Bendefy László a kaukázusi magyarságról szóló könyvéből (A magyarság kaukázusi őshazája) értesültünk először arról, hogy a középkorban állt egy csodás város a Kuma-folyó partján, melyet Madzsarnak neveztek. A településről sok korabeli beszámoló készült, majd a város újrafelfedezése után külföldi kutatók járták be a vidéket.

Magyarok a Kaukázusban

A mi finnugrászaink folyamatosan el akarják hallgatni azt, hogy a Kaukázus térségben élt magyarság hosszú ideig fennmaradt és virágzó kultúrát teremtetett. Ezzel szemben a korabeli külföldi krónikák és a 19. századtól a legnevesebb orientalisták sorra a magyarok városának azonosították a helyet. A Kaukázusban valószínűleg nemcsak egyetlen magyar tömb létezett, hanem a Meotisz-vidékén akár több centrum ki kialakulhatott Árpádék távozása után. Az egyik, az arab források által jól dokumentált szavárdok (szevordi) a Kaukázusontúli területeken éltek, a mai Nyugat-Azerbajdzsán és Kelet-Örményország között, ahol még a 13. században emlegetik őket. A másik nagy csoport a meotiszi ingoványok körül élők lehettek, akik Árpád-magyarjaival szoros kapcsolatban állhattak, olyannyira, hogy amikor az ottani Szkítiából az Attila-ág - Árpád vezetésével - egy része nyugatra vonult, a maradék törzsek, törzsszövetségek még sokáig megőrizhették önállóságukat. Nem elképzelhetetlen, hogy ők is önálló fejedelemséget hoztak létre és maguk fölé egy Attila-Álmos-házi fejedelmet vagy királyt választottak. Lehet, hogy egyikük volt a bizánci krónikában is szereplő Liutika?

Jeretány király

A 14. században, pontosabban 1329-ben biztosan Gyerenytány vagy Jeretány király uralkodott. A pápai bullában szó esik arról, hogy a kaukázusi magyar fejedelem az Árpádokkal rokon lehetett. Olvassunk bele a bulla szövegébe, mellyel Bendefy ismertette meg a magyar közönséget: „Kedvelt gyermekeinknek, Jeretánynak és minden keresztény magyarnak, malkaitának és alánnak üdvözlet! Igen nagy és természetes örömet okozott nekünk az, hogy a legfelségesebb Égi Magvető, aki mindenkit, akit csak könyörületességének megismerésére kiválaszt, mindig kegyelmeihez hív és ösztönöz s Egyszülöttjének az egész világra kiterjedő, szóval ki nem fejezhető szeretetével minden egyes keresztény családot folytonosan elhalmoz, titeket, kiket meghintett az igaz hit, az evangéliumi tanítás és az apostoli igazság világosságával a keleti világrészekben azok között, akik még nem fogadták el a kereszténység kegyelmét, összegyűjtött (t.i. magához). Ezen felük mérhetetlen nagy örömet szerez nekünk az a tudat, hogy Te, Jeretány fiúnk, Magyarország katolikus fejedelmeinek leszármazottja vagy és hogy Te és más keresztények, akik az említett világrészeken tartózkodtok, telve vagytok a hit igazságával és szent tüzével s vágyódtok, hogy katolikus tanítótok legyen, ki üdvös szavakkal a katolikus hitben kioktasson benneteket. Kelt Avignonban a XIV. év okt. 3-án."

Hírek a madzsarokról

Amikor a domonkos szerzetesek a 13. század elején keletre indultak, hogy megtérítsék a Barcaságban élő kunokat, a keletről nyugatra húzódó törzsek vezetői elmesélhették nekik, hogy a távolban, a Kaukázusban még élnek magyarok. Ez indította el a rendhez tartozó Ottót, majd Julianus barátot, hogy felderítsék, vajon tényleg laknak-e rokon népek ott. De nem ők voltak az egyetlennek, akik beszámoltak a keleten élt magyarokról, hanem más keleti források is beszámoltak a kaukázusi nagy népekről. Még a domonkos misszió előtt a térségbe betörő mongol hadakat - a Mongolok titkos történetének információja alapján - a következő népek ellen küldték: „Ami pedig Szübőtej-bátort illeti, őt észak felé küldte hadjáratra, (Ögödej kán- OB) egészen a kanglin, kibcsaut, badzsgirt, oroszut, madzsarat, aszut, szaszut, szerkeszüt, kesimir, bolar, kerel, e tizenegy törzs, állam és nép földjére. Átkelve az Idil meg a Dzsajak vízben gazdag folyóin, egészen Kiva és Men-kermen városáig." A forrás egyértelműen megadja a madzsarok tartózkodási helyét a kaukázusi népek, így a cserkeszek és jászok közelében. A bolar már a Duna-vidékre húzódott bolgárokra utalhat, míg a kerel a kárpát-medencei Magyar Királyság nevét hordozza, melyben a király szavunkat ismerhetjük fel. A 13. századi forrás, a Mongolok titkos története jól értesült arról, hogy kik élnek a meghódítandó területeken. A hadjárat során nagy sikert arattak, a térség népei, így a mi magyarjaink is tatár (mongol) fennhatóság alá kerültek, de a mongolok meghagyhatták belső önkormányzati rendszerüket és még némi önállóságban is részesülhettek.

Mihály herceg sírja

A Karamzin, középkori orosz krónika 1319-ből közöl egy számunkra értékes híradást. Eszerint Özbeg, az Arany Horda kánja kivégeztette Mihály nagyherceget Derbent közelében és a halottat a közelben, Modgyeri városban temették el. A krónikát elemző Klaproth nem tartotta elképzelhetetlennek, hogy a város a térségben élt magyarokról kapta a nevét. Özbegről egyébként a 14. század jeles tudósa és utazója, Ibn Battuta azt jegyezte fel, hogy városai közül kiemelkedett Madzsar, ahol a lakók a 14. században már áttértek az iszlám hitre.A híres tudósnak és utazónak azonban feltűnt, hogy a városban jobban tisztelik a nőket, mint a férfiakat és ott nem kell kendőt hordani az asszonyoknak, helyette művészien díszített süveget hordtak a fejükön.