Azerbajdzsáni bálvány az V - VIII századból





A kötetnek, amely kitűnő lehetőséget ad a magyar őstörténet fontos szakaszának felvázolására, több figyelemreméltó vonulata is van.

- Az egyik vonulat néhány forrásadat ismertetése, amelyek nélkül a magyar őstörténet nem írható meg jól. Ilyen elsősorban a Derbendnáme híradása Nusirván perzsa uralkodó és a hunok (magyarok, vagy szabírok) kapcsolatáról. Érdekes a hun Kuar istennév ről ismertetett forrásadat is, amely a szár és az úr szavaink családjába tartozik s a hunok magyarságáról tanúskodik. Mindezekkel az adatokkal a hazai finnugrista szakirodalom már foglalkozott, de letagadta és félreértelmezte a jelentésüket.

-A másik vonulat a szabírok (magyarok) Azerbajdzsánban máig megtalálható maradékairól és nyomairól szól.

- A harmadik vonulat a magyaroknak az első kangar háború miatti kettészakadásáról szóló híradások magyarázata.

- A negyedik vonulat a finnugrista őstörténetírás visszafogottnak tűnő értékelése.

Ezeket vesszük sorra ebben a cikkben, nagyra becsülve a szerzők teljesítményét és megválaszolva az őket foglalkoztató kérdéseket.


Források

A Derbendnáme egy V-XI. századi forrásgyűjtemény, amely tájékoztat arról, hogy Khoszrau Anosirván alapította Kicsi Madzsar és Ulu Madzsar városokat Derbend közelében. Ez egy - a finnugristák által rendre elhallgatott, vagy meghamísított - fontos adat. Azonban nem teljesen ismeretlen. Magam is hivatkoztam rá a Szent Korona és a koronaeszme keleti eredetéről szólván (A magyarság jelképei, Budapest, 1999/190.). Török forrásokban ugyanis fennmaradt, hogy a magyar uralkodó osztály szerint a Szent Korona "Nusirvántól maradt ránk". Ezt a döntő fontosságú adatot rendszerint figyelemre sem méltatták a koronakutatók, pedig több más adattal is alátámasztható. Ezen alátámasztások között említettem meg a Derbendnáme fenti adatát is.

Nyitray Szabolcs nem említi, de a Tarih-i Üngürüszben és a Karnamagban további részleteket lehet megtudni a Szent Korona születésének körülményeiről, sőt Nusirvánnak (Kürosznak) és apjának (Kavádnak) a neve szerepel a magyar krónikák királylistájában is Keár és Keve alakban. Azaz olyan jelentőségű adatsorról van szó, amely a magyar őstörténet sok vitatott pontját (például a Szent Korona eredeté t) világítja meg, lesöpörve az asztalról a finnugrista rablómeséket.

Nem világos, hogy mi akadályozza meg a magyar értelmiséget ezen ismert adatok elolvasásában, összeillesztésében és megértésében?


Szabír nyomok Azerbajdzsánban

A Bíborbanszületettől tudjuk, hogy a magyarok régi neve szabír (szavartü aszfalü) volt. A szabír-magyarokat valaha érte egy besenyő (kangar) támadás s a szabír nép kettészakadt. Az egyik részük Perzsia határán telepedett le. E keleten maradt néprészünket szevordiknak emlegetik a későbbi források. A szerzők szerint a szabír-magyarok a Kazár Birodalom szívéből (a kortárs Mojszej Kalankatulu által "fénypompás"-nak nevezett hun Balandzsar/Varacsán régi főváros vidékéről) költözhettek az azerbajdzsáni Uti tartományba, ahol a szabír és a magyar népnév több földrajzi névben szerepel, s ahol ma is élnek a leszármazottaik.


A kangar háború időpontja

A Bíborbanszületett két besenyő-magyar összecsapást említ, megjegyezve, hogy az első idején a besenyőket még kangarnak hívták. Ez volt az a csapás, amely alatt a szabír nép kétfelé szakadt. Ennek az egykori kangar háborúnak az időponthoz kötése mindeddig meghaladta a finnugrista történettudomány képességeit.

