Szeretettel köszöntelek a Az Őshaza Himnuszának kedvelői közösségi oldalán!
Csatlakozz te is közösségünkhöz és máris hozzáférhetsz és hozzászólhatsz a tartalmakhoz, beszélgethetsz a többiekkel, feltölthetsz, fórumozhatsz, blogolhatsz, stb.
Ezt találod a közösségünkben:
Üdvözlettel,
Az Őshaza Himnuszának kedvelői vezetője
Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:
Szeretettel köszöntelek a Az Őshaza Himnuszának kedvelői közösségi oldalán!
Csatlakozz te is közösségünkhöz és máris hozzáférhetsz és hozzászólhatsz a tartalmakhoz, beszélgethetsz a többiekkel, feltölthetsz, fórumozhatsz, blogolhatsz, stb.
Ezt találod a közösségünkben:
Üdvözlettel,
Az Őshaza Himnuszának kedvelői vezetője
Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:
Szeretettel köszöntelek a Az Őshaza Himnuszának kedvelői közösségi oldalán!
Csatlakozz te is közösségünkhöz és máris hozzáférhetsz és hozzászólhatsz a tartalmakhoz, beszélgethetsz a többiekkel, feltölthetsz, fórumozhatsz, blogolhatsz, stb.
Ezt találod a közösségünkben:
Üdvözlettel,
Az Őshaza Himnuszának kedvelői vezetője
Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:
Szeretettel köszöntelek a Az Őshaza Himnuszának kedvelői közösségi oldalán!
Csatlakozz te is közösségünkhöz és máris hozzáférhetsz és hozzászólhatsz a tartalmakhoz, beszélgethetsz a többiekkel, feltölthetsz, fórumozhatsz, blogolhatsz, stb.
Ezt találod a közösségünkben:
Üdvözlettel,
Az Őshaza Himnuszának kedvelői vezetője
Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:
Kis türelmet...
Bejelentkezés
Valamikor réges-régen az ősi napkeleten, ott, ahol a két nagy folyó önti vizét az égszínkék tengerbe, volt egy csodálatos szép és gazdag város, melynek híre a messze földet bejárta. Ur volt e város neve, talán azért, mert lakói az Isten gyermekeinek vallották magukat.
A város királya a bölcs és igazságos Nimród volt, aki arról volt híres, hogy nagyon szeretett vadászni. Nimródnak és feleségének, Enéhnek két fia volt. Az idősebbet Hunornak, a fiatalabbat Magyarnak hívták. Apjuk már kamaszkorukban magával vitte fiait a vadászatokra. Idő múltával a fiúk bátor és daliás legényekké cseperedtek. Mint apjuk, nagyon szerettek vadászni. Az íjat mesterien kezelték, és ha birokra keltek, ellenfeleiket mindig leteperték.
Egy szép napon a két testvér
elhatározta, hogy apjuk nélkül mennek ki vadászni. Hunor is, Magyar is
választott maga mellé ötven-ötven ifjú vitézt. Másnap hajnalban tüzes paripáikra
pattantak, és úgy elvágtattak, hogy nyomukban csak a nagy porfelhőt lehetett
látni. Űzték, hajtották a vadat, szilaj hévvel; a vadak százait ejtették el. Már
éppen haza készülődtek, mikor egy csodálatos színekben pompázó szarvasgím
bukkant elébük az erdő sűrűjéből. Mindannyian megigézve nézték a káprázatosan
szép állatot, de csak egy pillanatig. Hunor harsány kiáltása törte meg a mély
csendet:
- Utána, vitézek! Ejtsük el e vadat!
Mint a villám, szökkentek a nyeregbe, és a gyönyörű gím után iramodtak. A
szélvésznél is gyorsabban száguldtak a paripák, de gyorsabb volt a vad. Sebesen
röppent a nyílvessző, de sebesebb volt a szarvas. Egész nap üldözték a
tüneményes állatot, a nyílvesszők százait lőtték ki, de megsebezni nem tudták.
Fáradt volt már a lovas és ló, mikor a Nap a föld mögé ereszkedett; s a szarvas
is beleveszett a bizonytalan homályba.
A testvérpár és vitézeik nagy tábortüzet gyújtottak, és friss vadhúsból ízletes
vacsorát sütöttek. Evés közben sok szó esett a pompás állatról, nem tudtak
betelni csodálatával. Vacsora után felcsendült a dal, s a jókedvű legények
erejéből még néhány szilaj táncra is futotta. Aztán mindnyájan lepihentek, hogy
kora reggel frissen indulhassanak vissza Ur városába.
