Volt egykor egy nagyszerű város a Kuma folyó mellett, úgy hívták, Madzsar.  A Kuma folyó két oldalán elterülő egykori országot régi utazók, pápai bullák, történetírók, földrajz-tudósok Kummagyaria névvel illették.

Történelmünknek ismert alakja Juliánusz domonkos barát, aki IV. Béla királyunk megbízásából 1235-36-ban nekivágott Ázsia pusztáinak, és ott megtalálta magyar véreinket abban az uralvidéki Magna Hungáriában, amelyet addig a legtöbb nyugati és hazai krónika megemlített ugyan, de csak annyit tudtak róla, hogy valahol a Meótisz ingoványain túl, Európa és Ázsia határán fekszik.

Juliánusz jóvoltából a magyarságnak ez a csoportja bekerült a köztudatba, ugyanakkor csak kevesen tudják, hogy volt népünknek egy jelentős lélekszámú része, amely a XIV. században bizonyíthatóan egy önálló magyar államot alkotva élt a Kaukázus északi lejtőjének lábánál. 

Bendefy László véleménye szerint a kummagyarság magyar népünknek egy olyan része, amely a IX. század végén, a meótisz-kaspi-kaukázusvidéki őshazában a besenyők támadásakor elszakadt a mi honfoglalóinktól, és attól az időtől kezdve fél évezreden át önálló állami életet élt. A kaukázusi népek között még pár nemzedékkel ezelőtt is élő volt a hagyomány, hogy a Kaukázus hatalmas hegycsúcsainak északi lankáitól egészen a Manicsj folyóig terjedő területet, melyet a Kuma folyó szel keresztül, több száz éven át magyar, illetve magyarokkal rokon törzsek népesítették be.

Ezt a hagyományt számos írásos bizonyíték támasztja alá. Chorenei Mózes, az örmény történetírás atyja, "Arménia Földrajza" c. művében azt közli, hogy abban az időben, vagyis Kr. u. 460 körül Északi Szarmáciában, tehát a Kaukázus északi lábánál a kazárok, húnok, bolgárok, bazilok, abkázok és masszagéták mellett ott laktak a kuma-magyarok is. Mai tudásunk szerint itt szerepel a magyar népnév legelső ízben az írott történelemben. Piano da Carpino, aki jóval később, 1245-ben IV. Ince pápa megbízásából követségben járt Karakorumban a mongolok nagykánjánál, Küjük kánnál, "Ystoria Mongolorum" c. nagy történeti művében a tatárok által meghódított népek felsorolásában Cumae, azaz kumaiak néven említi a kumai magyarokat.

Fejedelmi városuk az ország központi részén, a Kuma és Bujvola folyók torkolatában épült Magyar, vagy más írásmódban Madzsar volt. A város neve egyértelmű utalás lakóinak nemzetiségére. Első írásos adatunk, amely bizonyítja, hogy a város már a XIII. század közepén állott, Abulghazi Bahadur kánnak a XVII. század elején készült, "A tatárok története" c. munkájában tűnik fel. A mű az 1266-1272 között uralkodott Mengu Timur kánról szólva a következőket közli: "Ugyancsak Bahatur kánnak, Sejbán kán egyik fiának adományozta az Akorda nevű tartományt, míg Kaffa, Krim és Madzsar nevű városokat Oran Timurnak, Tukáj Timur egyik fiának." Ezek szerint tehát Magyar városa 1270 táján, Mengu Timur uralkodásakor már föltétlenül állott. Ez a hely, mely igen kiváló kereskedelmi, közlekedési csomópont, hol a Fekete tenger kikötőitől a Kaspi tengerig vezető útvonalak keresztezik egymást, nagyon is megfelelő arra, hogy ott egy központi szerepre alkalmas város létesüljön.

