Szeretettel köszöntelek a Az Őshaza Himnuszának kedvelői közösségi oldalán!
Csatlakozz te is közösségünkhöz és máris hozzáférhetsz és hozzászólhatsz a tartalmakhoz, beszélgethetsz a többiekkel, feltölthetsz, fórumozhatsz, blogolhatsz, stb.
Ezt találod a közösségünkben:
Üdvözlettel,
Az Őshaza Himnuszának kedvelői vezetője
Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:
Szeretettel köszöntelek a Az Őshaza Himnuszának kedvelői közösségi oldalán!
Csatlakozz te is közösségünkhöz és máris hozzáférhetsz és hozzászólhatsz a tartalmakhoz, beszélgethetsz a többiekkel, feltölthetsz, fórumozhatsz, blogolhatsz, stb.
Ezt találod a közösségünkben:
Üdvözlettel,
Az Őshaza Himnuszának kedvelői vezetője
Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:
Szeretettel köszöntelek a Az Őshaza Himnuszának kedvelői közösségi oldalán!
Csatlakozz te is közösségünkhöz és máris hozzáférhetsz és hozzászólhatsz a tartalmakhoz, beszélgethetsz a többiekkel, feltölthetsz, fórumozhatsz, blogolhatsz, stb.
Ezt találod a közösségünkben:
Üdvözlettel,
Az Őshaza Himnuszának kedvelői vezetője
Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:
Szeretettel köszöntelek a Az Őshaza Himnuszának kedvelői közösségi oldalán!
Csatlakozz te is közösségünkhöz és máris hozzáférhetsz és hozzászólhatsz a tartalmakhoz, beszélgethetsz a többiekkel, feltölthetsz, fórumozhatsz, blogolhatsz, stb.
Ezt találod a közösségünkben:
Üdvözlettel,
Az Őshaza Himnuszának kedvelői vezetője
Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:
Kis türelmet...
Bejelentkezés
Őseink ruházatukban az ázsiai ruhadarabokat hordták és azokat fejlesztették tovább, így Európában egyedülálló viselettel jelentek meg. Ruhadarabjaink ősi formában hazánkban fellelhetők napjainkban is.
A művelt
Európa -, majd a többi földrészek - nem a rómaiak és a bizánciak tógáit
vagy a germánok szőr- és állatbőr öltözékét, hanem a magyarok viseletét
vették át. A kazakból lett az "zakó", a kazakból és a nadrágból lett az
"öltöny", a háromnegyedes cipőinkből lett a "mokaszin", a kaftánból lett
a "kabát", a kepenegből lett a "télikabát" és a kalpagból alakult ki a
"kalap". Erről - mint sok minden másról - a világ megfeledkezett.
A magyarok jólöltözöttsége messze földön híres volt. Gardézi írta 920
táján, hogy "a magyarok ruhája brokát, fegyvereik ezüsttel vannak
kiverve és gyöngyökkel berakottak". A jólöltözöttség őseinknél annál is
inkább volt feltűnő, mert a jólöltözöttség nemcsak az előkelőkre, hanem a
szabad harcosokra és a köznépre is érvényes volt. Nem véletlen, hogy a
"Dzsajháni-hagyomány" több szövege írja, hogy "a magyarok nagyon gazdag
emberek", illetve "vagyonosak és szembetűnően gazdagok". Bölcs Leó
császár kiemeli, hogy a magyarok a "perzsa-arab divatot utánozzák"; ezt
erősíti meg Ibn Ruszta, aki szerint a "türkök" "ruházata hasonló a
mohamedán ruházathoz". II. Szilveszter pápa (+1003) jegyezte meg, hogy
"egy nép van Európában, amely nem európai: a magyar". Az ősmagyarok
viseletére jellemző volt, hogy a férfi- és a női viselet között alig
volt különbség; legfeljebb a nők ruhái finomabb anyagból készültek.
A ruhaanyagok egy része arab-perzsa és bizánci kézen jutott el a
magyarokhoz, a "brokát" elnevezés a perzsáktól került a törökökhöz, így
hozzánk is. Török eredetű szó a bársony is; ruhaanyagként való
használata őseinknél általános volt. Ibn Ruszta leírja, hogy "a magyarok
selyembrokátot, szőtteseket és más bizánci iparcikkeket vásárolnak a
bizánciaktól". Gardézi a köznép "kendervászonból, lenvászonból, bőrből,
prémből és nemezből" készült ruháit említi meg. A "vászon" szó perzsa
eredetű; példázza a lovas népek szerepét a ruházatok kialakulásánál.