Pirkadatkor Hunor és Magyar a vitézekkel együtt talpon voltak. Mire a nap arany
sugarai beragyogták a keleti ég alját, útra készen állottak. Hunor már ki is
adta a parancsot az indulásra. Mint valami varázslat, - talán a földből nőtt
ki?, talán a mennyből ereszkedett alá? -, a szarvasgím elébük szökkent.
- Vitézek! Száz arany annak, aki elejti! - rivallta Magyar.
- Hajrá! Hajrá! - harsant száz torokból, s nagy lendülettel üldözőbe vették a
vadat. Hegyre föl, völgybe le, át a végtelen síkságokon. A legények kurjantásai
és vágtató paripáik patáinak dübörgése verte fel a vidék csendjét. A nyílvesszők
ezreit lőtték ki, de a csodálatos állat, mint valami mennyei fény suhant
előttük, sebezhetetlenül. Mikor a Nap koronája a földet érintette, a
csodaszarvas beleolvadt az égalj vörös fényébe.
A kemény hajsza megviselte a lovat és lovast egyaránt. Vacsora után a hangulat
se volt olyan vidám, mint előző este. A nótázás is kelletlenül ment. Tánchoz meg
csak egyik-másik legénynek volt kedve. Szót is alig váltottak. Szemük előtt a
csodálatos állat alakja lebegett, gondolatukat igézete tüzelte. Miért nem
sebezhető!? Honnan a gyorsasága és fáradhatatlansága!? Nem tudták. Nem értették.
- Reggel indulunk haza!- mondta Hunor.
- Úgy lesz, bátyám.- válaszolt Magyar.
- Minket ugyan nem bolondít tovább e vad, még ha olyan csodálatos is. -mormogták
többen.
Harmadnap reggel lovon ültek már, s a vad ismét ott állt előttük dacosan, káprázatos színekben, mint valami égi tünemény, lenyűgözően, csábítóan, ellenállhatatlanul. Nem szólt a két testvér, csak egymásra néztek kérdően, aztán bólintottak. Sarkantyúik lovaik oldalába fúródtak, és százkét ló százkét lovasával lendült fergeteges üldözőbe. Repültek a paripák, patáik mintha a földet se érték volna. A szarvas meg csak csalta, vezette üldözőit egyre messzebb Nimród király országától. Ki tudná megmondani, hány folyót, hegyláncot, rónaságot hagytak már maguk mögött?!
A Nap az utolsókat hunyorította a nyugati
ég alján, mikor a csodaszarvas belemerült egy sötét tó ragyogó tükrébe.
Hunor, Magyar és vitézeik hatalmas erdőség aljában táboroztak le.
A frissen sült pecsenyét szótlanul, kelletlenül fogyasztották, pedig egész nap egy falatot sem ettek. Se nótához, se tánchoz nem volt kedvük, csak csendben maguk elé meredtek. Szemük előtt egy pajkos fény imbolygott, szüntelenül. Előbb egyik, majd másik legény tért pihenőre. Hunor és Magyar is álomba szenderült. Éjféltájban lenge szellő suhant át a hatalmas fák lombjain, amire a testvérpár fölrezzent. Távolról hangfoszlányokat hozott az áramlat, néha-néha felerősödve. Magyar a hang irányába indult, Hunor nyomban utána.
A vitézek szeméből is elszállt az álom, óvatos léptekkel követték a két királyfit. Csakhamar egy tisztás széléhez értek, s látták, hogy százkét hajadon lejtitáncát, miközben hol ropogós, vidám dalokat énekeltek, hol pedig szívet kínzó fájdalmasakat. A leskelődők arra lettek figyelmesek, hogy a dalok olyan ismerősek, és megértik a leányok nyelvét. Nem is tétováztak, a hajadonokhoz siettek. Megtudták, hogy Pannóniában vannak, és a két legszebb hajadon a pannon király leánya. Lett is erre nagy öröm. Hunor, Magyar és vitézeik nyomban feleségül vették a leányokat, és olyan lakodalmat csaptak, aminek híre bejárt hetedhét országot.
Sok évszázaddal később, mikor Hunor és Magyar ivadékai nagyon elszaporodtak,
kettéváltak. Hunor utódai lettek a hunok, Magyaré pedig a magyarok.
|
|
E-mail: ugyfelszolgalat@network.hu
Kapcsolódó hírek:
A bikaálarcos ember - az egykori Bözön Bika és a Csodaszarvas
Az egytagú szavaink megfordítása ősnyelvünkben pontosan meghatározható törvények szerint igazodott : SÜT-TŰZ 1
Ágas-bogas - Csodaboga - Csodaszarvas 2
Arany János: Rege a csodaszarvasról