Az idén alapításának 50. évfordulóját ünneplő Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület 2024-ben a kerecsensólymot választotta az év madárfajának. A kerecsen a hazai madárfauna egyik legkiemeltebb természetvédelmi értéke; európai szinten legjelentősebb populációja a Kárpát-medencében él. Fontos szerepet tölt be a magyarság hiedelemvilágában, hiszen a turult nagy valószínűséggel ezzel a madárral lehet azonosítani. A kétrészes cikksorozat első részében a faj általános ismertetője olvasható, a másodikban a kerecsen alfajainak és a rokon fajok leszármazásának felderítését célzó expedíciók és kutatás kerül bemutatásra.

Szerzők: Fuisz Tibor István (Madárgyűjtemény), Cserkész Tamás (Emlősgyűjtemény) és  Segesdi Martin (Madárgyűjtemény)

Bevezetés a hazai sólymok világába

A hazánkban költő sólyomfélék közül a kerecsensólyom és a vándorsólyom (Falco peregrinus) a két nagyobb termetű képviselő, a vörös vércse (Falco tinnunculus), kék vércse (Falco vespertinus), kaba (Falco subbuteo), valamint  a téli vendég kis sólyom (Falco columbarius), és a nagyon ritka, már évtizedek óta hazánkban nem költő fehérkarmú vércse (Falco naumanni) nagyjából feleakkorák, mint a nagy sólymok.

A sólymok mérete és táplálékuk között erőteljes összefüggés mutatható ki. A kisebb termetű vércsék kisemlősökkel: egerekkel, pockokkal, rovarokkal és kis énekes madarakkal táplálkoznak, a kerecsen táplálékában a közepes és nagyobb termetű földön élő emlősök: ürgék, hörcsög szerepelnek. Ennek megfelelően alkata sokkal zömökebb, erőteljesebb, mint a főleg madarak vadászatára szakosodott vándorsólyomé. Rágcsálók hiányában persze könnyedén átvált a nagyobb madarak fogyasztására, de a kisebb vércséktől eltérően nem a kis énekesekre vadászik, a fogyasztott fajok inkább a seregély és galamb mérettartományba tartoznak.

A sólymokra jellemző, hogy nem építenek saját fészket, más madarak elhagyott fészkeibe, sziklaperemekre fészkelnek. A sólyomalakúaknál megszokott módon a kerecsen tojók nagyobbak a hímeknél, testhosszuk akár 57 cm, tömegük pedig 1,3 kg is lehet. Szárnyfesztávolsága pedig csaknem 130 centiméter.

A kerecsensólyom elterjedése

A faj költőterülete Közép-Európától Kínáig terjed, az állomány nagy része vonul, de a Kárpát-medencében élők rendszerint helyben maradnak. A fákkal tarkított, sziklakiszögelésekkel rendelkező füves sztyeppek, dombvidéki füves területek jellegzetes sólyomfaja, ezért európai állományának zöme a Kárpát-medencében és Ukrajnában honos. Az Európai Unió területén hazánk rendelkezik a legnagyobb kerecsen állománnyal (az itt élő egyedek teszik ki az EU-s állomány csaknem kétharmadát), ráadásul a hazai populáció az egyetlen a világon, amely az utóbbi évtizedekben növekedést mutat. Bár a hazai kerecsenállomány mérete az utóbbi években stagnál, a környező országok, a tágabb értelemben vett Kárpát-medence állományának változására alapvető hatást gyakorol. A hazai állomány folyamatos növekedése révén a fiatal egyedek Magyarországról sugárirányban kiindulva újra benépesítik azokat a területeket a környező országokban, ahol az ötvenes években ez a faj kipusztult. Elterjedését keleti irányba, Románia felé az is segíti, hogy az ürge ott még sokkal gyakoribb.

A kerecsensólyom alfajai

A kerecsensólyom hatalmas, Magyarországtól Mandzsúriáig húzódó elterjedési területén a kutatók több alfajt azonosítottak. A jelenleg legmegbízhatóbbnak tartott, nemzetközi együttműködéssel összeállított „International Ornithological Congress World Bird List” négy alfajt ismer el.

F.c. cherrug – a törzsalak Közép-Európától Közép-Ázsiáig honos.

F.c. coatsi – alfaj Kazahsztán sivatagos nyugati és déli területein él.