"Kender" szavunk egyaránt jelentett kendert és lent, az arab "katan" szó
viszont lent, lenvásznat jelent; nyelvészeink szerint lehetséges, hogy
"kötény" szavunk innen származik. Nem említették az auktorok a
természetes gyapjúból készült ruhaanyagokat, hiszen ez Európában ismert
volt. Őseink a szláv eredetű "ruha" szó helyett régebben "öltő" és
"gúnya" néven nevezték viseletüket. Az említett anyagokon kívül
természetesen hidegben állati bőröket is hordtak. Őseink hétköznapi
viseletükhöz a vászon, a bőr, a nemez stb. ruhaanyagokat és a ruhákat
maguk állították elő.
Előkelő honfoglaló magyarok.
A férfi-viselet
- A férfiak (és nők) felsőtestét felálló nyakú rövid finom kender- vagy
lenvászonból készült dísztelen ing fedte, melynek fodrozódó ujját
csuklójuknál, amint a nadrágot a bokánál leszorították. Ilyen leszorító
ezüstpántok a zempléni sírból is kerültek elő. Az ing nyaka mereven
felállt, akárcsak a mai "orosz" ingeké, de volt olyan honfoglaláskori
ing is, amely középen gombolódott. Voltak változatok, ahol az ing szinte
a térdig ért és amelyet derékon széles bőrövvel szorítottak le. Ezen
bevarrott ujjú ing mellett gyakori volt a mellévarrott szabású ing,
amelynek ujjait közvetlenül a nyak mellé varrták és korcban futó
madzaggal húzták össze és a könnyebb felhúzás céljából kis négyszögletes
hónaljfolttal, ún. pálhával láttak el. A ruhák összekötésére gombokat,
pitykéket, szalagot és kötőt használtak. Az egyszerű varrásból alakult
ki az inghímzés divatja. A férfiak és a nők - mint minden belső-ázsiai
lovas nép - altestükön is hordtak hosszú alsóruhát, amely szintén lenből
vagy kenderből készült. Hideg idő esetén több alsóruhát is magukra
öltöttek. A felsőruha alatt teljes alsóruházatot is viseltek; és az
alsóruha viseletének divatját a magyarok hozták be a "kultúrált"
Európába. Ezt az alsóneműt a "szkíta kabáttal" együtt a bizánci források
is megemlítik. A férfiak szűk alsónadrágját korcba fűzött zsineggel
húzták össze és kötötték meg derékon. A férfiak mokaszinba vagy csizmába
befogott bő nadrágot viseltek, amilyent a hunok kecskebőrből
készítettek. (Itt meg kell jegyezni, hogy a vászonból készült bő "gatya"
a szlávok alsóruhának hordott ruhadarabja volt, amely a XIX. században
"bővült" és rojtosodott meg fitogtatva a paraszti gazdagságot; semmi
köze őseink viseletéhez). A "székely-harisnyához" hasonló szűk
posztónadrág sem volt őseink viselete, az csak a XII. században idegen
hatásra jött divatba.
- A férfiak felsőruhája ujjas, derékban övvel átkötött, textilből vagy
bőranyagból készült derékon alul - combközépig - és "háromnegyedes"
nemesfém veretekkel vagy felvarrott érmékkel ékesített ujjas kabát, a
kaftán volt. E kabát vagy gombra nyílott, vagy a két szárnyat övvel
szorították a testhez. E kaftán jobbkezeseknél balról jobbra nyílott,
hogy a nyilazásnál ne legyen akadály. A lovaglás miatt a kaftán nemcsak
hátul, de kétoldalt is fel volt vágva. Ezt a kabátot a bizánci
történetírók "szkíta kabátnak" nevezték. A dolmány csak a török időkben
került hazánkba, a zeke vagy kankó is kései származék. A nemezből
készült kepeneg (köpönyeg) neve ótörök eredetű és ősi belső-ázsiai
viselet. Ez eredetileg nemeztakaró lehetett, melyet rossz időjáráskor
vettek fel. A szőrős bőrből készült ködmönnek, mint ujjas
szőrmeviseletnek van rövid és hosszabb változata; ősi eurázsiai türk
viselet. Régebben bekecsnek, kozsoknak, dakunak és kuzsnak is nevezték. A
régebbi fajták egyenes szabásúak voltak, az újabbak derékban toldottak.
