. 15:25

TOKIÓI ÚJ ADATOK A HUNOK ÉLETÉRŐL ÉS IPARMŰVÉSZETÉRŐL    Minden évben gazdagabb lesz az a művészeti kincs, amit a régészet tár föl Eurázsiában. A sztyeppeöv keleti vidékeit, Mandzsúriát, Észak-Kínát Japán a 19. század végén meghódította és a II. világháború végéig birtokolta. Ezalatt figyelemre méltó anyag gyűlt össze e terület régészeti leleteiből is, melyeket a tokiói Nemzeti Történeti Múzeum Eurázsiai Kiállításán tekinthetnek meg az érdeklődők.    Az idén sokadszorra járhattam végig ezt a magyar szempontból rendkívül érdekes és gazdag kiállítási anyagot a tokiói Történeti Múzeumban. A hunok művészetét a 3. emeleten találjuk. Minden évben más és más részét tudtam rajzokon is megörökíteni az ott kiállított tárgyaknak. 2004-ben szép bronzkéseket és -tőröket rajzoltam és ezek bele is kerültek a Szibériai művészetek c. kiállítási füzetbe (Bérczi, 2005). Az idei esztendőben azonban Érdy Miklós budapesti előadása és a Somogyban talált hun bronz üstről szóló hírek után került sor a múzeumlátogatásra. Ezért különös súlyt kapott idén (2006-ban) a hun régészeti anyag.    A tokiói Történeti Múzeum észak-kínai anyagát bemutató vitrinjeiben 7 hun üst látható. Ezek kora a Kr. e. 5. - 6. századtól a Kr. születése utáni évszázadig terjed. Mindegyik lelet helymeghatározása: Észak-Kína.   Kettőnek a rajzát itt is bemutatjuk (1. ábra.). A jelzett időszakból, a Kr. előtti évezredből származó, hun tárgyi emlékek egyik széles körben elfogadott leletcsoportját alkotják az övlemezek, övdíszek is. Két pár ezekből is látható a jelenlegi kiállításon. Az egyik lemezpáron lovat támad egy tigris formájú ragadozó. A ló ezüstözve van, a támadó állat aranyozva.       Két hun bronzüst és egy állatfejes korsó rajza a tokiói Történeti Múzeum észak-kínai anyagát bemutató kiállításról.    De a hun-szkíta művészet leggazdagabb leletanyagát a bronzból készült eszközök, fegyverek, kések, egyszerűbb övdíszek, csengők adják (2. ábra.). Rájuk gyakran jellemző az állatalakos díszítés. Rendkívül érdekes és izgalmas fölfedezés volt nekem az egyik bronztőr tokját borító áttört díszítés geometrikus szerkezete (2. ábra bal szélső rajz).         Hun-szkíta kori bronzkések és -tőrök a tokiói Nemzeti Történeti Múzeum Eurázsiai Művészetek kiállításáról.   Több mint 20 éve gyűjtöm az eurázsiai díszítőművészet alkotásain fölfedezhető mintázatok geometriai rendjét. Ezen az említett áttört mintájú bronz tőrtokon egy kettősfríz minta szerepel, olyan, amilyen szerkezetűt az avar kori Kárpát-medencei szíjvégek között is találtam már. A nevezetes tőrtok mintája egyenes menti eltolással megkettőzött 2 típusú kettős fríz. Hogy ez mit jelent, ahhoz röviden bemutatom a frízek (szalagminták) szerkezetét.

 

A honfoglalás kori díszítőművészet kiemelkedően gyakori formaeleme, motívuma a húsos pálmalevél és a pálmavirág.

A KÁRPÁT-MEDENCEI LOVAS NÉPEK DÍSZÍTŐMŰVÉSZETE ÉS A MATEMATIKA

 

   A geometrikus díszítőművészeti alkotások matematikai vizsgálata azon a sajátosságukon alapul, hogy mintázatuk ismétlődő (geometriai szakkifejezéssel egybevágó) elemekből épül föl. Az egybevágó (azonos) elemeket a készítő mester szabályos alakzatokba rendezve helyezte el a felületen. Ezek a szabályosságok a geometria törvényei szerint tárgyalhatók. A szabályosságokat ismétlő műveleteknek is nevezhetjük akkor, ha a minta elkészítését úgy képzeljük el, mint egy olyan mintáét, melyet az ember testrészeivel készíthet a fövenyen: egyetlen elem lenyomatával (vagy páros végtag esetén jobb és baloldali párjával, váltakozva). Véges sok elrendezési lehetőség van arra, hogy egy megadott alakzattal - például egy szarvasaganccsal - rendezett mintázatot készítsünk egy szalagon.

   Először magukat a szalagon (frízen) létrehozható mintákat mutatjuk be. Ezek, szabályosságukból eredően, egyszerűen leírhatók. E leírás során fölhasználunk egy fogalmat, amelynek segítségével e tulajdonságok tömören megfogalmazhatók, s ez a szimmetria. A szimmetria szabályokat, műveleti utasításokat jelent, melyek segítségével struktúrákat építhetünk föl ismétlődő, egybevágó elemekből.

