Szeretettel köszöntelek a Az Őshaza Himnuszának kedvelői közösségi oldalán!
Csatlakozz te is közösségünkhöz és máris hozzáférhetsz és hozzászólhatsz a tartalmakhoz, beszélgethetsz a többiekkel, feltölthetsz, fórumozhatsz, blogolhatsz, stb.
Ezt találod a közösségünkben:
Üdvözlettel,
Az Őshaza Himnuszának kedvelői vezetője
Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:
Szeretettel köszöntelek a Az Őshaza Himnuszának kedvelői közösségi oldalán!
Csatlakozz te is közösségünkhöz és máris hozzáférhetsz és hozzászólhatsz a tartalmakhoz, beszélgethetsz a többiekkel, feltölthetsz, fórumozhatsz, blogolhatsz, stb.
Ezt találod a közösségünkben:
Üdvözlettel,
Az Őshaza Himnuszának kedvelői vezetője
Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:
Szeretettel köszöntelek a Az Őshaza Himnuszának kedvelői közösségi oldalán!
Csatlakozz te is közösségünkhöz és máris hozzáférhetsz és hozzászólhatsz a tartalmakhoz, beszélgethetsz a többiekkel, feltölthetsz, fórumozhatsz, blogolhatsz, stb.
Ezt találod a közösségünkben:
Üdvözlettel,
Az Őshaza Himnuszának kedvelői vezetője
Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:
Szeretettel köszöntelek a Az Őshaza Himnuszának kedvelői közösségi oldalán!
Csatlakozz te is közösségünkhöz és máris hozzáférhetsz és hozzászólhatsz a tartalmakhoz, beszélgethetsz a többiekkel, feltölthetsz, fórumozhatsz, blogolhatsz, stb.
Ezt találod a közösségünkben:
Üdvözlettel,
Az Őshaza Himnuszának kedvelői vezetője
Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:
Kis türelmet...
Bejelentkezés
Az Ősi magyar térrendezés síkjai illetve szintjei
Gyökér szint : A magyar térrendezés történeti háttere,
Törzs szint : A modern lakberendezés alapjai,
Korona szint : A magyar térrendezés
A VILÁGFA KORONA szintje a magyar térrendezés alapjaival, a mindennapi alkalmazással kapcsolatos oldalakból áll.
Kapu, küszöb, ajtó
A kapu a magyarok világában több mint egyszerű bejárat, nem csak a valós
világ tereit választja el, hanem kapu az alsó és felső világok között.
(Ki ne ismerné a keresztény vallásban meghonosodott pokol kapuja, vagy a
menyország kapuja kifejezéseket.)
Kilépni a kapun, vagy átlépni a küszöböt sok esetben nem csak a fizikai
mozgást, hanem egy minőségi változást is takar. (Itt állok a felnőtkor
kapujában, az önállóság küszöbén.)
Jelek és jelképek
Az oldal témája az egyetemes és a magyar jelképek alkalmazása a térrendezésben.
„…létezik egy olyan gondolkodás, amely ősi képekben, szimbólumokban
fejezi ki magát, s ezek régebbiek a történeti embernél, ősidők óta
veleszületettek, végeláthatatlan generációkon át fennállnak, s örök
elevenen betöltik lelkünk mélységes alapjait. Teljes élet csak velük
összhangban lehetséges, a bölcsesség a hozzájuk való visszatérés.” (C G
Jung Mélységeink örvényein)
Életünk jelek és jelképek között zajlik. Van amely szerves része a
mindennapjainknak, elengedhetetlen alkotója, és van amelyet magunk
választunk, használunk, viselünk, tesszük a lakásunkba, kocsinkba, mert
tetszik, mert divat, vagy mert mások rá beszéltek bennünket.
Arra csak kevesen gondolnak, hogy a jelek elkészítésük után azonnal
elkezdenek élni és működni. Gyakran fogalma sincs sem a készítőnek, sem a
készíttetőnek, vajon mit is jelent egy jelkép, miközben a hatása
alapjaiban változtathatja meg viselőjének életét.