F.c. milvipes –alfaj Közép-Ázsiát népesíti be.

F.c. hendersoni – ez az alfaj a Tibeti-fennsíkon él.

Bár a hazai állomány nem vonul, az északabbi területeken fészkelő madarak nagy távolságokra vonulnak. A kontinentális hideg telű Ázsiából rendszerint a melegebb dél-ázsiai területekre repülnek Kínába, Észak-Indiába, és Közép-Ázsiába, míg az Európában honos madarak Afrikába vonulnak, Mauritániától Kenyáig találhatók telelőterületeik.

Fészkelés

Fészkelésére jellemző, hogy a többi sólyomhoz hasonlóan nem épít magának fészket. Természetes környezetben elsősorban sziklaperemeket választ fészkelő helynek, ahol a köves törmelékbe mélyített csészébe rakja le tojásait. Elfoglalja a holló, egerészölyv vagy ritkán sasok fészkét is, de akár gólyafészkeket is használ költésre. A magasfeszültségű vezetékek tartóoszlopaira felszerelt, időjárásnak ellenálló, több évig használható költőládák kihelyezése kulcsfontosságú lépés volt a faj hazai védelmében, az alföldi területek benépesítésében. Manapság Magyarországon a legtöbb pár az alábbi videón látható „tálcán” költ. A linken egy hazai kerecsensólyom villanyoszlopra kihelyezett fészekládájába nyerhetünk valós idejű bepillantást élő adásban (https://www.mavir.hu/web/mavir/feszekmegfigyeles)

A március végén, áprilisban lerakott tojásokon a tojó 32 napig kotlik, a hím csak ritkán váltja, és a kikelt fiókákat és a tojót is a hím eteti. A kikeléskor még világos pehelytollakkal borított fiókák 5-6 hét elteltével válnak röpképessé, és pár hétig még a szüleikkel maradnak, hogy elsajátítsák a vadászat fortélyait.

A kerecsensólyom alkalmazkodása a nagy sebességű repüléshez és prédaejtéshez

A sólymok a vadászat mesterei, gyors röptükről ismert madarak. A kerecsen a világ második leggyorsabb vízszintes repülési sebességet elérő madara a maga 150 km/h-s csúcssebességével a sertefarkú sarlósfecske (Hirundapus caudacutus) után. A zuhanórepülésben sem kell szégyenkeznie, hiszen a 391 km/h-s abszolút csúcstartó vándorsólyom (Falco peregrinus) után a szirti sassal (Aquila chrysaeetos) a 300 km/h sebességet meghaladó szűk elitet alkotják.

A sólymok testfelépítése tükrözi a vadászathoz való kiváló alkalmazkodást. Koponyájuk formája szoros összefüggést mutat a táplálékszerzés módjával. Rövidebb, robosztus csőrük, fejlett izomzattal is párosul: a csőr összezárásának ereje meghaladja például a héják és karvalyok értékeit. A csőr vágóélén található fogszerű képletek tovább növelik annak hatékonyságot, segítik például a zsákmány megragadását és felbontását, esetleg a nyakcsigolyák eltörését. A nappali ragadozók között kiemelkedően jó látással rendelkeznek, ismereteink szerint a kerecsen látása majdnem olyan kiváló, mint a vándorsólyomé.

Csonttani erősségek

A sólymok akrobatikus repülési képességeivel függhet össze, hogy végtagcsontjaik keresztmetszetének geometriája növeli a hajlítással, töréssekkel szembeni ellenállást. Különösen előnyös ez akkor, amikor a csontoknak meg kell birkóznia a zuhanórepülésből vízszintesbe való átváltásnál a szárnyakra ható nagy erőkkel. A zuhanórepülés során a szárnyak stabilizálását, és a rájuk ható erők leküzdését tovább segíti a fejlett szárnyizomzat mellett, az erős csontokból álló vállöv. Gyors röptüket elősegítendő, a szárnyakat lecsapó majd felhúzó izmok tömege nagy, repülési képességeiket tovább fokozza, hogy szárnyvégi izmaik (melyek a csuklóízület stabilizálásáért, illetve a szárny alakjának megváltoztatásáért felelősek a felszállás, függőleges emelkedő repülés, vagy a leszállás során) más ragadozómadarakkal összehasonlítva fejlettebbek. Lábaik izomzata a préda megragadására, talajon tartására, vagy éppen levegőben való lecsapására specializált, sokkal inkább, mint például a héják és karvalyok esetében. Csüdjük rövid és zömök, a láb csontozata erős, hogy ellenálljon a préda vergődése okozta behatásoknak.