A szerzők sem találják el, mikor is lehetett ez a kangar háború, pedig már közel jártak a felismeréséhez, amikor említették, hogy a szabírok 558 táján tűnnek el Kazáriából (ha mi voltunk a szabírok, akkor az eltünésünk idején lehetett a kettészakadásunk). E helyett az időpont helyett a későbbi arab támadásokat vélik a kangar háborúval azonosíthatónak, amelyek valóban pusztítóak voltak, de mégsem ezek okozták a szabírok kettészakadását, hanem egy korábbi veszedelem. Ez a nagy háború a heftalita Hun Birodalmat 558 táján elpusztító türk támadás volt, amely megsemmisítette az azerbajdzsáni szabír-hun államot is (a későbbi Kazár Birodalom csíráját). Ezek a szabír-hunok a heftalita Hun Birodalom népével azonos (magyar) nyelven beszéltek, de a Turáni-alföldről hamarabb indultak el nyugatra, mint az avarok. Ezért mondják azt a mohamedán források, hogy a(z igazi) kazárok nyelve sem nem török, sem nem perzsa és nem hasonlít semmilyen más nyelvre sem.

A türk támadás miatt menekült a történészeink által szavárd magyarokként emlegetett szabír csoport Perzsia határára (az Uti tartományba).

A másik szabír csoport a népnevét onogurra és magyarra változtatva nyugatra indult, s a heftalita Hun Birodalomra törő türkök elől menekülő avarokkal egyesülve, Baján vezérletével költözött be a Kárpát-medencébe. Azért változtathattak nevet, mert az őket hódoltató avaroktól új nevet kaptak. Ez azért nem volt érdekes, mert az avarok ugyanúgy magyarul beszéltek, mint a szabírok (mindkét nép a heftalita Hun Birodalomból jött, csak a szabírok hamarabb indultak, az avarok pedig később).

Ez a szabír csoport vitte magával a Szent Koronát is (amelyet 531 táján Nusirván parancsára a mervi oázisban készítettek a Zabergán "szabír kán" vezetése alatt Perzsia északi részein élő szabírok számára.)

Mindezt szintén több alkalommal megírtuk már. A finnugrista történettudomány azért nem figyelt fel erre a magyarázatra, mert legfontosabb célja mindig is a hun-magyar azonosság letagadása, a magyar őstörténet meghamisítása volt és maradt.


A finnugrista történettudomány értékelése

A szerzőkben - és a finnugrista irodalmat böngésző olvasóközönségben is - szükségképpen merült fel a kérdés, hogy milyen célok vezérelhetik a hazai akadémikus kutatást s miként kell vélekednünk a finnugrista őstörténeti hipotézisről. E kötetben az alábbi értékeléseket olvashatjuk:

A Kicsi-Madzsar és Ulu-Madzsar városokra vonatkozó híradást minden ok nélkül félresöprő Német Gyulát ekként jellemzi a szerző: "Ezek után egy ilyen embernek, mint Németh Gyula, egyáltalán marad bármi is hiteles az életművéből?" (75. oldal). "Tulajdonképpen kár is arra fecsérelni a szót, hogy érveljünk az általa leírtakat illetőleg, mert csak a leghitványabb hazugságon alapszanak már a "ténymegállapításai" is, nemhogy még az azokból leszűrt következtetései." (78. oldal) "Egy egész könyvet lehetne megtölteni az olyan kijelentéseivel, amiket sokszor még csak értelmezni sem nagyon lehet, annyira színvonal alatti zagyvaságok. Ugyanez jellemző Kristó Gyulára is, csak rá még hatványozottabb mértékben" (79. oldal).

Zimonyi Istvánról és Czeglédy Károlyról szólván írja a következőket: "Sajnos ezek az emberek már nemhogy kettős mércét alkalmaznak a forráselemzéseknél, hanem egyenesen a legdurvább módszeres történelemhamisítást végzik" (91. oldal).

Arany szavunk finnugrista etimológiájáról: "Addig csűrik csavarják a dolgot, ameddig csak bírja a bőr az arcukon" (99. oldal).

Sorra kerül más is: "Engel Pál ... gyaláz szakmai féltékenységből akadémikusokat és nemzetközi hírű, valóságos tudós-legendákat, az összes magyar uralkodóval és a nemzet eredeti (!) és szerves jellegű, egységes "turanista" szkíta-hun származástudatával együtt" (125. oldal).

