Ahova megérkeztünk:

A magyar bronzkor, Kr. e. 2800-800

Minthogy szkíta földön nagyon kevés a fa, a húst a következő ügyes módszerrel főzik meg. Amikor lenyúzták az állat bőrét, levagdossák a húst a csontokról, és bedobálják, már ha van kéznél, egy közönséges főzőüstbe, amely a leszboszi vegyítőedényekhez hasonlít, csak sokkal nagyobb. Ebbe teszik tehát az állat húsát, majd megfőzik, s tüzet a csontokkal raknak. Ha nincs üstjük, az állat gyomrába teszik bele a húst, némi vizet öntenek rá és azután gyújtanak alá a csontokkal. Ezt a szkíta eljárást Mongóliában ma is meg lehet tekinteni, a pásztorok most is így főzik a húst a pusztaságban, mert ott sincs fa.

Természetesen hasonló párhuzamokat kereshetnénk még igen sokat, e két szinte csak jelzésszerű mozzanatot annak alátámasztására hoztam fel, hogy a Folyamközből minden irányba kivándorló sumérok nem tűntek el, de szkíta gyűjtőnév alatt új neveken jelennek meg Eurázsia sok pontján. Műveltségük fennmarad a rokon népekkel közösen, de vezetésükkel kialakított utódokban. Annyira nem tűntek el, és nem semmisültek meg, hogy földrészeket laktak be és műveltek meg, tettek termékennyé. Emiatt neveztem magam is korábban szkítának az indoeurópaiak csatabárdosait, miközben nem téveszthetjük szemünk elöl valódi eredetük kérdését. Erdély rézércének és aranyának felkutatására még meglehet, igazi sumérok járhattak Ó-Magyarországon.

A 2200-2000 táján érkezőket a fentiek miatt már nem nevezhetjük e néven annak ellenére, hogy lényegében mégiscsak erről van szó. Ugyanakkor szem előtt tartva a sumér és szkíta szétvándorlást, nem eshetünk abba a hibába, hogy mindet Ó-Magyarországra akarnánk beköltöztetni, és így az indoeurópaiakéhoz hasonló magunk ásta verembe essünk bele. Ahogy a Kr. e. 750-el induló szkíta hullám egy része is elkerülte Ó-Magyarországot, úgy a 2000 körüliekről is feltehetjük ugyanezt. Annál is inkább, mert Götz László a mai nyugat-európai nyelvekről hozott összehasonlításaiban nem kevés közvetlen sumér megfelelésére is rámutat. Eddig e nyelvi lelet mellett épkézláb magyarázat híján csendben elmentünk. Vagyis, amikor Götz hosszasan elemzi a germán, latin és a többi európai nyelvekben fellelhető kétségtelenül meglévő sumér alapréteget, akkor kézenfekvőnek tűnik az észak felé vonult majkopi sumér-szkíták, de az Urartu-Kisázsia-Kánaán felé eltávozott népesség földrésznyi méretű bevándorlását felvetni.

E nyelvi alapréteg természetesen nem közvetlenül érte a mai európai nyelveket, hanem a korábbi újkőkori és rézkori ragozó alapnépességgel való elkeveredés által terült szét. A mai nyelvekben fellelhető ősi nyelvi anyag ezek immáron kelta-etruszk-pelazg-magyar leszármazottjainak nyelveiből kerülhetett csak mai büszke tulajdonosaik birtokába, de sokkal később, a latinok, görögök, germánok és szlávok fellépésével egymás után. Ó-Magyarország kisugárzó műveltségének értékét ez nem csorbítja, sőt a bronzzal egységesülő kelta világ eddig elhanyagolt és másképpen magyarázott fejezetére irányíthatjuk rá a figyelmet. Egy fontos leletünk mégiscsak van. Mindazon nyelvek, amelyekben Götz sumér alapréteget mutat ki, egyben jelzik azt a hatalmas területet is, ahová a sokmilliónyi sumér szétvándorló eljutott.

A Földközi-tenger keleti oldala (Kánaán – Galilea - Szíria), Görögország, Itália, Ó-Magyarország, és a Duna-völgyén keresztül megközelíthető mai lengyel-német-francia területek bizonyosan, de a közbeeső Kisázsia is ideértendő a hurrik miatt, legalábbis felvonulási területként. Ehhez hozzávehetjük a K-R gyök keresése közben előtérbe került országok területét is. Igen lényeges döntő körülmény az, hogy az átvett nyelvi anyagot mindegyik késői indoeurópai átvevő külön-külön, de helyben vette át, kielégítve azt az általam felállított szigorú feltételt, hogy birtokosaikra telepedve és velük elkeveredve helyben tettek szert új nyelvi kincseikre a hódítók. Az átvételekre – amint azt a K-R gyök átvételére első könyvünkben bemutattam - rendelkezésre álló időszakokon kívül az átvevők bizonyíthatóan nem változtattak helyet. Aki eddig Baráth Tibor könyvét nem merte komolyan venni, netán elhinni nyelvészeti okfejtéseit, az most megnyugodhat. Ha újra kézbe véve megint végigolvassa, ezúttal lassabban, megláthatja, hogy mindezen népmozgások eredménye ugyanaz, amit nyelvészeti előadásaiban is rögzített.

