állataikkal távolabb éltek állandó szálláshelyüktől "kővel főztek", hiszen üstjeiket és cserépedényeiket nem tudják lovon szállítani.

Tűz csiholására viszont mindig volt tarsolyukban tűzszerszám (tapló és tűzkő vagy acél).

Őseink elsődleges itala természetesen a tiszta víz volt, de ezenkívül kedvelt italok voltak még az alábbiak.

A kumisz

A kumisz az ősmagyarság híres, édeskés, enyhén szénsavas, alkoholos itala, mely az összes Belső-Ázsiai népnél elterjedt és kedvelt.
A kumiszt kancatejből készítik erjesztéssel. Minél tovább hagyják a kumiszt az erre a célra kialakított bőrtömlőkben érlelődni, annál magasabb lesz az alkohol-, tejsav- és szénsavtartalma, míg cukortartalma csökken.

Őseink állandó szálláshelyein üstben, bográcsban és kemencékben főztek-sütöttek, amikor azonban úton voltak vagy állataikkal távolabb éltek állandó szálláshelyüktől "kővel főztek", hiszen üstjeiket és cserépedényeiket nem tudják lovon szállítani. Tűz csiholására viszont mindig volt tarsolyukban tűzszerszám (tapló és tűzkő vagy acél). Edényül pedig bőrtömlő, fa- vagy kéregedény, favödör vagy félbevágott lopótök szolgált. Erről Dzsajháni így emlékezik meg: "Visznek magukkal tűzifát és néhány követ, azután mindaddig tüzelnek a kövek alatt, amíg a kövek forróvá nem lesznek", majd ezeket a köveket vízbe helyezve ételeiket így készítik el.

A magyar és jugar nép kulináris alapfilozófiája hasonló és alapvetően különbözik az európai ételkultúrától. A levesek készítési módja és széleskörű kedveltsége, a pörköltfélék készítése, az apróra felvágott húsdarabok összepirítása hagymával és más növényekkel, a tésztafélék általános kedveltsége és széleskörű készítési módja, a főzelékfélék ismerete, a szárított tésztáik (targana) és húsaik igen hasonlóak egymáséhoz.

Egy nép ételkultúrája éppúgy hozzá tartozik, mint néprajza, zenevilága, hitvilága, nyelve vagy testalkata. Kövi Pál írja. "A népi muzsikához és a népdalkultúrához hasonló érték és páratlan művelődési kincs rejlik a gasztronómiában. Ezt a kincsesbányát fel kell tárnunk, alá kell szállnunk a mélyére, mert minél mélyebbre hatolunk benne, annál magasabbra jutunk a tudás és a szellem dolgában".

A magyar konyháról sok korabeli és későbbi adattal rendelkezünk.

Sumer anyagtáblára rótt jelek formájában találta Dr. Borbula Ida sumerológusunk az alábbi himnuszt, melyet minden bizonnyal a legrégebbi magyar himnusznak tekinthetünk. Ő ültette át latin írásra, melynek szövege a következő:

„Országok országa, törvénytudás népe,

Napkelet s nyugat közt a világnak fénye.

Nagy a te nemzeted, nagy a te végzeted,

Oly messze-magasztos, hogy fel sem érheted;

Mint a magas menny s ég, szíved mérhetetlen,

Életed gyökere szent és sérthetetlen.

Az ősi belső-ázsiai vallási világkép a magyar nép mentalitásában még ma is ott él, töredékei megtalálhatók a néphit, a népmese és a népszokások körében. Maga a "mitológia" szó eredeti jelentése "titkos beszéd" volt, olyan dolgokra vonatkozott, amelyeket az ember nem tudott kifejezni. Származtatott jelentése "hitrege", amely a hajdanvolt hitvilágába enged bepillantani; az Isten, az ember, a lét kérdéseire keres magyarázatot. Soha nem légből kapott dolgok ezek, hanem egy titokzatos ismeretanyag, amelyet beláthatatlan időkön keresztül apáról fiúra adtak át egymásnak őseink.

A rokonnépeknél való analógiák kutatása azért olyan fontos, mert a mitológia olyan, mint egy nyelv, melynek hasonlósága minden különbözősége ellenére is rokon eredetre mutat.