Szent Turul hazatér

Mielőtt a Turulmadár sumer vonatkozásairól, nevének eredetéről, jelképjelentéséről, világi elterjedéséről ejtenénk szót, köszöntsük ezentúl az előttünk álló újéveket úgy, hogy a Turul jelképezze az újjászülető, erejét visszaszerző magyarságot, hirdesse legyőzhetetlenségét, biztosítsa a benne hívő és bízó, oltalmát kereső és elfogadó, általa teremtett világ békéjét és nyugalmát!

Több százezer éve, az emberiség akkori legmagasabb műveltségi szintjén lévő közösségek évente megünnepelték a sorsukat oly nagymértékben befolyásoló téli napforduló napját, és ezt a Karácsony = a „sötétség szelleme(Istene) eloson” = távozó éjatya ünnepének nevezték. Ekkor, a szintén e naphoz kötődő „Napisten újjászületését”, majdani fokozatos megerősödését, az égbe történő felszállását jelképezve kedvenc sólyom madarukat röptették, melyet alkalomhoz illően KARÁCSONY = KERECSENY sólyomnak neveztek el.

Őseink annyira ésszerűen gondolkodtak, hogy feltételezhető, a két elnevezés még az általuk szimbolizált „események”, jelenség együttesek egymáshoz képesti térbeli viszonyát is kifejezte, azzal, hogy a kerecseny szó magas magánhangzói a röpülésre, az „égben levésre”, a karácsony mély hangzói pedig földfelszíni, tehát az előbbihez képest mélységben lejátszódó eseményekre, az éjatya alvilágba történő alászállására utalnak.

Miután a sólymok nappali ragadozók, több fajtájuk ma is vonuló madár, feltételezhető, hogy a „téli napforduló” napja éppen a sólymok első példányai visszaérkezésének idejére esett, vagyis őseink ehhez kötötték az ünnepet. A madarak, röpülési magasságuk felső pontján, néhány nappal korábban ugyanis, már jól látták a horizonton keringő Napot, tehát tudták, hogy mikor térhetnek vissza költőhelyükre.

Ez a gondolatmenet, valamint elméletem azon kitétele, hogy az ünnep meghonosodásának idején az Északi sark éppen a Kárpát-medence fölött helyezkedett el (az általános alapötletet és a hivatkozást az „egy nap volt egy év” magyar népmesei elemre, lásd pl.: Magyar Adorján „Az ősműveltség” c. könyve (a továbbiakban: MAŐ) 968. old.), következtetéseim valóságtartalmát lényegesen nem befolyásolják.

A téli napfordulót ugyanis, és nemcsak a hagyományok pszichés hatásaként, ma is érzékeljük. Mégis azt gondolom, hogy az előbbi feltételezést, melynek teljesülése fizikai, földtani, földtörténeti és logikai szempontból nem kizárt, fogadjuk el. Könnyen beláthatjuk, hogy ebben az esetben a Nap spirális pályán kúszik fel az égre és 3-4 hónap után éri el keringése legmagasabb pontját. Az ünnep lényege, a sötétség és a hideg fokozatos megszűnésének kezdete, valamint a „Napisten újjászületése” így „valósággá” válik, jellegzetesebb, erőteljesebb formában jelenik meg. Mai viszonyaink között ugyanis az a természetes, hogy a hideg, a téli napforduló után még hosszú heteken keresztül tart, jelentősen fokozódik, a sötétség pedig ködös, felhős időben ugyancsak ránk telepedik. Őseinknek, így nem lett volna különös okuk a december 21-e hagyományszerű, rendszeres megünneplésre! Ráadásul, ők sokkal inkább ki voltak szolgáltatva a természeti jelenségek, az időjárási változások közvetlen hatásainak, családjuk, emberi közösségük léte foroghatott kockán egy-egy váratlan esemény kapcsán.

Mielőtt rátérnék tanulmányom címben jelzett témájára, engedjék meg, hogy bemutassam Karácsony-értelmezésem egyik legutóbbi, közvetett bizonyítékát.
Az idei Ünnep első napjának estéjén, az egyik TV-s csatorna vetélkedő műsorában Karácsony szavunkat újra szláv eredetűnek minősítették, és a „téli napforduló” okán, „valami átlépés” jelentéssel értelmezték. Több információt nem kaptunk, természetesen a szó etimológiai magyarázatát sem adták meg. Segítek egy kicsit!