A szokmány szó vastag, általában durva gyapjúból készült hosszú, bő
felöltőt jelent. A kisbunda subához hasonló lepelszerű, ujjatlan
felsőruha. Őseink igen kedves felsőruhája a panyókára vetett szűr volt;
neve nemcsak a ruhadarabot, hanem az anyagot is jelentette. Pásztorok
díszesen hímzett darabjait a legutóbbi ideig viselték. Az ősi subát
(gubát) -, amely galléros, csuklyás viselet - téglalap alakú darabokból
szabták. A subát többnyire a pásztorok maguk készítették; mintegy 10-12
juh bőréből készült, díszesebb darabjai népviseletünk legszebb alkotásai
közé tartoznak. A "suba" szó, amint a viselet is arab eredetű, de a
török népek igen rég átvették. A hátibőr szabás-varrás nélkül "készült";
e szó nem jelentett mást, mint lenyúzott prémes bőrt, amelyet nyakukba
vetve viseltek. Őseink kacagánya is afféle hátibőr lehetett, bár - az
újabb kutatások szerint - a kacagány mai formájának semmi köze sincs
honfoglaló őseinkhez; ez a ruhadarab német közvetítéssel a XVII.
században került hozzánk. A hátibőr "ellentéte" az előbőr, amelyet a
mellre kötöztek. Az elöl gombolódó lajbi ősiségét nem tudjuk igazolni.
- A kucsma hegyes bőr- vagy nemezsüveg, amelynek csúcsát szépen
díszített fémből készített előkúppal látták el. Őseink fejükre kerek
vászonsapkát, télen karimátlan báránybőr süveget vagy prémszegélyű
kalapot húztak. Belső-ázsiai analógiák alapján feltételezhető, hogy a
honfoglalók sapkájának a füle lehajtható volt. A karimás, középen
gúla-alakú fejfedő süvegszerű felsőrésze csapattestenként más és más
színű volt; így csatában - akárcsak a belső-ázsiai hunoknál - a
mozgásukat jól meg lehetett figyelni. A magyarok kucsmájára utaló adat a
X. századból származik, amikor is "a belga püspökök magyar kucsmát
viseltek". Sisakot őseink csak ritka esetben hordtak; Beregszászból
származik egy sisak-lelet.
- Őseink rövid szárú, puha talpú és puha anyagú mokaszin-szerű csizmát
hordtak. E fölött a nadrág alsó végét összekötötték. A földművességgel
foglalkozók a puha csizmát munkájuk igénye miatt kemény csizmákkal
váltották fel. Bod Péter (1712-1769) írja, hogy "a tsizma a töröktől
jött a magyarok közé. Kezdetben a hadakozó, lóháton járók viselték".
Később az úri csizmát - mivel az sokba került - csak ünnepnapokon
viselték, hétköznapokra viseltesebbeket hordtak. A legrégibb magyar
csizma a "fordított csizma", ahol a kifordított teljes szárrészhez a
sarokrész kihagyásával szurkos fonállal a sarkát összevarrták, ezután
vízben áztatták, amikor aztán megpuhult, visszafordították. A sarkánál
cseresznye- vagy fűzfaháncs kéreggel látták el és itt hozzávarrták, majd
vizesen kaptafára húzták, ahol a formának megfelelően kiszáradt. Semmi
adatunk nincs arra, hogy őseink valaha is bocskorban vagy sarúban jártak
volna, bár ez a mongóliai és a szkíta sírokban előfordul.
- A ruha-kiegészítők. A magyarok nemzetségeinek vezető családjai és
katonai kíséretük előkelői hatalmukkal, származásukkal, de egész
megjelenésükkel igyekeztek méltóságukat kihangsúlyozni. E rangos réteg
igényei sajátos művészetet hívtak életre. A ránk maradt emlékek
legnagyobb része a viselet tartozéka; ékszerek, a ruházat ékítményei,
felszerelési tárgyak és fegyverek. A pompa legnagyobb része - a ruha -
ma már nem áll rendelkezésünkre, csak a fémből készült "tartozékokkal"
gazdálkodhatunk.