Ebben az új helyzetben már jóval kevésbé érthető, hogy miről szólnak az indoeurópai történetek a Kr. e. 2000-et követő korból? Indogermánt sehol sem látni, ezt éppen a csatabárdosok elméletének kimúlása felejteti el velünk. Fellelt régészeti anyagunk szerint sumér gyökerű tágulást láthatunk Eurázsiában, miközben egy szemita központosulással szembesülünk, amelynek iránya Sumer, a sumér anyaország maga.

Az indoeurópaiak valamikori dicsőséges csatabárdosai, akik mostanra sumér-szkítává, végül keltává alakultak, mindenütt megjelentek korábban Eurázsia sok pontján, hogy egy földrészt új fejlődésre vigyenek, most valódi szerepükben láthatunk újra. Nem tagadhatjuk, hogy korábbi indoeurópai értelmezőik megint a legjobb időben ragadták meg a lehetőséget. Meglátták a Kr. e. 2000 táján Európát elérő műveltségi forradalom kézzelfogható jeleit a kiásott régészeti anyagban. Meglátták azt is, hogy megjelenésükkel gyökeres műveltségi változásokat okoztak a korábbiakhoz képest. Ha 3-4000 évvel korábban az újkőkorban a földművesek térfoglalása számított valamirevaló fejlődést mutató adatnak, most a fémek munkára fogása változtatja meg a folyamköziekkel is belakott tájakat.

Az érintett területek szellemi életében mégsem következhetett be változás, hiszen ugyanazon alapelvek szerinti hitbéli felfogás tükröződik vissza a régészet leleteiben. Középpontban mindenütt az istenanya szerepel, mint állandó vezérlő eszme. Úgy gondolom, hogy a hit és eszme folyamatossága nevezheti meg a kort, mert ez vezeti a népek lelki és szellemi életét. Hogy mikor éppen melyik fémet részesítik előnyben hétköznapi életükben, az inkább másodlagos jelentőségű. Ezzel együtt a réz és a bronz nagyipari művelését megkezdő sumér-szkíta bevándorlás nemcsak szellemileg azonos alapokon álló népesség bevándorlását eredményezte, de nyelvében is jelentős arányú frissítést hajthatott végre az ó-magyarországi nyelvállapotokban.

Ha nyelvészeti érvekre hivatkozva korábban megfogalmazhattam Ó-Magyarország legalább ötezer éves magyar nyelvűségét, akkor ez valamiképpen felszínre kellene vetüljön a bronzkori magyar és európai régészet anyagának áttekintése során is. Találunk-e olyan érveket, adatokat, amelyek tovább erősítik vagy éppen cáfolják e feltételezést. Eredménynek azt tartanám, hogy lehetővé válna valamilyen átfogó folyamatosság felismerése nemcsak a bronz időszakán belül, hanem kimutathatóak lennének a korábbi korokkal kézzelfogható kapcsolatok, sőt még erősebbek lehetnének azon adatok, amelyek a keltákkal mutatna ki valamilyen fokú azonosságokat, hasonlóságokat. Fentebbi fejtegetésünk eredménye az, hogy a folyamközi sumér-szabirok nemhogy nem tűntek el, de alig 2-300 év leforgása alatt áttelepültek Ó-Magyarországra, a szinte teljes Európába és a Közel-Kelet tengerparti területeire.

Ha I. Sargon és utódai tudták volna, hogy folyamközi háborúságaikkal a meghódítani és eltüntetni szándékozott sumérok és leszármazottaik földrésznyi kiterjedésű országainak létrejöttét és megerősítését segítik elő, talán inkább az Arab-sivatagban maradtak volna. Akárhogy is van, tevékenyen hozzájárultak a ragozó nyelvűek magas műveltségének további alapos elterjedéséhez…. Nem járok messze a valóságtól, ha feltételezem, hogy a sumér-szkíta elterjedés eurázsiai területén ósumér párhuzamok tömkelegébe botlunk, ha a régészeti leleteket kézbe vesszük. Makkay fentebb talált esetei éppen ilyenek, de bízvást kereshetünk hasonlókat még.

Ezek után szinte mindegy, hogy milyen néven tiszteljük keleti bevándorlóinkat a fejezetcímben felsorolt lehetőségek közül. Így véve sok homályos részletre irányuló kérdésünkre is választ kapunk. Az eddig elmondottakon kívül érthetővé válnak a nyugat-európai szekeres temetkezések is, ahol fejedelmi sírokat feltételezhetünk, és a folyamközi sumér királysírok utódjait láthatjuk bennük.

