A ZENGŐVÁRKONYI "MADONNA "

Az un. "lengyeli kultúrá"-hoz kapcsolódó legérdekesebb neolitkori leletek egyike a Baranya-megyei Zengővárkony területén folyt ásatások eredményeként meglelt "Madonna"-töredék, amelyről a szakemberek sem tudják megmondani, hogy önálló darab volt-e, avagy valamilyen edény díszítése. KAUCZ leírása itt is tömör és sokatmondó:

"Erősen stilizált női alakot ábrázol, amely csecsemőjét ölében tartva, karjával védőn magához öleli. A női fej és a gyermek ábrázolása elnagyolt, mégis az istenanya és gyermekének együttes ábrázolása megkapóan emberi életszerű... A tartalom bensősége feledteti a kivitel kezdetlegességét". (I.m. 5a)

A sumér töredékek és egész szobrok madonnái is nyers kivitelezések, de az anyaság magasztossága innét indult el, amely pl. a turáni népeknél, Közép-Ázsiában és Kínában állandó és közkedvelt motívum, amely aztán a kereszténységben is jelentős rangot kapott. (35. kép.)

A ZSÁKAI SUMÉR NŐI TORZÓ

Az un. "herpályi-kultúra" terméke, a zsákai Várdomb lehordásakor bukkant elő sok más festett edénnyel. Jellegzetes haj felbodrozás nyomai még ma is láthatók, amely a kerekarcú sumér asszonyok jellegzetes hajviselete volt. De még inkább sumér jellegre mutat a kimélyített szemgödörpár, amelyet annak idején színes kövecskével töltöttek ki. Uruk vagy Eridu legősibb szobrainak sajátossága ez. Különben szintén valamilyen edény díszítéseként szerepelt, (30. kép.)

A SZEGVÁRI "SARLÓS ISTEN" SZOBRA

A magyarországi sumér jellegű leletek nagymestere MAKKAY JÁNOS székesfehérvári régészünk, aki egyben az ősvallások jeles és eredménnyel dolgozó kutatója, Szegváron, egy ősi ház leégett romjai alatt talált "sarlós istent" az ősgörög Panteon első "férfi istenének" véli, Kronosz-idő, isten személyében. Megokolása: sarló ábrázolása, mellyel az eget és a földet az idők hajnalán ketté választotta.

A motívum azonban öregebb. mint a legöregebb görög mitológiai alak : a sumérok sarlós aratóit sok képről ismerjük. És azt se feledjük, hogy a szegvári idol arca "üres" mert a hátravetett fejre ünnepélyes alkalmakkor - a vetés szenteléskor és termés betakarításkor - más és más, arany, vagy nemesfém álarcot "ajándékoztak" az idolnak. Hogy a mai magyar "vasorrú bába" fogalma meséinkben ebből az ősi "álarcos isten", vagy "színváltozó isten" mitológiai alapgondolatból fakad, nagyon valószínűnek látszik. Még az ősi vallásról eltérített, megkeresztelt magyar nép is megőrizte ezt a vallási fogalmat az "Urunk-színeváltozása" kifejezésben, amely pedig a keresztény egyházakban íly néven szerepel : Mennybemenetel, - Ascenslo stb. De ezekkel a mélyreható, ősi vallási hiedelmekkel e helyütt nem szándékom időt és teret tölteni.

Végső megfogalmazásban: A Szegváron lelt "sarlós Istennek" a hasonmásai a mezopotámiai kultúrában nagyon gyakoriak és nem kétséges, hogy a görögök is innét vették át az "Idő-Isten", Kronos fogalmát, hisz a földmívelő nép a vetés és aratás közt eltelt napokkal mérte az időt. Egyszerűbb öregjeink elbeszélésében az időmeghatározás: krumplikapáláskor, szüretkor stb. megszokott dolog. A "színek jelentősége" a suméroknál amúgy is jelentős volt, mindegyikhez egy-egy vallásos hiedelem, szellemi lény, ártó-áldó lélek stb. kapcsolódik. S a szegvári többi leletek tanúsága arra utal, hogy a sumér hiedelemvilággal sokban azonosak ezek a színalkalmazások, így a "sarlós Istent" is mezopotámiainak tekinthetjük.

A KÖKÉNYDOMBI VÉNUSZ

Sajnálatos módon a neolitikus szobrocskákat rendszerint egy-egy görög mitológiai alak nevével jelöli a régészet, mert kénytelen a fogalom kialakításnál sok új és néha lehetetlen névvel élve előbbre vinni a kutatásokat. A már kialakult fogalmakkal párosított új leletekről így zökkenőmentesen alkotunk magunknak képet. A "kökénydombi Vénusz" esetében azonban a "Vénusz" fogalom, melyet a görög klasszikus szobrászat remekei alapján magunknak megalkottunk, csak szimbolikusan fedi ezt a "begyökeredzett" szellemi képet. Mint képünk (31. kép ) mutatja, csak a takaratlan mellek utalnak Vénuszra. A szobrocska, amelyet BANNER JÁNOS az 1944-es év folyamán Hódmezővásárhelyt, a híres Kökénydomb széthordásánál lelt, méltó társa a "sarlós istennek" nőnemű alakban, szintén trónon ülve. A dombból került elől a híres "oltár" is a háromszöges női termékenységi szimbólum rajzával, a születendő istenség képével.