Őrizzük meg a kerecsent! Hogy viszonyultak a régi idők vadászai a kerecsensólyomhoz?

Bár a kerecsen manapság az egyik kiemelt természetvédelmi értékünk, a „Magyarország madarai” című műben, az előszóban Herman Ottó által méltatott szerző, Chernel István saját vadászélményét ismertetve bemutatta, milyen veszélyek leselkedtek a fészken ülő fiókákra pályázó vadászokra.

„A Duna és Morva egybeömlésénél azonban, Dévény várfokán (Pozsonym.), 1885-ben körülbelül 100 méter magasan, a várhegy sziklafalában, üregben találtam fészkét, melyből 1886 június 8-án négy meglehetősen anyányi fióka közül egyet megszereztem. Ez majdnem 11 évig volt nálam fogságban; megszelidült, nevét értette s hivásra is jött. Nem egyhamar felejtem el azt a napot, mely birtokomba adta! A vár fokáról egy ablakon át ALMÁSY barátommal 30 méter hosszú kötélen bocsájtottuk alá sógoromat a fészekhez, ki félig a levegőben lógva, csak lábaival támaszkodva, önként vállalkozott e veszélyes kisérletre. Mégis eredménytelenül, mert a kötél rövid volt. A fészekben ülő fiókákat ezután a Morva partjáról golyóspuskával lőttük agyon, egy kiesett sértetlent pedig magunkkal vittünk. Ez volt az előbb említett. Igen érdekes, mert e fészek ősi lakottságára enged következtetést, SCHLEGEL jeles hollandi ornithologus 1853 október 1-én kelt és PETÉNYIhez intézett idevonatkozó levele,* mely szerint a holland sólymászok régen ismerték e fészket és eljöttek Magyarországba, hogy fiókákat szedjenek belőle.”

Újkori kerecsen-történelem

A kerecsensólyom megítélése a múltban kettős volt, hiszen vadászmadárként a solymászok nagyra értékelték a fajt, míg az apróvadas vadászterületeken a vadászható fajokra gyakorolt predációja miatt erőteljesen gyérítették. Mivel a hazai vadgazdálkodásban a hegyvidéki területeken elsősorban a nagyvad állomány hasznosítását tartották fontosnak, a ragadozó madarak ritkítása kevésbé volt prioritás. Ezért a kerecsensólyom elsősorban a hegyvidéki területekre szorult vissza. A XIX. század végén, XX. század elején a mai Magyarország területén állományát 300-400 párra becsülték. Azonban a hazai állomány szinte teljesen összeomlott a mezőgazdaságban alkalmazott vegyszeres rágcsálóirtás következtében. 1949-ben a kerecsensólymok számát mindössze 28 párra becsülték, és ezek túlnyomó többsége hegyvidéki területen költött, míg az 1980-as évek elejére még tovább, 5-10 párra csökkent. Az agrokemikáliák közül a rovarirtószerként alkalmazott DDT és a rágcsálóirtók hatása volt a legdrasztikusabb a hazai sólymokra. Ezek a vegyületek a táplálékláncban feldúsulva a madaraknál hormonális változásokat okoztak, a csökkent nemi aktivitás mellett a tojáshéj elvékonyodását is kiváltották. A világszerte végzett vizsgálatok szerint a vándorsólyom populációk katasztrofális csökkenését a DDT-nek tulajdonítják. Magyarországról egy időre teljesen eltűnt a vándorsólyom, és a kerecsen állomány is a megsemmisülés határára jutott. A DDT 1968-as magyarországi betiltása után a két hazai nagytestű sólyom populációi még évtizedekig nem álltak helyre. A pár tíz egyedre tehető kerecsenállomány felerősítése érdekében a hazai kerecsen fészkeket őrizték az MME és a nemzeti parkok munkatársai, illetve a Magyar Solymász Egyesület tagjai. A fészekőrzéssel az illegális kereskedelmet szerették volna visszaszorítani, ugyanis akkoriban a vadon befogott madarakat a feketepiacon magas összegekért lehetett értékesíteni. A hazai állomány térbeli terjedését elősegítette, hogy az alkalmas fészkelő helyeket nélkülöző vidékeken a távvezetékek oszlopaira költőládákat helyeztek ki. Így a faj lassan a hegyvidékekről kiindulva a gazdag rágcsáló állománnyal rendelkező hazai síkvidéki területeket is benépesítette. Ennek köszönhetően napjainkra a hazai kerecsensólyom állomány a hatvanas években átélt drasztikus csökkenés után mintegy tízszeresére, 170 pár körülire emelkedett, az MME adatai szerint becsült hazai állomány napjainkban 180-200 pára tehető.