Az egyik legnevesebb arab földrajzi író, Abu-l'-fida, aki Geográfiájának írását 1321-ben fejezte be, Madzsart már ugyancsak városként írja le, amennyiben ezt mondja róla: "Ehhez a vidékhez tarozik Kumadzs.r is, a tatárok Borka nevű országában, amely körülbelül középütt fekszik a Vaskapu (Derbend) és Azak között és tőle Bab-el-Hadidi (= Vaskapu, Derbend) valamennyire délkeletre esik, míg nyugatra tőle Azak van." A Vaskapu elnevezést könnyen azonosíthatjuk a mai Derbenddel, mivel ez nevének megfelelően egy tengerparti sziklaszoros, Azak pedig az északnyugatra fekvő Azovot Feketetengeri kikötővárossal azonos. A magyarok egykori ott-éltéről még ma is számos régészeti lelet, valamint helynév tanúskodik, mint pl. az egykori főváros közelében lévő "Burgun Madžari", vagy a kuma alsó folyásánál fekvő Mozsarszk városa és még több tucat helység neve a környéken. Egy ilyen város léte szervezettséget, határozott vezetést tételez föl, különösen, ha figyelem-be vesszük, hogy, Madzsar városa volt a kummagyarok fejedelmi székhelye. Mit tudunk hát ennek a magyar népnek a fejedelméről? Egy személyt ismerünk, aki az 1320-as évek végén, amikor Magyarországon Róbert Károly uralkodott, Kummagyaria fejedelme volt, hajlott a keresztény hitre, sőt gondoskodni kívánt arról, hogy alattvalói körében a kereszténység terjedjen és megerősödjék. Erre meggyőző bizonyítékunk XXII. János pápának egy 1329-ben kelt bullája, amelyben a pápa válaszol Jeretann (Gyeretyán) nevű ázsiai magyar fejedelem kérésére. A fejedelem levelét nem ismerjük, de tartalmára nem nehéz következtetnünk a válaszból.

Így ír a pápa :

"Kedvelt gyermekeinknek, Jeretannak és minden keresztény magyarnak, malkaitának és alánnak üdvözlet! Igen nagy és természetes örömöt okozott nekünk az, hogy a legfelségesebb Égi Magvető . . . titeket, kiket . . . megismertetett az evangéliumi tanítással és az apostoli igazsággal a keleti világrészeken azok között, akik még nem fogadták el a kereszténység kegyelmét, összegyűjtött. Ezen felül mérhetetlenül nagy örömet szerez nekünk az a tudat, hogy Te, Jeretann fiunk, Magyarország katolikus fejedelmeinek, királyainak leszármazottja vagy és hogy te és más keresztények . . . vágyódtok, hogy katolikus tanítótok legyen, aki . . . a katolikus hitre oktasson . . . benneteket. Éppen ezért . . . kértétek tőlünk, hogy valakit, aki . . . nyelvi szempontból alkalmas és mint példakép rendkívüli, katolikus elől-járóul (püspökül) méltóztassunk küldeni azokra a tájakra, hogy ugyancsak a katolikus hitben helyesen oktasson benneteket. . . gondoskodtunk, hogy . . . kijelöljük azokra a tájakra . . . testvérünket, Tamás szamarkandi püspököt, akit ti ismertek."

A pápai bulla szövege

Egy romos épület Madzsarból, ahogy Pallas látta (Forrás: Wikipédia)

Madzsar a kereskedelmi útvonalak központjában (Forrás: Wikipédia)

Madzsar már Ibn Battúta idején is virágzó város volt. Özbek egyik fia, Dzsanibek (1342–1357) leginkább itt szeretett tartózkodni. Madzsart joggal nevezhetjük ebben az időben az Aranyhorda fővárosának.

1357 után zavaros időszak kezdődött a mongol birodalomban. A kánok, ellenkánok és hadvezérek hatalmi harca kisebb kánságokra szaggatta az Arany hordát. 1395-ben Timur Lenk fia és alvezére, Miran Sah földúlta Madzsart. 1459-től Madzsar az Asztrahanyi kánság alá tartozott.

Madzsari épületek. A Tatyiscsev által kiküldött M. Nyekraszov rajza (Forrás: Wikipédia)

Madzsar látogatói

Európai hírnévre Madzsar csak pusztulása után jutott. A művelt közvéleménynek volt valami képe arról, hogy a magyarok keletről jöttek, Szkítia tájairól. Ez az ismeret kapcsolódott össze a Madzsar romjairól érkező beszámolókkal.

Az első híradás Andrzej Taranowskitól származik. II. Zsigmond Ágost lengyel király diplomatája 1569-ben a török–tatár hadsereget kísérve Asztrahany felől érkezett a madzsari romokhoz:

Október 7-én a magyar sírhalmok közelében vertünk éjszakai tábort. Itt még ma is sok téglafal látható, a pogány magyarok templomainak romjai. … Átvonulásunk során mindennap láttunk falakat, az egykori magyar templomok romjait. A magyar mezőség sírhalmai gazdagok régi emlékekben, hatalmas kövekből épített falakban, melyeket a moha teljesen benőtt. (idézi Tardy Lajos: Az első európai híradás Madzsar városáról. In: Régi hírünk a világban. Bp. 1979. 100.)

1712-ben Aubry de la Motraye, francia utazó járt Madzsarban.