A veretes öv a szabad ember jelképéül szolgált; a társadalomban
elfoglalt helyét határozta meg, bár a "rangjelzés" őseinknél - a
láthatóság miatt - a lószerszámon volt. A török nyelvben az öv, "kur"
szó a rangot, a társadalmi helyet fejezte ki. Az 1069-ben ír ótörök
Ktagdu biligben olvassuk: "a kis övűeket a nagyokkal ne engedd
keveredni". Az ótörök nyelvben a "kudas" szó "övtársat", azaz azonos
társadalmi réteghez tartozót jelentett. Ahogyan az Ószövetségi
Szentírásban a férfiakat és a nőket egymástól "falravizelőknek" és
"földrevizelőkként" különböztetik meg, úgy a belső-ázsiai török népek a
férfiakat a nőktől "öveseknek" és "öv nélkülieknek" nevezték.
Honfoglalóink általában dúsan kivert arany, aranyozott, ezüst vagy ezüst
díszekkel kivert ékes öveket hordtak. A közrendűeknél ez dísztelen,
vascsattal összefogott volt. Az övről páratlan számú szíjon - néha
egészen térdig - veretes "szíjvég" lógott le. A felnőtt sorba kerülő
ifjakat szertartás közepette "felövezéssel" avatták férfivé¸ erről már
Kashgári is tudósít 1074-ben.
Az övről csüngött le a szablya, a tegez, az íj, a tarsoly és a kés.
Ennek indoka az volt, hogy a lovas népeknél a törzs fölötti résznek
szabadon kellett mozognia, hogy a harcos íját mindig szabadon tudja
használni. A tarsoly a szíjon csüngött le, szíját is és fedelét is nemes
veretekkel díszítették. A tarsolyban kovát, taplót és csiholóacélt
tartottak. A tarsolyok fedőlapját rátéttel, bőrözéssel, intarziával vagy
poncolt fémlemezekkel díszítették. Díszítésüket általában növényi
motívumok, végtelen hálóba szőtt palmetták, életfa-ábrázolások, néha ősi
mitológiánkhoz tartozó állatalakok alkották. A tűzszerszámok a
tűzgyújtás szerszámainak emlékét őrzik. Honfoglalóink kései mereven
ízesültek nyelükbe. A kések egyélűek voltak, evésnél a húsok
feldarabolásánál használták. A gazdagabb férfisírokban gyakran találtak
ivócsészét (ivópoharat), amely szintén az övről függött le. Az ivókürt
fejedelmi jelvény volt. Őseink a X. században az ezüstpénzeket nem a
kereskedelemben használták, hanem azokat - akár 30-40 darabot is -
ruháikra, lószerszámaikra vagy csizmáikra díszként varrták fel. Az
előkelő férfiak ruháikat igen díszes veretekkel díszítették, amelyeken
megtaláljuk a palmetta-mintákat és az életfás motívumkincset.
- A hajviselet. Az ázsiai török népeknél a hajnak a homloknál való
levágása volt a divat, hátul a vállig érő hajukat a férfiak üstökbe,
tincsekbe fogták és azt karikákkal rögzítették. A varkocsba font hajat
arany-, ezüst- vagy bronzkarikákkal fűzték össze. A hajviseletnek
őseinknél rangjelző szerepe is volt; az előkelők ritkábban nyírták
hajukat és azt gyöngyökkel ékesítve hordták. Amíg őseink hajukat elöl
nyírták, addig a keresztény Európa már hosszú hajat viselt. E kettősség
az európaiak nemtetszését váltotta ki. Amikor 1279-ben a kunok
megkeresztelkedtek, ezt csak úgy vállalták, ha hajuk megnyírását tovább
is engedélyezték.
Őseink női viselete
A belső-ázsiai népekre jellemző, hogy a nők férfiak módjára ruházkodtak; ez az európaiak szemében visszataszítónak tűnt.
- A női felső-viselet középen gombolódó és kétoldalt valamint hátul
derékig kivágott ujjaskabát, az un. kazak volt, ami fölé kaftánszerű
köpönyeg került. A női kazak háromnegyedes hosszúságú volt, amelyet,
hogy a lóra fel lehessen szállni nemcsak hátul, hanem kétoldalt is
felvágtak. A megmaradt veretek alapján tudjuk, hogy ezek a kazakok
derékban "svájfoltak" voltak, széleit prémekkel vagy fémveretekkel
díszítették. A női kaftán vagy elöl nyitott volt és gombsor tartotta
össze, vagy szárnyát két oldalra csapták. Ez a felsőruha a térdet is
takarta; szegélyét gyöngy- és fémdíszekkel ékesítették. A derékon
pártaövvel csatolták össze. A felsőtestet borító ruhák ujjai mind
derékből szabottak voltak. A kazakot bő és csizmába szorított nadrág
fölött viselték. A női felsőruha egyforma volt akár egy
fejedelemasszony, akár egy szegényebb népréteghez tartozó viselte. A
különbség mindössze a díszítményben mutatkozott. A szegényebbeknél nem
találkozhatunk fényűző anyagokkal; ők házilag készült vastagabb
vászonból, gyapjúból vagy posztóból készült ruhákat hordtak.
