Szeretettel köszöntelek a Az Őshaza Himnuszának kedvelői közösségi oldalán!
Csatlakozz te is közösségünkhöz és máris hozzáférhetsz és hozzászólhatsz a tartalmakhoz, beszélgethetsz a többiekkel, feltölthetsz, fórumozhatsz, blogolhatsz, stb.
Ezt találod a közösségünkben:
Üdvözlettel,
Az Őshaza Himnuszának kedvelői vezetője
Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:
Szeretettel köszöntelek a Az Őshaza Himnuszának kedvelői közösségi oldalán!
Csatlakozz te is közösségünkhöz és máris hozzáférhetsz és hozzászólhatsz a tartalmakhoz, beszélgethetsz a többiekkel, feltölthetsz, fórumozhatsz, blogolhatsz, stb.
Ezt találod a közösségünkben:
Üdvözlettel,
Az Őshaza Himnuszának kedvelői vezetője
Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:
Szeretettel köszöntelek a Az Őshaza Himnuszának kedvelői közösségi oldalán!
Csatlakozz te is közösségünkhöz és máris hozzáférhetsz és hozzászólhatsz a tartalmakhoz, beszélgethetsz a többiekkel, feltölthetsz, fórumozhatsz, blogolhatsz, stb.
Ezt találod a közösségünkben:
Üdvözlettel,
Az Őshaza Himnuszának kedvelői vezetője
Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:
Szeretettel köszöntelek a Az Őshaza Himnuszának kedvelői közösségi oldalán!
Csatlakozz te is közösségünkhöz és máris hozzáférhetsz és hozzászólhatsz a tartalmakhoz, beszélgethetsz a többiekkel, feltölthetsz, fórumozhatsz, blogolhatsz, stb.
Ezt találod a közösségünkben:
Üdvözlettel,
Az Őshaza Himnuszának kedvelői vezetője
Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:
Kis türelmet...
Bejelentkezés
A finnugor nyelvészettel foglalkozók tévesen értelmezve a meglévő gyér nyelvi rokonságot, jókorát csúsztatva „finnugor rokonságról” beszélnek és írnak, megtévesztve ezzel az embereket, mintha bármilyen kulturális és biológiai rokonságban állnánk e valaha gyűjtögető-halászó népekkel.
Őseink a finnugor népek által lakott területen
áthaladva valóban átvettek néhány száz szót; ez jogosította fel az
Osztrák Birodalom, majd a Monarchia ideológusait arra, hogy megfosszák a
magyarságot ősi származástudatától. Minden török–magyar kapcsolat az
Osztrák Birodalom, majd a Monarchia végét jelentette volna, ezért német
és osztrák kutatókkal (Schlözer, Budenz, Hunsdorfer, stb.)
kidolgoztattak a magyarok számára egy olyan őstörténetet, amely elvette e
nép tartását, igazi, hagyományokon és krónikáinkon nyugvó múlttudatát.
Ez az ideológia kapóra jött a sztálini-rákosi-kádári időkben is, hiszen e
tézis szerint a magyarok „őshazája” a nagy Szovjetunió területén volt.
Egyre-másra
alakultak bel- és külföldön finnugrisztikai tanszékek, kutatóintézetek,
sulykolták e tanokat iskolákban, egyetemeken. A Pázmány Péter Katolikus
Egyetemen ma is működik finnugor tanszék, de magyar őstörténetet
egyedül a Gödöllői Agrártudományi Egyetem – ma Szent István Egyetem –
hallgatói tanultak.
Őstörténetünket illetően ma is ugyanaz a
kettősség uralkodik hazánkban, mint az „ugor–török” háború idején a XIX.
század végén. A hivatalos szervek kiszolgálják a mindenkori
kormányzatot, a magyar emberekben pedig tovább él igaz származásunk
tudata; ez a kettősség meglehetősen nagy zavart okoz történelmünkben.