Veszélyeztető tényezők

A faj állományait a következő tényezők fenyegetik teljes elterjedési területén, és bizonyos mértékben sajnos hazánkban is: élőhelyvesztés (különösen a legelőterületek csökkenése), táplálékállatok (elsősorban az ürge) mennyiségének csökkenése, a fészkelőhelyek számának korlátozottsága, illegális lelövés és mérgezés, befogás. A hazai állományt leginkább az agrárterületek csökkenése és átalakulása veszélyezteti. Az agrárterületek a városok és ipari területek terjeszkedése, az úthálózat bővülése miatt az 1960-as évektől negyedével csökkentek. Sajnálatos módon a megmaradt területeken is az extenzíven hasznosított gyepek, kaszálók és legelők aránya csökkent, nőtt a táblaméret, és megfogyatkoztak a rovarok, rágcsálók és kisebb énekesek számára fontos fasorok, mezsgyék. Ez természetesen csökkentette a ragadozók táplálékbázisát is. A kerecsent nagyon érzékenyen érinti egyik fő táplálékállatának, az ürgének a hazai állománycsökkenése, elterjedésének beszűkülése is. A hazai és mongóliai kerecsen populációk táplálékösszetételének összevetése rávilágított, hogy a mongóliai kerecsenek a háborítatlan füves puszták gazdag kisemlős kínálatának köszönhetően több ürgét fogyasztanak, és kisebb otthonterületen vadásznak. A hazai gyepek csökkenése részben a legeltetés felhagyása, illetve a gyepek feltörése miatt az ürgeállomány jelentős csökkenését okozta, a valaha a zárt erdők és vizes élőhelyek kivételével mindenütt gyakori rágcsálónk mára visszaszorult, elterjedése szigetszerűvé vált. Az ürge magyarországi fogyatkozása részben a rájuk vadászó ragadozók létszámnövekedésének is betudható, hiszen a vörös róka populációk nagysága a veszettség elleni immunizálásnak köszönhetően erőteljesen emelkedett. Emellett a hazai ragadozó madarak szigorú védelmének köszönhetően több faj állománya erőteljesen nőtt, és így nagyobb predációs nyomás hat a hazai ürgepopulációkra. A Magyarországon vizsgált kerecsensólymok ezért a mongóliaiakhoz képest a számukra nagyobb idő- és energiabefektetéssel vadászható madarak fogyasztására kényszerülnek. A madarak közül a méretében nekik megfelelő táplálékforrások között talán a legfontosabb a városokban alaposan felduzzadt parlagi galamb állomány. A parlagi galambok kijárnak táplálkozni a városokból a környező mezőgazdasági területekre, a termények betakarítása, szállítása során kiszóródó magokat az utak mentén és rakodó pályaudvarokon is csipegetik. A kerecsensólymok számára ezek a galambok könnyen elérhető táplálékforrást jelentenek, de a városi galambok létszáma is alaposan csökkent a rendszerváltás óta.

A kerecsen hazai és nemzetközi védettségi besorolása

A kerecsensólyom az IUCN listáján a veszélyeztetett kategóriába tartozik. Ennek egyrészt az az oka, hogy a madarak illegális befogása és értékesítése – a szinte korlátlan felvevőképességű közel-keleti feketepiac árfelhajtó hatása sem elhanyagolható ebben a folyamatban – továbbra is folyik a volt Szovjetunió utódállamaiban, például Kazahsztánban és Üzbegisztánban. Másrészt a  füves élőhelyek világszerte észlelhető csökkenése, mezőgazdasági művelésbe vonása szintén erőteljesen csökkenti a faj természetes élőhelyeinek kiterjedését.

Hazánkban a kerecsensólyom 1954-től fokozottan védett, a legmagasabb, 1.000.000 forintos természetvédelmi értékkel bíró fajok közé sorolt élőlény.