"A hun-magyar azonosság gondolata bizonyíthatóan Európában keletkezett a X. században." Írja mindezt Győrffy György, Moravcsikra és Németh Gyulára hivatkozva ... (s ez) ... olyan mérvű fogalmi zavarról árulkodik, amiben összekeverik a bizonyítást a teljesen szubjektív feltételezéssel; vagy ezek az emberek azt hiszik, hogyha többen feltételezik ugyanazt, attól az már bizonyítássá válik? ... Az a hihetetlen erőltetettség és körmönfontság, amit a finnugristák művelnek, amikor a legnyilvánvalóbb tényszerű dolgokban is gátlástalanul csúsztatnak és hazudoznak, már ... az egész országra nézve szégyenletes, mert itt ez számít tudománynak, ahol a puszta teóriát bizonyításnak adják el" (125. oldal).

"Németh Gyulától, Győrffy Györgyön át egészen a legutóbbi időkig, Róna-Tas Andrással bezárólag folyamatosan egy semmivel nem igazolható és teljességgel kimutathatatlan "finnugor-alapnépességről" mesélnek (szó szerint, még csak érvekkel sem szolgálnak ...) a honfoglaló magyarok esetében. Ez ... üti a dákóromán elmélet szellemi szintjét, sőt még annál is elborultabb" (139. oldal).

A szerző felteszi és meg is válaszolja a kérdést: "vajon mi az, ami minden észérv fölé emelkedve finnugorrá tesz bennünket? A válasz rendkívül egyszerű: ... a hatalmon lévő elit igazságtól és józan ítélőképességtől teljesen elrugaszkodott, koholt és prekoncepciós tudománypolitikai megrögzöttsége" (152. oldal).

"Kristó Gyula, Engel Pál, Győrffy György, Fodor István, Róna-Tas András vagy akármelyik finnugrista szaktörténész könyvében teljesen elmarad mindenfajta érvelés a magyarok finnugor voltára vonatkozólag - hogy már bizonyításról ne is beszéljünk ... - egyszerűen csak leírják, hogy a magyarok innen ide vándoroltak, itt ettől ezt és ezt vették át, anélkül, hogy a legkisebb magyarázat is mellékelve lenne, hogy mindezt mire alapozzák ... tényként kezelik azt, ami még a tudományos elmélet szintjét sem éri el, mert annyira légvár az egész" (153. oldal).

Ez a szomorú értékelés hovatovább normává válik a tudományos igényű magyar őstörténeti irodalomban. Csak remélni tudjuk, hogy ez a hangnem a jövőben megváltozik s a bírálat veszít az indokolatlan visszafogottságából.

A finnugor elmélet alkonya idején sem hihetünk mást, minthogy mindig lesznek olyanok, akiket nem érdekel majd, hogy életükben, vagy holtuk után a nemzet megvetése koszorúzza-e a nevüket és a munkásságukat s hogy leköpik-e őket legalább gondolatban a szomszédaik. Amíg a hatalom fizet a tudománynak beállított hazudozásért, addig lesz elegendő utánpótlása a finnugrizmusnak.

***************

Fontos kiegészítést kaptam Aradi Évától, a heftaliták kitűnő kutatójától:

"most egy olyan könyvre hívta föl nagyon helyesen a figyelmet, melyet magam is olvastam, s melynek megállapításai kapcsolódnak az én kutatásaimhoz is.

Régebben egyszer írt már arról, hogy Maga szerint is a heftaliták és kapcsolt törzseik már mi voltunk, vagy legalábbis őseink. Azóta még több forráshoz jutottam és Magának teljesen igaza van.

A "szabartoi aszfaloi" nem fekete szabír, ahogyan azt sokan /közöttük Róna Tas is/ magyarázták /félremagyarázták/, ugyanis urdu /s egyben az urduból is létrejött hindosztáni/ nyelvben az "aszfaloi" teljes pontossággal levezethető az "aszaféd" = "fehér" szóval. /Az -oi végződés mindkét szóban nyilván egy a görög bizánci dialektusában meglévő rag, vagy képző, tehát elhagyhatjuk/. Marad az "aszaf" = "aszfal" megegyezés /miután az -éd végződés is képző a perzsa nyelvben, az urdu nyelv kb. 70 %-ban perzsa szavakból áll/. Az "f" helycseréje általános nyelvészeti jelenség.

Tehát a visszafordult törzs /vagy törzsek/ fehér szabírok voltak és nyilván a heftaliták utódai, hiszen azokat is már Indiában svéta hunáknak, azaz fehér hunoknak nevezték.

Mindenben igaza van, egyedül az indiai forrásokban Kavád neve "Kobád"-nak van feltüntetve, de ugyanarról a fejedelemről van szó. Az 558 is stimmel."

Varga Géza írástörténész