Az nem titok senki előtt, hogy a magyar nép számára a népmesék, a balladák és a népdalok egysége alkotja az ősemlékezet alapját. Egykoron, még nem is olyan régen, ezek jelentették a régiek tudásának átörökítésének legfőbb módját.

Ha a gyermekeket az alapvető erkölcsi (lelki) szokásokra kellett okítani, a népmeséken keresztül ez szinte gyerekjáték lehetett. Ugyanez vonatkozik a földi (fizikai) helytállásra is. De ha a legmagasabb szellemi tudást akarták átadni, megint csak a népmeséket vették elő.

Évszázadokon, sőt megkockáztatom évezredeken keresztül, ezek szolgáltatták a TANÍTÁS magvát. Ezt a hatalmas tudást, és mélyebb jelentéseit, napjainkban többek között Pap Gábor, Molnár V. József és Szántai Lajos munkásságának köszönhetően újra felfedezhetjük.

Az elején említett népballadák és népdalok is ugyanilyen jelentéstartalommal bírnak, csak szerkezetükben térnek el a népmeséktől. A hármasban a népdal az, ami a legtömörebb, legszűkszavúbb. De ezáltal és természetesen a dallamvilágával, a leghatásosabb is lehet. Ez annyit jelent, hogy azonnal átadja a benne tárolt információt a hallgatójának, még ha ezt észre sem vesszük, mégpedig több síkon egyszerre (az énekelt szöveg és a dallam az agy értelemközpontján kívül spirituális módon is hat a hallgatóra) .

A zene, főleg ha hangszerekkel kísért népdalról van szó, már a szöveg indulása előtt, erre az információra hangolja (rárezegteti) a testet és az aurát is. A régi magyar dalokban megszólaló hegedű és a hegedűs olyan mélységeket hoz felszínre, ami már szinte mágikus erővel ruházza azt fel. Ifj. Csoóri Sándor hívta fel a figyelmet arra, hogy a régiek, amikor hegedültek, a vonót tartó kezükkel, játék közben, mágikus jeleket írtak a levegőbe.

Aki ezt elsajátítja, olyan szintre emelheti játékát, ami zenejátszás csúcsát jelenti, annak ellenére, hogy a zeneakadémiának hírét sem hallotta: Égi hangok szólalnak meg a hangszerén.

Az égi pedig IGÉ-t, isteni kinyilatkoztatást is jelent. Ennek közvetítésére pedig az ősi magyar népdalok a legalkalmasabbak. De ennek az elemzésére, olyannak kellene vállalkozni, aki maga is gyakorló népzenész, nem úgy, mint én. Sajnos a magyarságkutatásnak ez még nagy adóssága, mintha valami mindig visszatartaná a hozzáértőket. Nekünk amatőröknek a népdalok szövegei adnak gondolkodni, elemezni valót. És itt valóban elem-zés történik, mivel a legrégebbi népdalok gyakran hordozzák az ősi, mágus, táltos hit elemeit - föld, víz, tűz és levegő elem - és természetesen ezek egységét, az Isten elérésének egyetlen útját, a szer-elem-et. Az alábbi népdal is ennek felel meg. Tartalmazza a mágikus tudás összes elemét, még ha rejtetten is. Tudjuk már, hogy a legtöbb tanító dal a gyerekeknek, gyerekekhez szól, ők azok, akikbe bele kell tenni az ősök szellemiségét, vagy éppenséggel őket kell elrontani, hogy képtelenek legyenek megtalálni a vissza és ennek tudatában az előre vezető helyes utat (az ellenerők is tudják ezt és nem véletlenül butítják az ifjúságot a legválogatottabb módokon). De ez a dal, nem gyerekdal érzésem szerint. A megértése ugyanis már csak kellő tapasztalattal lehetséges. Jó pap holtig tanul! Bátran kijelenthetjük, hogy olyan ősi tanítás is előbukkan a sorok közül, aminek igazságát ugyan sejtjük, de mindmáig remélni sem mertük, hogy egy Erdélyben megőrzött dalunkban bizonyítást nyerünk róla. Ez pedig nem más, mint... De előbb lássuk magát a népdalszöveget és akár egy hagymáról, hántsuk le héjait, míg elérkezünk az ősi csírához, az életerőt továbbvivő maghoz.

Nem úgy van most, mint volt régen...

1. Nem úgy van most, mint volt régen, Nem az a nap süt az égen. Nem az a nap, nem az a hold, Nem az a szeretőm ki volt. Aki volt már rég elhagyott, Szebbre vágyott, de nem kapott. 2. ||: Nem az a nap, nem az a hold, Nem az a szeretőm ki volt. :|| Szebbre vágyott, de nem kapott, Még olyat se, mint én vagyok.

3. Azt gondoltam, míg a világ, Mindig ég a gyertyavilág. De már látom, hogy elalszik, Halálomat sokan lesik. 4. Azért lesik halálomat, Vegyék el a galambomat. De én azért sem halok meg, Hogy a szívük szakadjon meg. 5. Azt gondoltam eső esik, De csak a szemem könnyezik. Az én szemem sűrű felhő, Onnan ver engem az eső. 6. Hull elömbe, hull a földre, Hull a gyászos kötényembe. Árkot mos a két orcámon, Mint a zápor az utcákon.