Az
ujgurokkal való foglalkozás aktualitását az adja, hogy egy nagy
nemzetközi (belga, német, lengyel, magyar stb.) DNS-kutatás
eredményeként genetikusok arra a megállapításra jutottak, hogy „a
magyaroknak genetikailag semmi közük sincs a finnugor népekhez…, viszont
igen közeli genetikai kapcsolatban állnak a belső-ázsiai korábbi és ma
ott élő török népekkel, így a belső-ázsiai ujgurokkal…” Amíg a
„nemzetközi sajtó” az unalomig menő gyakorisággal számol be mondjuk a
palesztinok és az izraeliek szinte minden percéről, addig az
őstörténetünkben fontos szerepet játszó, a magyarságnál jóval nagyobb
lélekszámú ujgurokról soha nem hallunk, soha nem olvasunk.
Andronovói kultúra
Józanul
mérlegelve kapcsolatunkat, nem arról van szó, hogy közeli rokonságban
állunk az ősi vagy mai ujgurokkal, hanem az ő elődeik valaha ugyanazon –
előbb a hun (hsziungnú), majd türk – törzsszövetségnek voltak a tagjai,
amelynek a mi őseink is.
Az ujgurok Belső-Ázsiában
(Kelet-Turkesztánban, „Ázsia Szívében” maradtak), mi pedig a népek
országútján visszafoglaltuk a Kárpát-medencét, a világ legtermékenyebb
medencéjét, Atilla örökségét. Vagyis, ha az ujgurokhoz járunk, nem mint
közvetlen rokonainkhoz megyünk.
Egyetemi hallgatóimnak úgy
szoktam ezt szemléletesen elmondani: ha nem ismertem a nagyapámat vagy a
nagybátyámat, akkor elmegyek abba a faluba, ahol a nagyapám, nagybátyám
élt, megkérdezem a volt szomszédait, hogy milyen volt a külseje, hogyan
élt, milyen szerszámai voltak, milyen növényeket termesztett és milyen
állatokat tartott. A mai ujgurokhoz tehát analógiakeresés céljából
járunk.
Kik az ujgurok, hol élnek? Egy átlagos magyar ember igen
keveset tud róluk, pedig a marikhoz-cseremiszekhez való utazgatás
helyett történészeinknek, néprajzosainknak, nyelvészeinknek ide kellene
menniük, hiszen nyelvük, testalkatuk, élettani sajátosságaik és
kultúrájuk megőrizte mindazt, amit nálunk az idő és viharos történelmünk
kissé már megkoptattak.
Az ujgur belső-ázsiai török (türk) nép.
A téves hiedelmekkel szemben nem a mongolid típuscsoportba, hanem az
europidba, de nem is az indoeurópaiba tartoznak, ugyanúgy, mint a
magyarok. Ugyanúgy néznek ki, mint az a belső-ázsiai nép – a magyar –,
amelyik több hullámban (mint szkíta-hun, mint avar, mint „Árpád népe”,
mint jász, mint kun) a Kárpát medencébe költözött. Számban legtöbben,
mintegy 500 ezren Árpád magyarjai voltak, akik 895–896-ban érkeztek a
Kárpát-medencébe. Erre a Stein Aurél által elkezdett, majd kollégáimmal
befejezett asztanai temetőből kiásott, mintegy 1200 csontváz
feldolgozása után döbbentem rá, de a ma élő ujgurok is meggyőztek erről.
A kínai Császári Évkönyvek „hujhónak” nevezték őket és részben a
hsziungnú (hun) törzsszövetség, részben a tielö (türk) népek tagjaiként
említik. Fővárosuk Bes-balik (Gaucsong) Turfán területén volt;
romjaiban ma is megcsodálható építészetük és vallási szentélyük. Valaha
Habaglan környékén, az Orhon folyó mellett éltek.
Kései
fénykoruk 745–840 között volt, amikor ők voltak Belső-Ázsia urai;
előkelőknek, nemeseknek, Belső-Ázsia „szellemi arisztokratáinak”
nevezték őket. Sajátos magánhangzó- vonzat jelölésű (ligaturás)
mássalhangzós írásuk a „hú-írás” volt, amely közeli rokonságban állt a
szogdokéval és az ősi magyar írásrendszerrel. Ezzel az írással átírták
az ősi hun szövegeket (törvénykönyveket, receptgyűjteményeket és
hasonlókat), majd ezt az írást vették át a mongolok, akik ennek sajátos
változatát a legutóbbi időkig megtartották.