1724-ben Turkolly Sámuel, az orosz cár katonája már a magyar közvéleményt is tájékoztatta a város létezéséről. Szikszó városába, a rokonaihoz, ismerőseihez címzett levelét másolatokban terjesztették. A nevezetes híradást a Tudományos Gyűjtemény 1821-es évfolyamából idézzük:

…kiknek lakások volt a Volga Vize mellett, igen fövenyes és erdőtelen helyen, mindazonáltal szép házakban laktanak, mivel ma is a kályha darabok olyanok találtatnak, mint nálunk az újj keresztyén Korsok; téglák pedig igen szélessek és szépek, melyből megesmörhetni, hogy szép házakban laktanak.  A magyarok Királya pedig lakott Kuma nevű folyó víz mellett, melynek Palotái jóllehet rongyosok, de ma is fent állanak, és azon helyen még ma is Pogány nyelven hívják Magyarnak.

…most is Chrímben a Tatár Chám prote(c)tiojok alatt vagynak hét Faluk, melyben Magyarul beszélnek.

1728-ban Gärber János Gusztáv magyar származású orosz katonatiszt látogatott Madzsarba. Bendefy László szerint Gärber le is rajzolta a romokat.

Szerelmey Miklós: Magyari romai közel a Kuma vizéhez (Forrás: Magyar hajdan és jelen élethű rajzolatokban magyarázó szöveggel…)

1808-ban Julius Klaproth már a végromlásról számolt be. Patyomkin gróf ugyanis elbontatta az épületeket, s a madzsari mesterek által készített kiváló téglákat egy közeli erőd épületébe falaztatta be. A gróf úr példáját a betelepülő orosz parasztok is követték. 1829-ben a korábban Pest-Budán is megfordult Peter Köppen arról számolt be, hogy a téglákat a földfelszín alól is kibontják, s az épületek helyén már csak gödrök maradtak. Ugyanekkor, 1829-1830 telén járt Madzsarban Besse János. A romokat már ő sem láthatta.

A 19. század végén Zichy Jenő és társai keresték a magyarok nyomait a Kaukázusban. Az első expedíció 1895-ben a hegység északi oldalát kutatta. Ekkor jártak Madzsarban is. Ennek az expedíciónak tagja volt Bálint Gábor nyelvész is, aki a kaukázusi nyelvek leírójaként máig jelentős munkát végzett. 1896-ban, a második utazás során a hegység déli oldalát derítették fel. Az összegyűjtött anyagot Pósta Béla és Jankó János dolgozta föl. Sok értékes néprajzi, régészeti anyaggal gazdagodtunk. Elmondhatjuk, hogy mi, magyarok elég jól megismertük a Kaukázust. Magyarok nyomaira azonban nem bukkantunk.

Ha valaki nemzeti érzelmeitől felbuzdulva a nagy elődök nyomában Madzsarba indulna, kérem, jól gondolja meg. Az egykori város a mai Bugyonnovszk területén található.

Ásatások Madzsarban

A látogatók legfeljebb a felszíni romok között turkálva gyűjtögettek össze ezt-azt a madzsari rommezőről. Az építőanyag-gyűjtők azonban gondoskodtak a romok teljes eltüntetéséről. Ezért a város életéről, mindennapjairól már csak a szakszerű régészeti feltárások segítségével lehet tájékozódni.

A munkálatok 1907-ben indultak meg. Az első ásatást Vaszilij Gorodcov vezette. 1925-ben a sztavropoli helytörténeti múzeum munkatársai ástak Madzsarban, 1940-ben pedig Tatyjana Minajeva irányította a munkálatokat. A 2. világháború után lassan kezdődtek újra az ásatások. Minajeva 1953-ban publikálta eredményeit, Az Arany horda városa, Madzsar címmel (Золотоордынский город Маджар. In: Материалы по изучению Ставропольского края. Вып. 5. Sztavropol, 1953.).

Az 1960-as évektől tovább folytak az ásatások. Erről a Szovjetszkaja Arheologija című folyóiratban rendszeresen megjelentek Edvard Rtveladze jelentései és értékelő tanulmányai (1965/2., 1969/4., 1970/3., 1971/1., 1972/1., 1972/3., 1973/1., 1974/4.) Ugyanott Minajeva egy másik tanulmánya is olvasható Madzsar ásatásairól (1968/1). Az 1990-es években a moszkvai Lomonoszov egyetem régészei végeztek feltárásokat Madzsarban. Az immár Rosszijszkaja Arheológija című folyóiratban Jevgenyij Narozsnij tanulmánya foglalkozik egy Madzsarból származó övverettel (2006/2).

Az ásatások folyamán feltárt sírok csontanyagát antropológusok tanulmányozták. V. P. Alekszejev a balkár (másként kabard) és karacsáj népben vélte megtalálni a madzsariak utódait