A jelkép hatása nem tanulható, mert a tudattalanban hat, melyet
kontrollálni, irányítani nem tudunk. Gondoljunk bele, hogy egy jelkép,
amely a hagyományainkban, - így a tudatalattinkban is - negatív
tartalommal bír, és mi egy másik kultúra hatására pozitív
tulajdonságokkal ruházzuk fel, bármikor használjuk tudatunk és
tudattalanunk között konfliktust vált ki. Nem árt tehát mielőtt a
jelképekkel, azok alkalmazásával, kiválasztásával elkezdünk foglalkozni,
kicsit elmélyedünk a témában.
JELEK, JELKÉPEK
Az emberi kultúra elképzelhetetlen a jelek, jelrendszerek nélkül. Az
ember világának ez a csodálatos része, valamikor – nevezzük e kort
archaikus kornak – szerves alkotója volt a mindennapoknak. Ha figyelembe
vesszük, hogy ebben az értelemben jelrendszernek tekinthető a beszéd,
vagy az írás is, mindjárt érthetőbbé válik az a tény, hogy az emberi
kultúra a jelrendszerek világa. Más megközelítésben mondhatjuk azt is,
hogy magát a kultúrát éppen ezek a szimbolikus jelrendszerek hozzák
létre, hiszen ilyen a nyelv, a vallás, a kérdéses nép szokásai,
társadalmi megnyilvánulásai. Mindezek a rendszerek változhatnak, de az
adott nép számára több évszázad elteltével is felismerhetők és
értelmezhetők maradnak, még akkor is, ha közben a szokások megváltoznak.
A jelek tanulmányozására szakosodott tudomány, a szemiotika (jeltan), melynek részterülete az etno-szemiotika egy adott nép vagy népcsoport jeleit kutatja. Egy nép jel és jelképrendszerének kutatása nagymértékben támaszkodik a népmesékben, mítoszokban, mondákban, népdalokban, közmondásokban előforduló jelképekre, de a népi kézműves művészetek motívumaira is.
A jeltan egyik legfontosabb elméleti kérdése az, hogy vajon a
szimbolikus gondolkodás megelőzte-e a logikait, vagy a logika hozta
létre a jeleket. A jelképtan azonban mostanában kezdi elfogadni azt a
szemléletet, hogy a képi látásmód, volt az elsődleges.
„Vajon segítségül hívhatjuk-e saját nyelvünket, hogy eldönthessük ezt a
kérdést? Bizony megtehetjük, hiszen a nyelvek között a magyar az, amely a
leginkább képekben gondolkodtat, képeken keresztül fejezi ki a
gondolatokat. Ha behelyettesítjük az „alkalmas” szót azzal, hogy
„képes”, már van is bizonyíték a kezünkben őseink működésére: akkor, ha
képesek vagyunk valamire, a belső képből valóság lesz, vagyis a kép volt
először, amely aztán logikusan leírta és megformálta a valóságot.„
IKON, INDEX, SZIMBÓLUM (JELKÉP)
Charles Sanders Peirce nevéhez fűződik a jelek csoportokba sorolása.
Szerinte minden gondolat, sőt minden emberi élmény jelek által jön
létre, éppen ezért jelelmélete alapvetően az emberi tudatosságról szól.
Peirce szerint a „jel egy tárgy, fogalom vagy jelenség helyett áll,
annak jelentéstartalmát hordozza a mindenkori szemlélő számára.
Megszólítja a szemlélőt, létrehozza benne ugyanazt a dolgot, s ezáltal a
jel az eredetivel egyenértékűvé válik, hiszen empirikusan leírható
éppúgy, mint maga a tárgy, amit jelképez, s annak bármifajta megjelenési
formája.”
Természetüknél fogva Peirce három kategóriába sorolta a jeleket, amelyek a következők: ikon, index és szimbólum.
Az ikon olyan kép, amely egy tárgy jellegzetességeit hordozza, vagyis
hasonlóságon alapuló jel. Minden ikon hordoz legalább egy-két olyan
jellegzetességet, ami az adott tárgyat egyértelműen megjeleníti a
szemlélőnek.
Az index ezzel szemben a valóságban közvetlenül érzékelhető módon
kapcsolódik egy adott tárgyhoz, dologhoz vagy eseményhez. Az index
azonban nem hasonlít szükségszerűen arra a dologra, amit jelöl. Az a
lényege, hogy közvetlen és létező kapcsolat alakul ki a tárgy vagy
fogalom és a meghatározását igénylő szemlélő között. Az ikon és az index
gyakran keveredik is egymással.