A "Vénusz" fogalmat G. CONTENAU "Le déluge babylonien" (A babilóniai vízözön) -Paris, 1952, 64-65 old.) sokkal logikusabban "déesses nues" - "mezítelen istennők" sorozatba csoportosítja a Louvre szépszámú hasonló termékenységi szimbólumokkal ellátott kis agyagszobrait, de főként a "nemi háromszög"-ben jelentkező arcról szóló megállapítását, amely szerint az elpihenő (meghalt) természeti erők az "idők méhében" várakoznak az újjászületésre, de jelenlegi ábrázolásuk, mint pl. a kökénydombi oltár háromszögének emberi alakja a készülő, ébredező tavaszt jelzi, és nem egy új istennő, vagy isten születését.

Ezzel a kérdéssel különben magyar részről ANDRÁSSY KURTA JÁNOS alapvető komparatív tanulmányt közölt "Ókori eredetű magyar emlékek" (Magyar Történelmi Szemle- New York. 1969, 2, 57-71.) címen, amelyben az ősi sumér vallási hiedelmek és a jelenlegi magyar szimbólumok közt letagadhatatlanul meglévő kapcsolatokat elemzi. Itt is szerepel a kökénydombi termékenységi oltár háromszöge. Jól formált gondolatait és a kökénydombi oltár mélységét azonban - szerintem - G. CONTENAU tétele lényegesen módosítja, vagy inkább továbbfejleszti az "elhalt" természet "újjászületését" jelképező kis "anyaméh"-"koporsó" figura ugyancsak a Louvre agyag idoljainak gyűjteményében, ahol hasonlók szép számmal akadnak.

EGY SUMÉR "PATESI" FŐPAP

A z égre emelt karok szimbolikája őskori jelenetek óta egészen a mai összes vallási szertartásokból ismert szimbolikus gesztus, sokatmondó mozdulat: az embernek istenei vagy Istene felé kapaszkodó lendülete, vagy az égieket földrehozó segélykérés kifejezése. A fuldokló ember utolsó mozdulata is ez az utóbbi. Nincs módunkban e helyütt részletgyüjteményt elsorolni a sumér hiedelemvilág, a város-istenek segítségét kérő hengerpecsétek jeleneteit felsorolni párhuzamként a Villánykövesden talált, kitártkarú "patesi" töredékhez. (34. kép.) Sumér kultúrához tartozandósága kétségtelen úgy kronológiai, mint kiviteli és alkalmazási szempontból.

Az isteneit rettegő ember ezt a szerepet a "patesi" a papkirály-királypap veszi át, mint közvetítő, aki aztán fogyasztója, gyűjtője leszen a világtörténelmen keresztül az "isteneknek" vagy "Istennek" hozott áldozatok, felajánlások, lelki bérváltságok stb. formáiban "önként" adományozott földi termékeknek - akár étel, akár arany, vagy más vagyontárgy és érték ! - megalapítva az emberiség egy örökké élt és élő rétegét a papságot.

A marxista eszme azért tagadja végeredményként az istenek és Isten létezését és küzd minden vallási "ópium" ellen, mert egy réteget "a termelésen kívül maradtakat" felszámolni szándékszik és a nép vallási hiedelmeit az állam-mindenhatóság, a rendszer istenítése igyekszik helyettesíteni. A rendszernek tesznek esküt, annak hoznak "önkéntes áldozatokat" az új állami rendszereket "istenekként" rettegő újkori emberek és az új fogyasztók, az új gyűjtők ma pártfunkcionáriusok képében jelennek meg. Pl. a régi manicheista vallás "önvallomásait" átvévő papok, vagy a kereszténység gyóntatóinak elmondott "bűnvallomás" helyébe a modem freudizmust támogató anyagias-marxista eszme a lélektani ügyeket intéző "pszihiátereket" helyezi, akik ezeket letagadott és mégis beiismert vallási problémákat bizony zsíros haszonnal alkalmazzák a beteglelkű emberiségre...

A SUKORÓI "SUMÉR"-ŐSTELEP A VELENCEI TAVON

A közelmúltban tártak fel a Velencei-tó parti Sukoró falucskában egy őstelepet. Mint a kérdés szakértője és feltárója MAKKAY JÁNOS írja az "Élet és Tudomány" 19T0 évi száma 154. oldalán "a telep élete rövid - legfeljebb egy évszázadnyi - lehetett és az i. e. IV. évezred utolsó harmadára eshetett". (A hazai szakemberek - régészek, történészek stb. úgynevezett : i. e. rövidítése pótolni, illetőleg helyesbbíteni akarja a régi "K. e" és "K. u." időmeghatározást. Hogy miért ? - ki nem tudna erre választ adni ?... Ezt a "kronológiai jelzést" maguk az orosz tudósok rendszerint nem alkalmazzák...)

A sukorói leletek kiértékelése még későbbi idők feladata, bár MAKKAY tanulmányaihoz nincs sok hozzátennivaló. A "karcokat" és egyébb jeleket azonban a mezopotámiai pictokráfia képeihez, jeleihez kellene már most hasonlítgatni, egybevetni velük, hogy meg ne ismétlődjön az eset, ami TORMA-gyüjteményével történt. A képek (36, 31, 38, és 39. képek) azonban sokkal több titokzatosságba vannak burkolva, hogy jelenlegi "lajstromozó írásunkban" a sok kínálkozó párhuzam felsorolására és bemutatására vállalkozhatnánk.

Egyedül a MAKKAY által "kóttafejes" darab leírásához akarnám hozzáfűzni, hogy ez a fajta díszítési módszer az andesi indigena (indián bennszülött) ősi művészetben nagyon nagy szerepet játszik és igen sűrű. Itteni magyarázat szerint a cserép edényeket gyapjuszálakból font, illetve csomózott hálókban hordták, vagy a házakban így felakasztva tartották. A kis lyukacskák (kóttafejek ?) helyébe illesztették a szálak összekötéséből származó "göcsöket" csomókat, hogy a jelzett edény ne mozogjon, el ne csússzon a "hálójában".