Első olvasatra is érezhető, hogy a vers két részre oszlik. Az első két versszakra és az azt követő négyre. Az 1-2 szakasz abban is eltér a többitől, hogy azonnali ismétlés van benne. Már a kezdet-kezdetén belénk sulykolja a lényeget, nehogy elterelje a figyelmünket bármi a legfontosabb közlendőről. Sejthette az egykori szövegíró, hogy az idő múlásával a daloknak csak az első szakasza marad állandó, és a témakifejtés változhat akár még tájegységenként is.

(2. ||: Nem az a nap, nem az a hold, Nem az a szeretőm ki volt. :|| Szebbre vágyott, de nem kapott, Még olyat se, mint én vagyok. )

Érzésem szerint itt is valami hasonló történhetett. Az első két versszak valami nagyon-nagyon ősi (archaikus) népdal töredéke, amihez a későbbi korokban toldások, helyi változtatások kerültek.

Ez érződik ki a szövegből, bár a második rész (3-6 versszak) is szépen illeszkedik. De amíg az első részben a főtéma kétszer is ismétlődik, utána elfeledkeznek róla, bár a második versszak refrénként visszatér, mégis az az érzésünk lehet, hogy nem ugyanarról énekelünk a második részben. De nézzük részletesen a hagymahéjakat és így talán könnyebben érthető lesz mire is gondolok.

A kettéválás érezhető a versszakok hangulatán is. Bármily meglepő, de a dal elején nem érezni a második rész keserűségét. Inkább egy belenyugvásos ténymegállapítást hallunk:

1. Nem úgy van most, mint volt régen, Nem az a nap süt az égen. Nem az a nap, nem az a hold, Nem az a szeretőm ki volt. Aki volt már rég elhagyott, Szebbre vágyott, de nem kapott.

Míg a második rész igen keserű, a lélek fájdalmát gyönyörűen ábrázoló sorokból áll: Pl.

4. Azért lesik halálomat, Vegyék el a galambomat. De én azért sem halok meg, Hogy a szívük szakadjon meg. 5. Azt gondoltam eső esik, De csak a szemem könnyezik. Az én szemem sűrű felhő, Onnan ver engem az eső.

A mostani gondolathalmozás csak az első két versszakra fog szorítkozni, az említett feltételezés miatt (talán egy ősibb dal töredéke vagy csak ennyiből állt az átörökítendő tudomány).

Nézzük mi is rejtőzhet a szavak mögött: Nem úgy van most, mint volt régen... Valóban, hiszen akár egy év távlatából is elmondhatnánk ezt a mondatot, de egy kérdés azért felmerül: milyen régen? Ezt csak tovább mélyíti a következő sor: Nem az a nap süt az égen. Nem az a nap, nem az a hold, Mit is hallunk? Nem az a nap süt az égen? Persze rávághatnánk, hogy egy elkeseredett szerelmes, elhagyatva még a Napot és a Holdat sem olyannak látja, mint korábban.

Ez a magyar népdalok egyik titka: legalább három szinten meséli el a történetet. Ha akarom, akkor a fizikai világban szól bárkihez ez a dal is. A legegyszerűbb olvasata valóban ez.

Az említett, általam későbbi hozzátoldásnak nevezett, 3-5. versszak pontosan ezt példázza. A továbbíró ezt az érzetet ragadta meg és egészítette ki a dalt.

De gondolkodjunk csak tovább! Ha követjük sok hazánkfia és lánya példáját, és nyáron mondjuk, a déli országokban nyaralunk, azonnal rájöhetünk, hogy ott nem az a Nap süt az égen, hiszen itthon a negyven-ötven fokos melegek nem megszokottak, míg odalent igen, és igencsak szenvedhetünk a túlzott hőségtől.

Ha belegondolunk őseink történelmébe, akkor láthatjuk, hogy a Napváltás már nem is annyira meglepő állítás. És a Hold? Bizony a Hold sem olyan máshonnan nézve, mint itthonról. Sőt, aki már járt délen tudhatja, hogy a csillagképek elhelyezkedése, látványa is más. Ez pedig már a tájékozódás alapfeltétele. Most is, a régmúltban pedig egyértelműen az volt. Ha ebben változás áll be, törést okozhat az emberekben.

Tehát ez a dal, akár jelentheti egy valamikori élettérváltás következményét is, mégpedig olyan váltásét, ami az egész nép számára jelentős volt, távolságban és időben. De gondolhatunk akár arra is - és ez már magas csillagászati tudásról árulkodhat, erre vonatkozóan a népművészetből tudunk igazolást találni -, hogy a dal egykori szerzői tisztában voltak a precessziós mozgással, vagyis a Nap hátráló mozgásával a csillagképek előtt, ami egy nagy Napévet ad ki. Jelenleg a Nap a Halak csillagképben kel fel (Tavaszpont).

