Őseink elsődleges itala természetesen a tiszta víz volt, de ezenkívül kedvelt italok voltak még az alábbiak.

A kumisz

A kumisz az ősmagyarság híres, édeskés, enyhén szénsavas, alkoholos itala, mely az összes Belső-Ázsiai népnél elterjedt és kedvelt.
A kumiszt kancatejből készítik erjesztéssel. Minél tovább hagyják a kumiszt az erre a célra kialakított bőrtömlőkben érlelődni, annál magasabb lesz az alkohol-, tejsav- és szénsavtartalma, míg cukortartalma csökken.

A mongolok a kumiszból néha tejpálinkát, vagyis arkhit is párolnak.

A kumisz fogyasztásának egyik legfőbb oka, hogy a belső-ázsiai és a mongolid népek tejérzékenyek, így nyers állapotban nem fogyaszthatnák a tejet, ha azonban tejfehérjét megsavanyítják („kicsapatják”), a tej kumisz, joghurt vagy aludtej formájában már a tejérzékeny emberek számára is fogyasztható.

A letelepedett életmód kezdetétől, (amikor a lóállomány drasztikusan csökkent), a kumisz is kiszorult a fogyasztásból.

A sör

Sokan úgy tartják, ősi borivó nép a magyar, holott elődeink előbb ismerhették a sört, mint a bort. Évszázados vándorlásaik során ugyanis sokkal inkább termeszthették a néhány hónap alatt megérő gabonát, mint az évek alatt termőre forduló szőlőt. A vándorló magyarok tanítói a népvándorlás korabeli szláv népekBabilonból jutott el a sörfőzés. Ezek a népek már általánosan használták a komlót az árpa-, vagy malátalé ízesítésére. voltak, akikhez

Bőrtömlőbe tették a kövek közt megőrölt gabonát, majd vízzel felöntve jól összerázták. Ezután „tüzes követ” tettek bele, hogy emeljék hőmérsékletét, később hozzáadták a komlót, forrásig melegítették, közben többször megrázva a hatalmas tömlőt. Majd vízbe merítették vagy lelocsolták, hogy lehűljön és megerjedjen.

A bor

A korabeli források kétféle borról számolnak be az akkori Belső-Ázsiából, az egyik édes, fehér-, a másik sötét, áttetsző vörösbor, mely erősebb és értékesebb volt.
Az ősi magyar hitvilág a bort különösképp értékelte, az áldozati szertartások és szerződések szentesítésének fontos kelléke volt.

A vándorlások során azonban leginkább kereskedelem útján juthattak hozzá az értékes italhoz, hisz a borkészítéshez letelepült életmódra, fejlett szőlőművelésre van szükség, ami a folyamatos mozgás következtében szinte kivitelezhetetlen.

Történelmi említések:

• Menandrosz: „A magyarok lakomához láttak… bort ittak ugyan, de nem olyant, amilyent nálunk szőlőből préselnek. Valami más barbár édes itallal töltötték meg magukat.”

• Dzsajháni megjegyzi, hogy „a magyarok itala mézből készült”

• Anonymusnál pedig azt olvassuk, hogy „húst, halat, mézet ettek és bőven volt fűszeres boruk”

forrás: wikipédia