Az ujguroknál a legegyszerűbb ember is tudott írni-olvasni; már évszázadokkal Gutenberg előtt ismerték a könyvnyomtatást. Napjainkban kettős írásrendszerük van; az idősebbek még olvassák az ősi írásjeleket, de a fiatalabbak már arab betűvel, újabban latin betűkkel írnak. Jó hír, hogy a legutóbbi időkben az ujgurok visszatértek ősi írásukhoz.
Vallásuk egyistenhitű volt, hol manicheista, hol nesztoriánus keresztények voltak, de sokáig megtartották az eredeti, sztyeppi nagyállattartó népek egyistenhitét is, amely szerint csak a Teremtő Istent imádták és tisztelték teremtményeiben. Ősi török (türk) nyelvüket ma is beszélik.
Birodalmukat
840-ben a kirgizek döntötték meg, akik bevonultak Ordu-balikba, az
ujgur fővárosba. Bár ez az ujgur politikai nagyhatalom végét jelentette,
de nem az ujgurokét általában. Míg a zsuanzsuanok és egyes türk népek
beolvadtak a soron következő „nomád” birodalmak népelemeibe, addig az
ujgurok déli és délnyugati irányba elmenekültek, kiürítvén addigi
szállásterületeiket. A tizenhárom ujgur törzs – inkább nemzetségnek
nevezhetjük – dél felé, a kínai határvidék felé menekült, de már a
következő évben – 841-ben – vezetőjüket, Vukiát kagánná választották. Az
ujgurok ezen csoportja 848 után elvileg „eltűnt”.
Jobban járt
azonban a Nyugat felé menekült tizenöt ujgur törzs (nemzetség), amely
két csoportra válva részben Hszincsiang területére, a Tien-san középső,
keleti részben Bes-balik és Kucsa között telepedett le. Ez volt
fennmaradásuk titka; új körülmények közé kerültek, ahol identitásukat a
mai napig meg tudták tartani. A Tangdinasztia bukását követő Vu taj,
azaz „Öt dinasztia” korszakában (907–960) az ujgur uralom Kanszuban
konszolidálódott; központjuk Kancsou és Sacsou lett.
A
kínaiakkal szoros diplomáciai és kereskedelmi kapcsolatban álltak.
Amikor 924-ben a kínai császár elfoglalta az Orhon vidékét, elűzve onnan
a kirgizeket, nagylelkűen felajánlotta a kanszui ujguroknak, hogy
térjenek vissza ősi szálláshelyeikre, de az ujgurok már megszokták új
környezetüket – vesztükre itt maradtak, mert 1006-ban a tangutok
veszélyeztették őket, akik 1028-ban elfoglalták Kancsout.
Kelet-Turkesztán több mint ezer éven át szabad állam volt. Hol Kína
oldalán, hol ellenségként, de véres csaták árán sikerült megőriznie
függetlenségét.
Területüket 1876-ban a kínai császári seregek
elfoglalták. Ujgur források szerint a kínaiak betörés során egymillió
őslakost mészároltak le. Az ujgurok azonban nem adták meg olyan könnyen
magukat. 1884 óta, amikor hivatalosan is a Hszincsiang tartomány részévé
váltak, 65 éven át 42-szer szerveztek fegyveres felkelést a kínai
császári megszállók ellen. Kétszer is kivívták önállóságukat. 1933-ban
létrehozták a Kelet-Turkesztáni Iszlám Köztársaságot, és 1944-ben
hirdették ki a Második Kelet-Turkesztáni Köztársaságot. Kanszut és
Hszincsiangot 1915-ben a kínaiak végül is elfoglalták és Kína egyik
tartományává tették. Az előbbi 3, az utóbbi 5 évig állt fenn.
Az
ujguroknak két nagy csoportját különböztetik meg. „A tulajdonképpeni
ujgurok” (jugarok, yükük) nagy része a mai Kína legnyugatibb
tartományában, Hszincsiang-Ujgur tartományban élnek; lélekszámuk a
kínaiak szerint 12 millió, saját magukat 24 millióra becsülik. Kisebb
részük – mintegy 800 ezren – Kazakisztánban, főleg Alma-Ata (Almati)
környékén él, de sokan vannak Kirgizisztánban is.