Honfoglaló asszony
A női ruhák fontos alsóruha-darabja a pendely, olyan vászonlepel volt,
amelyet oldalt összevarrtak és a derékon megkötöttek. Valószínűleg akkor
vált önálló ruhadarabbá, amikor a hosszú-ing megrövidült. Az idők
folyamán - a XIII. században - az ősi pendely alsószoknyává alakult és
szoknyát, majd kötényt kötöttek föléje. A közbülső szakaszt a csángók
félig kötény, félig lepelszoknyája, a "katrinca" vagy a kalotaszegi nők
elől nyitott, feltűrt "muszuj"-szoknyája képviselte. A nők viselete
többrétegű volt; az ingre több rétegben borult a felsőruházat (kazak
vagy kaftán). A finom lenvászonból- vagy kendervászonból készült bal
vállon egy gombbal kapcsolódó ing nyaka merev, álló nyak volt,
fémveretekkel. Az ing magas nyakát gyakran csüngők vagy gyöngyök
díszítették.
A honfoglalás kori sírokban csüngős és korongos párta-maradványokat
találtak. A párta nem egyszer mezőkre tagolt széles pántokból állt,
amelyről csüngősor függött a homlokra. A lányok párta jellegű
fejdíszének teteje nyitott lehetett, ahogyan erre "hajadon" szavunkból
és különböző népi szólásokból ("bekötik a fejét") következtethetünk.
Hajfonataikba a nők gyöngyöket, fémkarikákat, kagylókorongokat és átfúrt
pénzeket fűztek; igen szépek a páros korongos varkocsdíszek, amelyeket
többnyire aranylemezekből készítettek és növényi motívumok mellett
különféle csodás állatok is díszítettek. A női sírokban talált leletek
alapján tudjuk hogy a nők is övvel rögzítették felsőruhájukat. Őseink
viseletét legtovább a torockóiak és a kalotaszegiek őrízték meg.
Veretes öv
A honfoglalás kori nők éppoly alacsony szárú veretes csizmákat hordtak,
mint a férfiak; alatta vastag harisnyát viseltek. Honfoglaló asszonyaink
csizmája oldalt varrottak és puha talpúak voltak, orruk felfelé
hajlott. Lehetséges, hogy már a honfoglalás korában ismerték a sarkos
csizmát; a sarok a kengyel hátracsúszását akadályozta meg. A csizmák
általában bőrből készültek, de hordtak nemezcsizmát is. A női csizmánál a
színnek is jelentőséget tulajdonítottak; ezt népi szólásaink is őrzik:
"Piros csizma táncba való, sárga csizma sárba való".
- A női ruha kiegészítői. A honfoglaló magyar nők viselete a férfiakénál
is pompásabb volt. Gyöngyvarrottas vagy pitykékkel díszített ingjük
fölött négyzetes veretekkel vagy préselt rozettákkal szegélyezett
kaftánt viseltek, amelyet a derekukon ugyancsak fémdíszes, olykor
csüngős veretekkel kivert öv fogott össze. Brokátból, selyemből készült
köntösük fémdíszeihez hasonló ékítmények szegélyezték a leányok pártáját
és az asszonyok süvegét. Díszes fejű szögecsekkel volt kiverve
csizmájuk is. Ékszereik is gazdagabbak a férfiakénál, bár a magyar nők
nem hordtak túl sok ékszert; ennek szerepét őseinknél a ruházat vette
át. Kialakultak a ruhaékszerek, amelyek saját funkcióikon túl a
ruházatot is segítették abban, hogy a gyakorlati igényeken túl ékesítő,
jelölő vagy hiedelem eredetű célokat is szolgáljon. Az ékszerek ősi
funkciója a népi rétegeknél maradt meg csont, szarú és lószőr formában.