A származtatás alapja a szerbhorvát kracati = lépkedni szó (lásd: Grandpierre A. Karácsony c. műve 72. old.), tehát az elmondottak igazak, csak pont fordítva! Azt nem gondolhatják komolyan, hogy mi átvettük a nekünk semmit sem jelentő szláv kracati szót, majd, csak úgy „kijött” belőle a ma is érthető és használt öt magyar ősgyökből álló kifejezés, ami olyan lelki gazdagságra utaló, magasztos jelképezéssel fejezi ki az ünnep lényegét, mint a mi KARÁCSONY = a sötétség szelleme (Istene) eloson = TÁVOZÓ ÉJATYA szavunk!! Kérdezem továbbá, hogy mikor lett KERECSENY a szent madarunk, és mikor lett GURUSUNU a sumer Karácsony? Mert ezek ugyanazok a kifejezések!

Nem Uraim, pont fordítva! Mi megalkottuk ezt a hangzásában is gyönyörű szót, a szlávok több tíz(száz)ezer év után átvették az ünneplés szokásával együtt, de a lényegét már nem értve, hangzásában és jelentéstartalmában eltorzulva „valami átlépés” értelemmel náluk is meghonosodott. Ez részükről, meg részünkről eddig rendben is van, de a tulajdonjogot, mint annyi mindent, ellopni, ellopatni, ellopni hagyni azért mégsem kellene!

A BJF I. 31. oldalon a szerző még közli a templom „alapító okiratán” (ékírásos agyagtábla) lévő felírat fordítását, miszerint:

„…Mesanapadda Ur (Ur egy város – jelen írás szerz. megj.) királyának fia, építé úrnőjének NINHURSÁGNAK…”, majd kiegészíti: „…a teremtés istenanyjának ezt a gyönyörű templomot, melynek homlokzatán díszlett az erejét visszaszerző Napistent ábrázoló rézszobor. Bobula szerint TUR-ULLU-nak kell nevezni a Nap ezen formáját!”

Az oroszlánfejű sólyom Dr. Bobula Ida szerinti elnevezésével egyetértek, hiszen az „látható”, hogy az egyszerűségében is rendkívüli szépségű és gazdag szimbolikájú kép évszázezredes szent madarunkat, a ma Turul = TUR-ULLU-nak is nevezett kerecseny sólymot ábrázolja.

Az elnevezés értelmezését, magyarázatát azonban nem fogadom el, az alábbiak szerint.

A TUR-ULLU, szó szerinti fordításában megjelenő „új”, „fiatal”, „kisebb gyermek” fogalmak, valamint a magyarázó részben lévő „erejét visszaszerző” jelző értelmezése arra utal, azt sugallja, hogy itt lényegében a téli napforduló napján megszülető Napisten ábrázolását láthatjuk. Mitológiai hagyományainkból és Magyar Adorján nagyszerű elemző munkája révén tudjuk azonban (lásd pl. MAŐ 1064. old.), a „megszülető Nap”, bár még gyermek, máris olyan erős, hogy azonnal legyőzi két ősi ellenségét, a sötétséget és a hideget. Szokásos fentieket, a körülményektől függően „két gonosz kígyóval”, vagy egy kék(hidegség) és egy fekete(sötétség) színű, a két kígyót jelképező szalaggal ábrázolni, melyeket egy, a Napot szimbolizáló gyermek a két kezében, vagy jelen esetben az oroszlánfejű sas a karmai között tart. Helyette azt látjuk, hogy a madárszerű lény karmaival két szarvas (ki ne látná ősi, eredet mitológiánk „csodaszarvasait”) farkán áll (azokat éppen csak érintve!), kiterjesztett szárnyait pedig oltalmazóan fölöttük tartja. Teszi mindezt a teremtés istenasszonya templomának fő helyén, a bejárat homlokzatán.

Mit jelképez akkor valójában a réz dombormű?

A fő alak, a kiterjesztett szárnyú Turul természetesen a Napistent, de nem a megszületőt, hanem az ereje teljében lévő, a levegőt, tehát az Ég Világát korlátlanul uraló Napistent.

Bár a levegő urának Föld feletti hatalma megkérdőjelezhetetlen, őseink bizonyára úgy gondolták, nem árt ezt egyértelművé tenni, ezért magasztosították fel a Turul testét oroszlán fejjel, jelképesen a Föld Világa korlátlan uralkodójának szellemével és erejével.
Így áll helyre a Világ rendje, hiszen az ereje teljében lévő Napisten korlátlan hatalommal rendelkezik Ég és Föld felett, azaz emberi léptékű világunk, tehát a Naprendszerünk felett, amit őseink nagyon jól tudtak, és költőien jelképeztek.

