Kollmann, a német embertankutató megállapítása, hogy az európai embertípus öt különböző fajtából tevődik össze. E megállapítását koponya- és csontváz-kutatások eredményére alapozza. Mind az öt változatot megtaláljuk népünkben.

Fajták, amelyek benépesítették Európát ma két ősi fajra vezethetők vissza: két rövid- vagy gömbölyűfejű és két hosszúfejű fajra. Az itt említett két faj között találjuk az ötödik változatú koponyát, a közepes méretűt, amely a fenti kettő változata. Hazánk területén – ha figyelmen kívül hagyjuk a németeket és a cigányokat, akik a későbbi századokban telepedtek be – ezt a képet kapjuk: 1. keskeny arc, rövid vagy kerek fej; 2. széles arc, rövid vagy gömbölyű fej; 3. széles arc, közepes fej.

Kollmann kutatása szerint az általa vizsgált egyes Árpád-házi koponyák megegyeztek az Aggteleken és Nagysápon talált bronzkori koponyákkal. Mivel az embertan megállapítása szerint, nincs végleges fajkeveredés, ez azt jelenti, hogy ha két rassz összeházasodik, kezdetben ott találjuk a két faj keveredett változatát, de idővel az egyik dominánssá válik.

Mi magyarok két ősi rövid, vagy kerek fejű faj variánsából származunk, melyek közös ősre vezethetők vissza. Évezredek folyamán ebből öt különböző faji ág alakult ki:

1.      A kaukázusi vagy turáni, amelyet úgy ismernek, mint az alföldi magyar faj.

2.      A dinári vagy dél-magyarországi rassz, amely ikerváltozata az alföldi-nek.

3.     A kelet-balti vagy balti-magyar faj, amely a Fekete-tenger és a Kaspi-tó térségében alakult ki.

4.      Az alpi (alpesi) fajta. 

5.      A taurid vagy a hettita magyar faj.

Toronyi Etelka meglátása szerint az emberi koponya fejlődése a hosszú- (dolicocephalic), közép- (mezocephalic) és rövidfejűség (brachycephalic) felé mutat. Mind a három koponya-leletet megtalálták a Kárpát-medencében. A bronzkorban a rövidfejű koponyák százalékos kimutatása a Kárpát-medencében 36%.

A három különböző koponya-jelleg eloszlása a mai Magyarország lakossága szerint a következő: a hosszúfejű vagy dolicocephalic a férfiak között, 1.03%, a nők között, 0.68%; a közepes vagy mezocephalic koponya a férfiaknál 10.20%, a nőknél 7.77%; a férfiaknál a rövidfejű vagy brachycephalic típus 39.84%, a nőknél 35.81%; a nagyon rövidfejű vagy hyperbrachycephalic a férfiaknál 48.93%, a nőknél 55.74%.[4] Látjuk, hogy a rövid- és a nagyon rövidfejűség mutatja a magasabb százalék kimutatást. A kettő együttesen majdnem eléri a 90%-ot. A közepes típus kevesebb mint 10%, a hosszúfejű gyakoriság csak 1%. A fenti adatok szerint a hosszúfejűek alig számba vehetőek. Tehát úgy néz ki, hogy a nagyon rövidfejű, vagyis a hyperbrachycephalic rassznak van több eredője. A brachycephalic és a hyperbrachycephalic rassz Magyarország minden területén eléri vagy túlszárnyalja az 50%-ot. Délnyugat Magyarországon és a Nagyalföldön közel 100%-os a kimutatás. A koponya mérete jelzi az egyén értelmiségét is. A mediterrán dolicocephalic koponya-index gyakran 70 alá megy. Az átlagos magyar koponya-index általában 86.88, a német 83.65. (Bartucz, 370)

1892-ben, egy moszkvai embertani értekezleten Bogdanof orosz antropológus felhívta a figyelmet egy hosszúfejű koponya típusra, amelyet „Rjäsan” típusnak nevezett el. Egy közép-oroszországi kurgánban lelt ilyen példányokra. A koponyák többségét mezocephalic (közepes-) és dolicocephalic (hosszúfejű) típusként osztályozták. A koponya-indexek alig érték el a 79.5 szintet. (Bartucz, 377) Deniker, francia antropológus, e koponyákat az ugor típusú koponyákkal azonosnak tartja. Tschepukovsky szintén „Rjäsen”, Bunak pedig uráli típusúnak határozta meg. (Bartucz, 378) Mind e tények ellenére a finnugor feltételezés hívei a rövidfejű magyarokat a hosszúfejű ugoroktól származtatják, noha Bunak szerint „e faj eredete négy évszázadnál nemigen nyúlik régibb időre vissza.” (Bartucz, 379) Az előbb említett tényekre támaszkodva merül fel a kérdés, hogy a finnugor elmélet hívei mi oknál fogva próbálják származtatni a magyarságot e hosszúfejű fajtól? Számos kutató szerint a Bogdanof által felfedezett faj azonos ezzel a hosszúfejű ugor fajjal. A két típus közötti eltérés legszembetűnőbb módon a hosszúfejű osztjákok között figyelhető meg.