Legősibb,
valaha legelőkelőbb csoportjukat a sárga-ujgurok (sarig uygurok) vagy
yükuk alkotják, akik hét törzsre szakadva mintegy 10 600-an még az első
évezred végén elhúzódtak a selyemút forgalmas, kultúrát globalizáló
útvonalától és a Góbi-sivatagnak Tibet találkozásánál lévő tartományában
(Kanszu) Sunan Yugur Autonóm megyéjében, Zangye és Kan Loa városok
környékén, az úgynevezett „Hexi-Korridorban” élnek; az ujgurok uralkodó
családjával, a jaglakarral azonosítjuk.
Ők voltak azok, akikhez
Kőrösi Csoma Sándor indult; Darjeelingben halálos ágyán Campbell angol
katonai orvosnak így hagyatkozott: „Aki magyar e területre utánam jön,
ne foglalkozzon a tibeti–angol szótárral, hanem egyenesen menjen a
jugarok földjére.” A nagy Historia Mundikból és a tibeti (szonglai)
történeti könyvekből jól tudta, hogy „a magyarok bölcsőjét” náluk és
köztük kell keresnie. Hogy magyar kutató miért jár az ujgurok – főleg a
sárga-ujgurok – közé? Mert több mint ezer éven át meg tudták őrizni ősi
kultúrájukat.
Zeneanyaguk szinte azonos a magyar zenekinccsel;
egyik énekesnőjük – Yinxindzsísz – nemcsak népzenevilágukat, de
mondavilágukat is megőrizte. Ősi hangszereiket ma is használják. Nem
hétköznapi használati írásuk közel áll az ősi magyar íráshoz, ismerik a
kopjafaállítást, ma is gyógyító természettudományos ismeretekkel
rendelkező táltos-papjaik – gyógyító embereik – vannak, nyelvük a
legősibb, legkeletibb török (türk) nyelvek közé sorolható.
Szókincsük
sok magyarral azonos szót tartalmaz, népművészetük alapmotívumai
(tulipán, szegfű, gránátalma, páva, búzavirág) azonos a mi
népművészetünkével, táncviláguk, meseviláguk közel áll a miénkhez.
Expedícióink tagja többször is Cey-Bert Gyula Róbert volt, aki
ételkultúrájukat, ételfilozófiájukat a múltban és a jelenben
tanulmányozta. Ma is főbb ételeik közé tartozik a keng (pörkölt), a
takeng (a gulyás), a csuro (túró), a hurka, a csörege, a lebbencs és
sorolhatnám tovább.
Első expedíciónk alkalmával felmentünk ujgur
barátainkkal az Estenri-taura (az Isten hegyére), ahol ősi szokás
szerint bárányáldozatot mutattak be. Közben Jaloga – a vezértörzs főnöke
– elmondta a „török népek balladáját”. „…A jugar, az ujgur, az özbeg, a
karakalpak, a kazak, a tatár, a qun… kardes (testvér). Ősi
törzsszövetségük egyik tagja 1600 évvel ezelőtt elment Magyarisztánba…
Majd csak egyszer valaki visszajön közülük.” Amikor megtudták, hogy mi
Magyarisztánból jöttünk, attól kezdve „otthon” voltunk náluk, köztük.
Az
ujgurok és különösen a sárga ujgurok kutatása azért is sürgető, mert a
beolvadásbeolvasztás szélén állnak. A nyomasztóan hatalmas Kínai
Birodalom felmorzsolja a területén élő más etnikumhoz tartozó, kisebb
lélekszámú közösségeket. Ha az ujgurok nyom nélkül tűnnének el a
történelem süllyesztőjében, a legnagyobb vesztesek között mi is ott
leszünk. Megszakadna egy vékony fonal, ami a múltunkkal köt össze.
Kiszely István
|
|
E-mail: ugyfelszolgalat@network.hu
Kapcsolódó hírek:
Őshazánk a Kárpát-medence, Európa őshazája
Élő ázsiai rokonaink, az Ujgurok és a nyomaikat kereső Kőrösi Csoma Sándor
A 16 őstörzs: A TÖRÖK vándor őstörzs
A magyar kereszténység bölcsője - a pártus kapcsolat