A Napisten hatalma azonban nem öncélú és tevékenysége főleg nem elsősorban „hatalma gyakorlásában” merül ki. Ő maga, a maga valóságában minden Földi élet teremtője is, melynek jelképezését a csodaszarvasok jelenlétével valósították meg. Nézzük, hogyan ír a szerző a Nimród legenda csodaszarvasairól (lásd: BJF I. 200. old.) a könyv egy másik részében: „A Csodaszarvas – maga az emberi élet (és nem csak az emberek élete – jelen írás szerz. megj.) – tele vágyakkal, reménnyel és jó szándékkal.”! Így már azt is világosan látjuk, hogy a dombormű miért NINHURSÁGNAK, a teremtés istenasszonya szentéjének homlokzatára került.

A fenti szép idézet arra is rámutat azonban, hogy miért kell a Turulnak, a Napistennek, a Teremtőnek védő szárnyait kiterjeszteni. Mert a teremtmények vágyakkal, reményekkel és jó szándékkal telt szíve oltalmat és védelmet kíván. Ezt jelképezi Szent Turul madarunk komoly, nyugodt, elgondolkodó és egyben jóságos tekintete, ezt biztosítják a teremtményei fölött kiterjesztett szárnyai.

A dombormű fő helyén a két szarvas áll háttal egymásnak, de azonos irányba tekintve, a farkuk összeér. Őseink így írtak magukról: NAGY, ERŐS nemzet, és a TUDÁS népe. Ezt a két „tulajdonságot” jelképezi a két csodaszarvas, ahol a NAGYSÁG, az ERÖ = hatalom, biztonság, a nép nyugalmát, a TUDÁS = alkotó tevékenység, munka, a nemzet jövőjét, gazdagságát, boldogulását biztosítja. Ilyen megközelítésben nyugodtan mondhatjuk, hogy a két szarvas természetesen eredet mitológiánk HUNorja (erő) és MAGorja (tudás), a Turul-Napisten pedig apjuk, Nimród, a nagy vadász megszemélyesítője. Ez utóbbi következtetést korabeli Nimród ábrázolások is igazolják, melyekből egyet a tanulmány végén bemutatok, de kimondja ezt Gönczi Tamás „Nimród gyűrűje”c. könyve (a továbbiakban GTN) 214.-215. old., és még több helyen is, tételét főleg népmesei elemekkel alátámasztva. A Hunor és Magor, mint a nemzet két, egymást kiegészítő, azt teljes egésszé tevő tulajdonság-analógia alapötletét a BJF I. 200-202. old. található szép eszmefuttatásból merítettem.
Egy jelképsor még mindenképp említésre méltó, mert ereje átható, szinte vonzza a tekintetet, uralja a dombormű két felső sarkát. Ez pedig nem más, mint a két szarvas két-két agancsa.

Először is feltűnő az agancsok viszonylagos rendezettsége, egymással mutatott szimmetriája, mely együtt az Égi és a Földi Világ teremtett rendjére, egymásra utaltságára, egymással való hasonlóságára mutat. „KITA ANTA DIM…miképpen a mennyben – úgy a földön is - mondja a sumer ige.” (az idézetet lásd: BJF I. 200. old.)

Az agancsoknak egyenként alapvetően hét-hét ága van. Így, ebben a formában, és az által, hogy tetejük az „égig ér” (túl is nyúlik a dombormű keretein), mindenképpen az Égi és a Földi Világ között kapcsolatot teremtő Égigérő Világfa egyik legelső ábrázolását jelentik. Gönczi Tamás (lásd: GTN 96. old.) ezt így fogalmazza meg: „A szarvasok agancsainak felfelé törekvő „fája” egyértelműen égi kapcsolatról, égi rokonságról, odatartozásról árulkodik.”

Az agancsok elágazása több helyen nagy hasonlóságot mutat a női belső nemi rész, az anyaméh alakjával, mely a termékenység szimbóluma, de a termékenység istennőjének szentélyénél azt hiszem, ezen nem is kell csodálkoznunk.

Őseink valószínűleg még több fontos és kevésbé fontos szimbólumot elrejtettek ebben a 4500 éves alkotásban, amit nem fedeztünk fel. De töltsön el bennünket büszkeséggel és méltó alázattal az a tudat, hogy ők már ekkor is ilyen csodálatos dolgokat hoztak létre. Köszönjük meg továbbá dr.Hall, illetve Sir Wolley uraknak, akik ezt megtalálták, és felszínre hozták.

Mit jelent akkor valójában a TURUL elnevezés?