            Az alpi fajt több névvel illették. Ez is bizonyítja, hogy ez a faj Európában szélesen elterjedt. Az alpi rassz alig üt el a többi európai fajtól, ezért eredete még nincs meghatározva. Az alpi ember izmos, zömök, széles arccal, testalkati jellemzője még az erős rövid nyak, széles és hosszú törzs, rövid lábak karok és ujjak. Átlagos magasságuk 150-163 cm, átlagos koponya-indexük 85-86. Szemük kicsi és szélesen helyezkedő, orruk lapos, és a vége felfelé hajlik. E rassz sok helyen megtalálható Nyugat Európában.

Ripley  az ősi alpi rasszból származtat bennünket. A finnugor koponyák a visszatérő Árpád népében csak egynyolcad részt tettek ki. Az átlagos magyar koponya-index majdnem egyezik az alpival. (Bartucz, 387) A különbség a magasságban mutatkozik. Az alpi ember átlag magassága 163 cm, a miénk pedig 167.02 cm. Hajszínünk és bőrünk 40%-ban világos. Ez azt jelenti, hogy a rövidfejű magyarok közel 50%-a világos jellegű. Ugyanakkor az alpi típusnak fekete a haja, és sötét színezetű a bőre, tehát nem származhatunk e fajtól. A magyar fajtában az alpi típus nem több mint 15%. Gyakoribb viszont azon a területen, ahol az idegen betelepülés nyilvánvalóbb, például a városokban. A falvakban azonban kevés példa található e fajtára. Leggyakrabban a szlávok és a svábok által lakott részeken fordul elő. Kijelenthetjük tehát, hogy ahol ez a fajta gyakoribb számban fordul elő, betelepült népességet jelez. Az Árpád-házi csontváz-leletek alátámasztják ezt a kimutatást. 55%-a a koponyáknak rövidfejű volt. A jelen magyar lakosság átlaga 89%-os rövidfejűséget mutat.

            Deniker 1898-ban nyilatkozta, hogy az Adria mentén, valamint Bosznia, Dalmácia, Horvátország területein élt egy magas testalkatú, kerekfejű európai faj, kik többségben éltek e területeken. Ez a típus dinári fajként ismert. Az alpi fajtól magasságban és karcsúságban különbözik. A Kárpát-medencében alakult ki ez a faj, és ma a magyar nép többsége. A visszatérő magyarok között is találni ebből a fajból. Csobánczi faji kapcsolatot tételez fel a magyarok és a horvátok között. „Első látásra a boszniai, szlavóniai és horvát faji kapcsolathoz hozzácsatolhatjuk a dalmáciai, dinári faj nagy részét is. Ezek az elszlávosodott népek nagyban elváltak embertanilag az északi szlávoktól.” „A horvátok, szlavónok, isztriaiak és a dalmátok mind kerekfejűek. Cephalic-indexük több mint valószínű, hogy meghaladja a 85-öt.”

            A dinári vagy délmagyar faj nagyon lényeges rassz a magyar népben. Nagy számban megtaláljuk a Nagy-Alföldön, Dunántúlon. E területeken a népesség 30-35%-át képezi. A jászok, kunok és a Hajdúság népei is e fajta leszármazottai. A dinári rassz még nagy számban található a Csallóközben, Palócföldön és az erdélyi magyarok között. Fizikai meghatározása a dinári típusnak a magasság és rövidfejűség; hátul lapos, keskeny arc, ívelt, néha sas-orr, jól kifejlődött izomzat, erős áll; a szem jól helyezett, barnás színű; barna vagy fekete szemek, valamint sötét barna haj. (Csobánczi: 12)

            Anonymus teljes faj-leírást hagyott hátra. A IV. fejezetben így ír: „Maga pedig Almus ékes, de barna ábrázatú, fekete, de nagyszemű, magas, és karcsú termetű vala, kezei tömérdekek, és ujjai hosszúak valának. És maga Almus kegyes, jószívű, bölcs, jó vitéz és örömest adakozó vala mind azoknak, akik Scythia országában akkor vitézkedének.” (Csobánczi, 11)

Szent László koponyája és Béla herceg, macsói bán csontváza azt bizonyítják, hogy az Árpád-ház jellegzetességeit megtaláljuk a déli magyar típusban az egész Kárpát-medence területén, visszamenve az őskorba. Ez állítás a csiszolt kőkortól bizonyított. „A faj nem alakulhatott ki a Balkánon”, jegyzi meg Csobánczi. (11) A bronzkorban Mezopotámiából egy hasonló típusú népcsoport vándorolt a Kaukázuson keresztül Közép- és Dél-Európába. A Kárpát-medencei ősmagyar nép állandó kapcsolatban volt Mezopotámia népeivel.[6] John Dayton és Toronyi Etelka kutatásai szerint ezek a népek ellentétes irányban, a Kárpát-medencéből vándoroltak Mezopotámiába, és onnan vissza, a Kárpát-medencébe, amikor a körülmények erre szorították őket.