Viseltek fülbevalókat, karpereceket és gyűrűket. Az asszonyok lovának
szerszámjai is ékesebbek. A nők számára készültek az ezüstlemezekből
kivert vagy csontfaragásos berakással díszített kápájú nyergek is.
Sokfelől ismert a ma is élő keleti - főleg belső-ázsiai - szokás, hogy a
nők hajfonatukba különböző ékességeket, gyöngyöket, átfúrt pénzeket
fűznek. Hasonló díszeket találunk a honfoglaláskori női sírokban is.
Varkocsukba egyszerű fémkarikákat fűztek, csiszolt kagylókorongokat
függesztettek. A nők legfeltűnőbb ékességei a nagy változatosságban
készített páros korongos varkocsdíszek voltak. Ruháikon a gombok
általában veretesek voltak.
Bár a nők ékszereit ugyanazok az ötvösök készítették, mint a férfiakét,
mégis nagy a különbség köztük; a nagyszentmiklósi férfi aranykészlet
meglepően egyszerű, míg a női készleten pompás állatok nyüzsögnek
természetelvű és mitologikus elemekkel keverten. Az állatábrázolások
főleg női holmikon jelennek meg. Érdekes megfigyelés, hogy őseink
útjaik, majd a "kalandozások" során megszerzett ékszereket sohasem
használták, hanem azok beolvasztva alapanyagul szolgáltak. Idegen
ékszerek magyar sírokból nem kerültek elő. Honfoglaló magyarjaink csak
saját ötvöseik által készített, saját jelképrendszerükkel díszített
tárgyakat viseltek.
-A női ékszerek közül a legjelentősebbek a párosan előforduló
hajfonatdíszek, amelyeket a sírban talált helyzetük miatt
"mellkorongoknak" neveznek. Ezek művészi kivitelük miatt párhuzamba
állíthatók a férfiak tarsolylemezeivel. A mellkorongok varkocsba fűzve
vagy szíjon csüngtek le és a mellet takarták. Néha gyöngysor is függött
rajtuk. E korongokon többnyire az életfa-palmetta fája magaslik, de
sas-, turul-ábrázolást is ismerünk. A függesztett, aranyozott hátterű
csüngős korongok járás közben átvették a mozgás ritmusát és menet közben
csilingelő hangot adtak. A korongok vagy öntéssel vagy vékony
ezüstlemez kidolgozásával készültek.
- A bogyósoros fülbevaló keleti örökségünk, viszont a granulált darabok
már európai készítésűeknek tűnnek. Árpád magyarjainak ötvösei a
domborításnak - a poncolásnak - kitűnő mesterei voltak. A X. század
közepe után megjelennek a nemcsak a magyarokra, hanem más lovas népekre
is jellemző S-végű karikák, amelyeket a hajfonatba, kendőre vagy szíjra
fűzve hordtak. Belső-ázsiai szokás, hogy a nők hajfonatukba különböző
ékességeket, gyöngyöket és átfúrt pénzeket tesznek.
- A nyakperecek sodrott huzalokból készültek és végeiken
összekapcsolásukra hurok és akasztó szolgált. A nyakperecekkel egyidőben
terjedtek el a félholdas csüngők.
- A honfoglaló magyar nők sírjaiból gyöngyök is kerültek elő. Őseink ezt
nem gyöngysorban hordták, hanem egyenként varrták fel ruháikra, fejüket
takaró kendőikre vagy pártáikra.
- A karperecek ugyanúgy csavart eljárással készültek, mint a
nyakperecek; van köztük vastag aranyszálakból sodrottak, amelyeknek a
végére tátott szájú szörnyek fejét húzták rá; ezeket nevezik
"kígyófejes" karpereceknek. Némelyik karperecben igazi drágakő is van és
találunk köztük olyanokat, amelyek ősi hitvilágunk jelképeit
ábrázolják.
- Őseink gyűrűi egyszerűek voltak. Bennük elhelyezett kövek színe és
fajtája védett a rontás ellen. III. Béla és Kálmán királyunk feliratos
gránátköves gyűrűi a köszvénytől óvtak.
- Sírokból gyakran kerültek elő ing- és nadrág szárait összefogó kar- és láb fémszalagok.
|
|
E-mail: ugyfelszolgalat@network.hu
Kapcsolódó hírek:
Őseink ruházata - a mai európai viselet alapja
Őseink főzési technikája; ételei és italai