A kultúraterjedésről elmondottak alapján nem feltétlenül kell a folyamközi sumér anyaggal azonos leleteket találnunk, hisz ők is elkeveredtek a helybéli magyar földművesekkel, ezután a tárgyi műveltség darabjai már közös, új megfogalmazásban jelennek meg. Ami igazán számít, az a szellemi élet kimutatható folyamatossága. Az első kötet szemekről készített gyűjteménye, vagy az itt bemutatott spirál kitartó ábrázolásai jelzik a folyamatosságot, az ősiség folyamatosságát.

Most hozzátehetjük újra, hogy a spirál a ragozóknak volt fontos, a jelek szerint más nem használta ilyen következetesen. Van tehát európai földművelő magyar népességünk, amely jelentős rokoni, végső soron sumér-szkíta eredetű uralkodó réteggel összeolvadva folytatja életét. E népmozgás az utolsó, és a jelek szerint döntő láncszem az ó-magyarországi és a folyamközi azonos nyelvtan magyarázatában. Korábban az első kötetben azt írtam, hogy ha valaki fejtegetésekbe bocsátkozik a turániak és a kárpát-medenceiek nyelvét illetően - akár “ismeretlen” akár más elködösítési okból, - soha nem hagyhatja ki a gondolatmenetből azt, hogy Gosztonyi prof. 53 sumér nyelvtani jellemzőjéből 51 a mai magyarban is megvan, ezzel szemben az indoeurópaiak 5 körül azonosíthatók.

Mindez azt mutatja egyben, hogy létezik egy nép legalább ötezer éve folyamatosan, amely bármi is történjen, megdöbbentően koherens, összetartó módon egyazonos nyelvét fenntartotta, szellemét megőrizte, azt szinte teljes mértékben eredeti rendszerében ma is gyakorolja. Ez a nép mi, magyarok lennénk.

Első himnuszunk pedig, melynek szövegét dr. Bobula Ida nyelvész fordította át a máig fennmaradt rovásjelekkel írt változatból:

Az alábbi dallamot mostanában szerezte hozzá Nemeskéri Klára:

Megértethetjük végre azt is, hogy az ősi ragozó nyelvűek elkülönülései a gyökszavak és a nyelvtani alapelvek fenntartása mellett, saját belső logikájuk szerint építi tovább a nyelvet. A ragozó nyelvűek egyéni szabadságra épített társadalmaiban különös dologra figyelhetünk fel. Népünk minden tagja – feltételezhetően a mágusokkal, tanítókkal, a szellemi életet vezetőkkel egyetemben – öröklött tudásának birtokában maga is teljes joggal elnevezhetett bármit, bármilyen fogalmat. Vagyis a szerves műveltséget bírók saját személyükben is alkalmasak kellett legyenek egyenként is a műveltség alakítására.

Ettől szerves ez a műveltség. Nem volt szüksége szavakat átvenni sehonnan sem, mert nyelvét maga állította elő. Nem volt szüksége szóátvételekre. Ettől szellemi nép a ragozók népe és a miénk is, és ősi szerves műveltségének magas szintű, mindenkire kiterjedő, általános és termékeny birtoklása a kulcs a nyelv folytonosan zajló felépítéséhez.

Most megtaláltuk azt a kort és hozzá a népet is, amelyik az összekötő kapcsot személyes megjelenésével biztosította, egyúttal elegendően nagy számban is érkeztek ahhoz, hogy Ó-Magyarország teljes területét, de Európa jelentős területein élő rokonaikat is egységes műveltségbe szervezzék. Emiatt nem kell kereskedőkre testálni itt sem a műveltség elterjesztését.

Meszlényi finn szógyűjteménye igazolta, - amint korábban magam is, - hogy itt enélkül is magyarul beszéltek már jóval korábban. Az elismerten törökös jellegű sumér-szkíta törzsek leírásával Magyar Adorján nagy szolgálatot tett a kutatásnak. Ők azok, akik nem félnek a helyváltoztatástól. Ők azok, akik Európa sok táján vezetik az első kisebb-nagyobb, kelta név alatt lezajló egyesüléseket, de így például az etruszk etnogenezis egyik motorját is bennük láthatjuk később. A legfontosabb mégis az, hogy a folyamközi kivándorlók és utódaik az első kelta összeolvadás (etnogenezis) kovásza Európában. Makkay meg is jegyzi, hogy szinte sehol sem látni Európában régészetileg kimutatható égésnyomokat a belső népességmozgások körül, pedig ő még mindig harcias indoeurópai csatabárdosokat lát e kor keleti bevonulóiban.

Jellemző, és egyben drámai mozzanat, hogy indoeurópai elképzelés szerint az indoeurópai kultúrateremtés a felperzselt föld taktikájával és természetesen népirtással kezdődne.... Itt Európában eszerint nincs nyoma hatalmas népirtásoknak ebben az időben, csak a csendes összefonódás nesztelenségét látni, ahogy arra korábban Baráth is rámutatott már.

Mesterházy Zsolt  szabir.com@gmail.com