            Sorainkban találunk egy másik rövid- vagy kerekfejű rasszt. Ez a Turanid vagy más szóval a turáni faj, amely a hunokkal, avarokkal és Árpád magyarjaival került a Kárpát-medencébe. Bartucz eredetileg ezt a fajt „kaukázusi-mongoloid”-nak nevezte, de legújabban „alföldi” fajnak, vagy „Homo Pannonicus”-nak nevezi, mivel a Nagy-Alföldön és a Dunántúlon található legnagyobb számban. Különböző területű típusokból alakult ki ez a területi típus, az alföldi típus, amely nagy hasonlóságot mutat a Turanid, a turáni fajjal. „A magyar típus megtisztelő kifejezés, mert ez ilyen alakban és főleg ilyen fiziognómiával sehol máshol a világon nem található.” (Bartucz, 419)

Bartucz Lajos embertan kutató azon felfedezése, hogy ez a faj „sehol máshol a világon nem található” perdöntő bizonyíték a finnugor származási elmélet cáfolatára. Kizár bármilyen finnugor, vagyis szibériai származást, ugyanakkor bizonyítja azt, hogy a magyar nép nem bevándorló, hanem ősi autochton nép és az Árpád-i hazatérés csak egy újabb népvándorlási hullám, vagyis az utolsó hazatérés volt. A hazatérők beolvadtak az itt talált őshonos magyar fajú népbe, ezt az egyesült népet szervezte Árpád államalkotó nemzetté. 

Az alföldi rassz az a típus csoport, melyet az embertankutatók előzőleg Turkic (török) típusnak neveztek. Magasságuk 165-166 cm. Jellemzőjük a nagy koponya, az arc kissé tatáros vágású, de nem lapos. Az orr fejlettebb, mint az ázsiai turáni rasszé. A szemek nagyobbak. A szemek színe világosabb, sárgás-barna. Az arc pirosas-barna, barátságos arckifejezés jellemzi. Az arcvonás gyengéd de határozott. A kezek, lábak rövidek. Minden külföldi antropológus kihangsúlyozza, hogy megjelenésük jó benyomást keltő. Mind a két nemre ki lehet jelenteni, hogy jó kinézetű. „Amíg az alföldi rassz általában kissé esetlen és primitív jellegű, a dinári és előázsiai pedig nyers, durva, erőszakos benyomást keltő, addig az alföldi-rassz határozottan progresszív, s erőteljessége mellett is kecses.” (Bartucz, 421) Jelenleg a népesség 25%-át teszi ki Magyarországon az alföldi-rassz .

Mivel a magyar történelem folyamán többen haltak meg ebből a típusból azon a területen, ahol az alföldi rassz nép élt, (jelenleg Szerbia), feltételezhető, hogy Kr. u. 896 táján ez a rassz sokkal magasabb százalékban volt jelen, mint manapság.

            A bronzkorban nagy faji keveredés ment végbe a Kárpát-medencében. A mediterrán hosszúfejű rassz valami oknál fogva majdnem eltűnt a Kárpát-medencéből, és a magyar alpi rassz keveredve a dinári és a kelet-balti rasszal betöltötte e helyet. Úgy néz ki, ez a népcsere az első és a második bronzkori szakaszban történt. Ez a rassz új kultúrát és szokásokat vezetett be. Észlelhető ez a koponyalékelés megjelenésével, mely leleteket a szőregi temetőben ásták ki. (Bartucz, 443)

A magyarság ötödik rassz összetevője a Taurid rassz, amely csak 4-5%-ban van jelen. A hazatérő magyarok között is találtunk e rasszból. Fizikai jellegzetessége a magasság – 166-167 cm, idős korban hízásra hajlamos. Rövid karok és lábak, széles kezek és vállak. A koponya rövid vagy kerek. A koponya-index 85. Erdélyben és Dél-Magyarországon található. A Kaukázusban, Kis-Ázsiában és Perzsiában vannak tömegesen. Kaukázusi, Hettita vagy Örmény rassznak is nevezik őket, de Bartucz szerint ez megtévesztő. (Bartucz, 409-413)

Nyelvészeti szempontból nézve Magyar Adorján, Marjalaki-Kiss Lajos és legújabban Grover Krantz megállapítása szerint a magyar nyelv Európa legősibb nyelve, és ez a nyelv a Kárpát-medencében alakult ki. Grover Krantz nyilatkozta: „A magyarság ősisége egyenesen meglepő; én mezolitikumi nyelvnek találom, amely megelőzi a neolitikumi kort.”[8] Emellett még azt is kijelenti, hogy ha ez igaz, akkor a magyar nyelv tulajdonképpen a legidősebb helybeni nyelv Európában, vagyis az itt élők eredeti nyelve. (Krantz, 72)