A szimbólum (jelkép) ennél sokkal teljesebb, mert egyszerre jel és kép,
amelynek jellegzetessége éppen abból áll, hogy bizonyos szemlélőknek
megjeleníti azt a dolgot, amit jelképez, miközben mások számára nem. A
szimbólum alapvető természete, hogy képes fejlődni, változni, alakulni.
Kifejezi azt a kort, amelyben létrejött, azt a kultúrát, amelynek része,
s ezáltal sokkal több, mint az a tárgy vagy fogalom, amit eredetileg
jelképez.
A jelkép egy közösség, nép által adott történelmi időszakban
meghatározott és létrehozott jel, amely éppen ezért csupán lazán és
általában nem pedig egyértelműen kötődik egy tárgyhoz vagy fogalomhoz.
Mindig érthető a „beavatottak” számára, de egy kívülállónak gyakran
egyáltalán nem jelent semmit, vagy félreértelmezhető.
A kollektív tudatalatti megőrzi a több évezredes szimbólumok
jelentéstartalmait, amelyeket az egymás után születő generációk
átörökítenek. Így alakulnak ki a jelrendszerek, amelyeket különböző
szintű és megjelenési formájú jelek és szimbólumok alkotnak. Az is
megfigyelhető, hogy egyes szimbólumok egymástól távol eső kultúrákban,
tértől és időtől teljesen függetlenül tűnnek fel szinte változatlan
jelentéstartalommal.
Honnan ered az a szó, hogy szimbólum, vagyis magyarul jelkép? A görög
symbolon fogalom a symballein igéből származik, amelynek jelentése
„összekapcsol”. A főnév eredetileg egy olyan tárgyat (pl. mézeskalács
szív) jelentett, amelyet kettétörtek, és két ember őrizte magánál azzal a
céllal, hogy később felismerhessék egymást. Ha a darabok összeillettek,
akkor tudni lehetett, hogy hordozóik is összetartoztak, vagy valamilyen
formában kapcsolódtak egymáshoz. A törésvonalak egyedi rajzolatot adtak
ki, amelyet nem lehetett utánozni, s éppen egyediségük hozta létre a
kapcsolatot. (Népmeséink jellegzetes motívuma)
Hoppál Mihály szerint gondolat és jel olvad eggyé benne, s ezáltal összeköti a szellemi és anyagi világot.
Peirce szerint a szimbólum az a jeltípus, amelyik a közmegegyezés
alapján kötődik a tárgyhoz, vagyis olyan jel, amely a hagyomány alapján
jött létre. Éppen ezért az egyes jelképek általában mélyen kötődnek egy
adott kultúrához, s ha valaki nem része ennek, akkor gyakran nem is
képes megérteni jeleit, szimbólumait. A szimbólum jelentése nem benne,
hanem rajta kívül van, amelyet gondolati úton kell megkeresnie a
mindenkori szemlélőnek. Szellemi erőfeszítésre van tehát szükség ahhoz,
hogy megértsük, s éppen ez különbözteti meg e jelfajtát a többitől.
Sokfajta jelkép létezik. Ha a magyar jel-kép szóra gondolunk, akkor azt
kell feltételeznünk, hogy megjelenési formája mindig képi. Noha ez
többnyire így is van, a szakrális rituálékban, vagy a népi kézművesek
alkotásaiban, a képző- és díszítő művészetben előforduló jelképeken
kívül léteznek másfajta változatok is. Például a verbális, vagy az álom
szimbólumok és az archetípusok. A népmesék, mítoszok főhősei viselkedési
formákat, tipikus emberi reakciókat jelképeznek, s ezáltal maguk válnak
szimbólumokká. Meghatározzák azt a kort, amelyben megszülettek,
visszatükrözik azt a valóságot, amelyet jelképezi, magyarázni
hivatottak. A mítosz olyasvalami, ami örökké történik és örökké
újrateremtődik, de ha ez a folyamat valamiért megszakad, akkor semmivé
válik, s szereplői, az istenek és hősök, megszűnnek létezni. Elveszítik
jelentőségüket, majd értelmüket is, végül akár teljesen meg is
semmisülhetnek.