A kérdést úgy kellene inkább megfogalmazni, hogy elnevezésében hordozza vajon a dombormű fő alakja azt a küldetést, amellyel a jelképek alapján felruháztuk? Megválaszolásához az eredeti kifejezést azonos kiejtés mellett a következőképpen írjuk fel: TU – URÚ – LU = TURUL

Vizsgáljuk meg az így nyert gyököket eredeti jelentésük szerint!
TU (L.16.-51), TUD = créer = teremt; enfanter = szül, létrehoz
Természetesen, ennek a gyök párnak is, mint oly sok másnak, több jelentése van. De ez az egyik legfontosabb kellett legyen, amit az is bizonyít, hogy a TU-TU kifejezés, mely nyelvtani szempontból (a jelismétlés) a többes számot, a sokszorozást, a folyamatosságot jelenti, később azonosult MARDUKNAK, a teremtés akkád főistenének nevével.

URÚ (L.331.-151) = proteger = védelmez, támogat; garder = őriz; trézor = kincs
Ez összetett gyök, mely ebben az alakjában is hordozza azt a jelentéstartalmat, amit „várunk”, ami tükrözi a Napistenség egyik küldetését. Bontsuk azonban tovább és vizsgáljuk meg összetevői szerint! Az UR (L.575.-235) = heros = hős és homme = ember jelentése már önmagában is sokat mondó, jelentőségét azonban tovább fokozza, hogy UR városa (ahol a dombormű is található), hosszú ideig birodalmi központ volt. A név d(dingir) előjelzéssel pedig a római napisten, dUR = Hercules. Az Ú (L.455.-203) = s étendre = terjed, kifejlődik. Összeolvasva a kettőt: UR+Ú = terjedő, kifejlődő hősiesség = védelmezés.
LU (L.330.-151) = homme = ember

Az „ember” kifejezés általános alak, gyakorta az egész emberiségre vonatkozik, áttételesen pedig a „világra”, világmindenségre, amit az emberiség életterére utaló fogalomként is értelmezünk. Összevonás után:

TU -URÚ -LU = teremt-védelmez-ember = VILÁG TEREMTŐJE ÉS VÉDELMEZŐJE

A Turul elnevezés tehát tökéletesen hordozza magában azt a tartalmat, amit szimbolizál, azzal a kiegészítéssel, hogy őseink ekkor a teremtett világ alatt a magyarságot és őstörzseit értették.

Összegzésképpen, rendkívül érintőlegesen, az eddigi három tanulmányom alapján is kimondhatjuk tehát, hogy Szent Turul madarunk, több százezer évvel ez előtt, itt a Kárpát medencében Karácsony = Kerecseny sólyomként, az újjászülető és felkelő nap szimbólumaként született. Kivándorló őseinkkel együtt eljutott a világ minden részébe és például a sumer-mahgar eszmerendszerben, megőrizve Napisten mivoltát, új Turul nevét is itt megszerezve, a teremtő és védelmező Jóisten alakját öltötte fel, akit Nimróddal azonosítottak. Ezáltal a mindenkori teokratikus hatalom jelképévé vált. A nevében fellépő földi hatalom uralkodói nagyságát növelte, jogát az égből valóként eredeztette. Innen indult, a közben elárjásodott és elsemitásodott akkori civilizált „nyugati” világ rendkívül változatos formájú megjelenésével történő meghódítására, hogy két-három ezer évvel ezelőtt visszatérjen, eredeti alakjában, új névvel és új felruházott hatalmával az igazából soha el nem hagyott szülőföldjére, ahol ma is őshonos, a Kárpát medencébe.

Miben nyilvánul meg a jelkép világmeghódító szerepe?

A kérdésben megfogalmazott állítás bizonyítására itt most számtalan ábrát, képet kellene és tudnék bemutatni. A tanulmány keretei azonban erre nem adnak lehetőséget, ezért egy-két konkrét példa és néhány hivatkozás mellett, csak felhívom a tisztelt olvasó figyelmét, hogy járjon nyitott szemmel, és ha kiterjesztett szárnyú valósághű, vagy stilizált jelképet lát, akkor tudja, hogy ezeknek az alapja, eredete és őse mindig a mi

SZENT KARÁCSONY = SZENT KERECSENY = SZENT TURUL MADARUNK.

Szárnyas napkorong. Uralkodói jelkép az ókori Közép-Ázsiában
Lásd: Grandpierre Attila „Karácsony” 149. old.

Ninhurság és Enki a Simtí (megtermékenyítés) házában
Lásd: Laurence G. „A grál királyok eredete” 91. old.

A misztikus „Hattyú” kettős kígyó- és kaduceus-jelvénye
Lásd: Laurence G. „A grál királyok eredete” 138. old. Az ábrát számos segélyszervezet használja, de ebből fejlődött ki az orvosszövetségek jelképe is. De ahogy a szerző is megjegyzi, „Az eredeti hagyomány szerint a kereszt a Sárkánykirálynőt „megtermékenyítő” Enki-Samael jelképe.”

A vasutak szárnyaskerék szimbólumának is ez az eredeti ősalapja

Hunhir.hu