Egy másik Nap emlegetése, költői módon, jelentheti talán egy korábbi világkorszakra való hivatkozást is. Az ezt megelőző a Kos, Bika, Ikrek stb. korszak volt a precesszió szerint kb. 2160 évenkénti váltásban. A mikor lehet a következő kérdés. Nem tudok rá választ adni. Segítségül a következő sor szolgálhat: Nem az a szeretőm ki volt. Aki volt már rég elhagyott...

A szerető siethet segítségünkre, hiszen tudjuk a már említett kutatóktól, hogy amikor egy népi versikében a régi szerető kifejezés megjelenik, akkor egy korábbi, ősi vallásnak és annak egyik főszereplőjének a felemlegetése történik. Vagyis népdalaink - nem csak ez az egy, hanem tucatnyi - őriz valamilyen ősvallás nyomot magában. Szántai Lajos kutatta ezt a területet és elhihetjük neki, hogy ez a vallás a szeretet vagy szerelem vallás volt, amit nevezhetünk a szkíta ős(keresztény)vallásnak is.

Szerencsére ennek az irodalma egyre bővebb, utána lehet nézni ennek. (Az előbb említett precesszióra hivatkozva egy támpontunk lehet talán az időbeliségre, mégpedig a szeretet vagy szerelemvallásra alapozva. Van egy bolygó, amit a néphagyomány Szerelemcsillagnak is nevez. Ez a Vénusz bolygó, az Esthajnalcsillag. Ez pedig a Bikára és Mérlegre is utalhat, ha ez a nyom nem téves.

Ugyanis mindkét jegy uralkodó bolygója a Vénusz, és eszerint két dátum is szóba jöhet. Az egyik egy 5-7000 éves datálás, Bika világhónap, a másik ennél sokkal távolibb 15-17000 év, Mérleg világhónap. Az előző lehet elfogadhatóbb, elég, ha a tatárlakai korongra gondolunk, ami szintén ennek a korszaknak a terméke.)

A tárgyalt versünk, mint sok másik, arra figyelmeztet, hogy ebben a vallás-vállalásban törés következett be, mert Nem az a szeretőm ki volt, Aki volt már rég elhagyott, Szebbre vágyott, de nem kapott, Még olyat se, mint én vagyok. A hiba, úgy tűnik nem a népben volt, hiszen nem mi hagytuk el, hanem Ő minket, de csalódnia kellett, mert nem volt méltó utánpótlás.

Nehezen lehet magyarázni ezeket a sorokat, hiszen ha az előbbieket (vallás) elfogadjuk, hogyan lehet, hogy a szeretetünk tárgya hagy el minket (Isten?). Vagy mégis mi hibáztunk volna? Talán nem is dönthető el a kérdés... (Bár eszünkben kell jusson a Boldogasszony anyánk című himnuszunk, amiben minden versszak végén emlékeztetni kell az Istenanyát, hogy ne feledkezzen el rólunk...)

De még egy magyarázatot szabadjon adnom a vers ezen szakaszaihoz. Ez viszont már nélkülöz minden korábbi kutatási alapot, csak pusztán szellemtani elmélkedés. Sokaknak talán túlzott lesz és a sci-fi kategóriájába (kicsi, zöld marslakók közé) fogja sorolni, engem pedig kővel fog meghajigálni...

Az emberiség különböző szellemcsoportokból áll. Igazából én szellemiség csoportoknak nevezném, nehogy félreértsék néhányan és holtak lelkeit sejtsék a szó mögött. A szellemtan úgy tartja, hogy minden szellem(iség)csoport, állandó fejlődésben, alakulásban van. Az egész Univerzumban előfordulnak e csoportok, különböző galaxisokban, csillagképekben, naprendszerekben és bolygókon jelennek meg. Ezeken a helyeken a szellemeknek különböző tanulási, fejlődési folyamaton kell átesni.

Természetesen a teljes szellemtant pár sorban nem tudom kifejteni, de a lényeg röviden ennyi. A Föld ebben rendszerben egy állomás: az ingyen kegyelem megtanulásának és tapasztalásának állomása. (Pap Gábortól kölcsönözve a kifejezést) Ez a valódi emberré válás feladata minden ide érkező népszellemnek. Akiknek sikerült már rég tovább álltak... Akiknek tanulni kell még, itt vannak, de azok is, akik segítenek a többieknek tanulni. Ez sem kis feladat!!! A sci-fi most következik kérdés formájában: Lehetséges, hogy egy nép ill. szellemcsoport (a magyarság szellemcsoportja) emlékezhet a földi állomást megelőző kozmikus megállóra, ami akár egy másik galaxisban, naprendszerben vagy bolygón volt? Ha igen, akkor könnyebben érthető a másik nap, hold és még a szerető is, hiszen ott más kozmikus környezetben élt(ünk) és az akkori formánknak megfelelően a világnézetünk és így, feltételezhetően, a vallásunk is teljesen más volt.

Többen foglalkoztak már a magyarság és más népek szellemcsoportjainak a Földre való megérkezéséről. Annyiban megegyeznek, hogy az elsők között jöttünk valamikor a réges-régmúltban. Bizonyítékkal persze nehéz szolgálni ebben a témában, de talán ez a régi magyar népdal a segítségünkre lehet ebben is.

Aradi Lajos