Magyar mamelukharcosok

A nagyon is népes zarándoktársaság száma erősen megfogyatkozik: Szent Katalin sírjának meglátogatása fáradságos és veszélyes vállalkozás. Mindössze tizennyolcan jelentkeznek, köztük Faber és Lázói János.

Küzdelmes sivatagi út következik; ennek során Felix barát leesik nyergéből és tagjai kimarjulnak. Ahmed, a hajcsár helyreigazítja csontjait. „Bár pogány, de Isten legyen hozzá e tettéért irgalmas" - fűzi hozzá az útleíró.

Hebron után Gazara következik.

A helyi hűbérúr nagyszerű fogadtatásban részesíti őket. Hófehér márványfürdőben pihenhetik fáradalmaikat. És ekkor Lázói János váratlan -- úgy is mondhatnók: drámai -- élményben részesül. Néhány mameluk aziránt érdeklődik, vannak-e a zarándokok között magyarok, lévén ők maguk is magyarok ...„ És miután megismerkedtek Lázói Jánossal, igen megörvendeztek és a zarándokokkal együtt étkeztek, sőt bort is ittak, de utóbbit csak titokban".

A Szent Katalinról elnevezett Szinai-hegyi templomban falra helyezett táblák őrzik az ott megfordult zarándokok megemlékezéseit. Lázói János -- társai felkérésére -- alkalmi költeményt rögtönzött, mely annyira megnyerte Faber tetszését, hogy azt útinaplójába is felvette.

Ezután az utasok Kairóba érkeznek, melyet Faber rendkívül érdekesen, lendületesen ír le.

A sok élménytől duzzadó könyvnek ott a helye a klasszikus útleírások sorában; ezúttal azonban csak Lázói János és a mamelukok újabb találkozásának ismertetésére szorítkozunk.

A XIII. században az ejubida-házból való Nedsem Eddin szultán a mongoloktól tizenkétezer, a Kaukázusból származott hadifoglyot vásárolt, akik harciasságuk miatt félelmetes hírben álltak s ezekből jött létre a mamelukok rettegett serege. Nem tartott sok időbe és ezek az elsősorban dél-oroszországi kipcsak-törökökből, ezenkívül grúzokból és cserkeszekből álló, erőszakkal iszlámhitre térített csapatok teljesen magukhoz ragadták az állami hatalmat, s a szultánok dinasztiája is soraikból került ki. De még a XVIII. század második felében is főleg grúzokból egészítették ki soraikat a mamelukok.

Mameluk katona teljes harci díszben.

Lázói János Kairóban nem néhány balsors-sújtotta, különös véletlen folytán e távoli országba sodródott honfitársra talál, hanem az elhurcolt magyarok valóságos tömegére. Egyetlen keresztény nemzet fiaiból sincsen oly sok a mamelukok között, mint a magyarokból- írja Faber, és hozzáteszi, hogy a mamelukok titkos keresztények." „Október 11-én hatalmas és tekintélyes magyar mamelukok keresték fel magyarországi János Urat, az én barátomat s egész kairói időzésünk alatt beszélgetéseket folytattak vele.

Minthogy jól ismerték János Úr nemzetségét, pogány szokás szerint fejedelmien megajándékozták őt. Sok üdvöset cselekedett velük, minthogy jámbor, meggondolt, nagy tudású úr volt s ez hozzávonzotta honfitársait. Igen sokan közülük esküvel fogadták neki, hogy mihelyt módjukban áll, visszatérnek az igaz hithez és nyilvános bűnbocsánatot végeznek.

Ilyképpen a mamelukokat egyházilag összeeskette asszonyaikkal - és ha némelyiknek két vagy három felesége volt, úgy az egyiket meghagyta neki, a többivel pedig megegyezést hozott létre. Kereszteletlen gyermekeket megkeresztelt, prédikált a mamelukoknak és felettébb sokat foglalkozott velük egy keresztény ember házában. Ez is magyar volt, méghozzá előkelő, kiváló értelmű férfiú. Ez a következőképpen került Kairóba.

Amikor Magyarország királya egyszer hadat viselt a török ellen, ez az ember a törökök kezébe került. De mielőtt foglyul ejtették volna, oly férfiasan és lovag módjára védte magát, hogy a törökök mind ámulatba estek és a szultán elé vezették, mint roppant erejű embert. Néhány évig a szultán szolgálatában állt, majd a szultán - különlegesen nagy ajándék gyanánt - az egyiptomi uralkodónak adta. Most ezt szolgálja, de még nincs körülmetélve és még nem tagadta meg, sőt nem is akarja megtagadni keresztény hitét. De fő-fő mameluk rangjában van, bár a szultán tudja, hogy keresztény."

Faber a későbbiek során leírja, hogy meglátogatták a piramisokat is; kísérőik és útikalauzaik a magyar mamelukok voltak. A magyar mamelukok mindent megtettek honfitársuk, Lázói János kedvéért, hogy a zarándokcsoport a lehető legjobban töltse napjait Kairóban és vidékén.

Tardy Lajos: Régi magyar követjárások Keleten. Akadémiai Kiadó, Budapest 1983, pp 68-70.

szabir.com/blog