A JELKÉPEK PSZICHOLÓGIÁJA
Carl Gusztav Jung svájci pszichiáter szerint mindaz, amit mi önmagunkból
tudatos énünk részeiként érzékelünk töredéke annak, amik mi valójában
vagyunk. Ezt a töredéket alkotják a szerepszemélyiségeink, érzékelésünk,
gondolkodásunk, érzelmeink és intuícióink, melyek segítségével énként
határozzuk meg önmagunkat. A nagyobbik rész pedig felöleli a személyes
tudattalant, benne árnyékszemélyiségeinket, animus-animánkat, a
kollektív tudattalant, az archetípusok világát, az összes eddig élt
ember tapasztalatainak összességét.
Jung a tudattalant két részre osztja: a személyes tudattalanra és a
kollektív tudattalanra. A kollektív tudattalan megjelenései a kollektív
minták az ún. ősképek vagy archetípusok, melyek "archaikus karakterű
mitológiai motívumokat tartalmazó körülírt csoportok". Jung
feltételezését, mely szerint a személyiség működését archetípusok
befolyásolják, arra a nézetére alapozza, mely szerint az elme
kialakulása ugyanolyan ősi alapokon nyugszik, mint a testé. Az
archetípusok ősi, mitologikus színezetű, az egész emberiség számára
ugyanazzal a jelentéssel bíró, univerzális képzetek.
A archetípusok olyan mitológiai és népmesei szereplőkön keresztül
jelennek meg, mint a legkisebb királylány, a fehér és fekete tündér, a
gonosz boszorka, a hős lovag, a táltos paripa és még sokan mások. Az
archetípusok bizonyos értelemben minden érzelmi vonás egyetemes
kivetülései vagy tükrei, melyek az emberi lét gyökeréből erednek, mint
például az erő és a gyengeség, a szeretet és a gyűlölet, vagy a bátorság
és félelem. Megmutatják jó és rossz tulajdonságainkat.
A számos archetípus között különös jelentőséggel bír a jungi elméletben
az egyén saját ellentétes nemiségével összefüggésben álló őskép, férfiak
esetében az ún. anima, nőknél pedig az animus. Az anima tulajdonképpen a
férfi lelkében élő nő, az animus a nő lelkében élő férfi.
A jelképek alkalmazásának lényege abban van, hogy elvezet olyan dolgok
megismerése felé, amelyek természetükből adódóan kifejezhetetlenek;
ezáltal nem megmutat valamit, hanem utal valamire. Az archaikus ember
számára nem volt szükség a mesék, mondák racionális magyarázatára,
képesek voltak az átélés által a jelképek rejtett üzenetét befogadni.
A mai modern ember elhanyagolta ezen képességeit, így elfelejtette ezt.
Pedig a mesék és a mítoszok nagyon is fontosak, csakhogy a mai ember
útja a racionális gondolkodás, amely számára ismerős, ahol biztonságosan
mozog.
Ma már köztudott, hogy a mítoszok és a szent könyvek a köznapi
jelentésnél sokkal mélyebb tartalmakat hordoznak, a szövegeik jelképes
értelműek, szinte minden mondatuk egy magasabb gondolatot, jelképes
üzenetet tartalmaz.
Például a világ valamennyi hagyományában, mitológiájában a világosság, a
fény, az ég a mennyet jelképezi, a teremtő isten lakhelyét- nekünk
Arany Atyánk házát - avagy a földöntúli erők eredőjét.
"A hetedik égben Arany Atyánk háza
Annak a jurtának arany az ajtaja, arany a palástja"
A sötétség a pusztító erők, az ördög, ármány szimbóluma. Mindezeknek
azonban van egy még mélyebb, személyesebb jelentésszintje is: a
világosság a tudatosság, a kiteljesedett, képességeit teljesen birtokló
emberi szellem, míg a sötétség a tudatlanságot,butaságot, az elfojtott
tudattartalmakat szimbolizálja az emberben - azaz végső soron
önmagamban!
FORRÁS: Nagy Ágnes: Szimbólumok, archetípusok a mesében,Csörgő Zoltán: A
szimbólumok és szertartások szerepe a modern kori ember életében,Griga
Zsuzsanna: A jelképek világa,Internet (ismeretlen szerző): Csakrák és
archetípusaik
|
|
E-mail: ugyfelszolgalat@network.hu
Kommentáld!