 

RENDEZETT SZALAGMINTÁK

 

   A szalagmintán szabályosan ismétlődő elemek sorakoznak egy egyenes mentén. A minta geometriai rendje független az ismétlődő figurától. A szalagminták geometria elrendezéseit különböző típusokba soroljuk. E típusokat azon műveletek alapján lehet megalkotni, amelyekkel az egyenes menti mintázat önmagára leképezhető. E műveletek alkotják a mintatípus szimmetriáját.

   Szemléletesebb azonban a mintákat úgy létrehozni, hogy egy-egy újabb mintaépítő lépés során mindig csak a már meglévő elem melletti újabb elemet "keletkeztetjük" (pl. egy bélyegzővel). Ilyenkor azt mondhatjuk, hogy a szimmetria-művelet egy "szomszédsági művelet". Ezzel a szemlélettel tehát lépésről lépésre a "szomszédsági művelettel" hozzuk létre a szalagmintát. A szomszédsági művelet a sík négyféle egybevágósági transzformációja lehet: eltolás, tükrözés, forgatás, csúsztatva tükrözés, valamint lehet ezek kombinációja is.

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A szomszédsági műveletek említett 4 lehetőségével 4 egyszerű és 1 összetett mintasort kaphatunk. Az öt mintasort egység-szalagoknak is nevezhetjük. Közülük négyet a síknak csak egyféle egybevágósági művelete generálja, az ötödik, az mg típus pedig ezekből tevődik össze (3. ábra.). Az első típust az eltolás (transzláció) generálja, jele t (a transzláció szóból). A másodikat a csúsztatva tükrözés (jele g, a kristálytani megnevezéssel – angolul glide-reflection - összhangban, 4. ábra.), a harmadikat a tükrözés generálja, két párhuzamos, a fríz vonalára merőleges tükrözéspár. Jele m (mirror = tükör, nemzetközi jelöléssel). A negyedik alapfrízt a félfordulat műveletek ismétlése hozza létre, a félfordulat jele 2 - illeszkedve a kristálytani jelölésrendszerhez. Az ötödik alapfríz összetett, mert kétféle mozgás generálja: egy fél fordulat és a frízsávra merőleges tengelyű tükrözés, jele mg, (itt is a Schattschneider - Senechal-féle rövidített jelöléseket használjuk.) Az öt típust bemutató ábrán fölsoroljuk az 5 egyenes menti mintázattípust a műveletével, egy-egy természeti alakzatrendszerével és díszítősorával, amely a honfoglalás kori díszítőművészetben megtalálható (3. ábra).

 

 

4. ábra. g mintatípusú szíjvég az avar korból (balra) és g típusú szarvaskő a dél-szibériai sztyeppéről (jobbra), szerkezetével.

 

 

A SZALAGMINTÁK SZÁLAK: MEGKETTŐZÉSÜKKEL KETTŐS SZÁLAK JÖNNEK LÉTRE

 

   A szalagmintázatokat nagyobb egységekbe is összevonhatjuk. Ilyenkor a mintázat leírásához már nem elég egyetlen szalag építésének műveletegyüttese. A honfoglalás kori műveltségkör régészeti anyaga volt az első, amelyen a korai sztyeppei díszítőművészet matematikai jellegű eredményeit kerestem és a vizsgálat módszereit is ezen az anyagon dolgoztam ki. Itt találkoztam először kettősfrízekkel, amelyek az első lépést jelentik a szalagminta sokszorozásában. Az Árpád kori honfoglalóknál ezek közül csak kevés típus fordult elő, a kettős szalagok anyaga sokkal gazdagabbnak mutatkozott az avar kori szíjvégek leletanyagában (Bérczi, 1986, 1989).

  

 

Mi most a mintaépítésben olyan logikai sorrend szerint haladunk, hogy összekapcsolunk néhány tipikus művészeti alkotást, s ezzel felvázoljuk a díszítő szerkezetformálás néhány általános lépését. A honfoglaló magyarok díszítőművészetének leggyakoribb mintaelemei, a palmetták az életfa mítoszra utalnak. Ezeknek leggyakrabban kétféle mintaképletük (mintamolekulájuk) figyelhető meg a honfoglalás kori leletekben (5. ábra): egy-egy jobbra, valamint balra néző pálmalevélből álló páros ill. a megkettőzött mintasor felét alkotó g típusú szalag. Ilyen mintamolekulák öv- vagy szablyaveretként a leggyakoribbak, s a kettős fríz szíjvégeken, nyereg- és íjtegez-csontfaragványokon fordulnak elő (László, 1943a, 1943b). A mintafejlődési sorozat a cm díszítésű felületeken, főleg tarsolylemezeken hálózatos mintákkal zárul, de megfigyelhető még összetettebbé válása akkor, ha a hálózat üregeibe másféle szerkezeti rendet követő síkminta-rácsot illesztünk. Ilyen összetett síkminták is gazdagon fordulnak elő a sztyeppei művészetben, a hun-szkíta korszakban (Bérczi, 2004). Figyelemre méltó az is, hogy a díszítés szerkezete szintén öröklődik, s megtalálható a románkori építészeti elemeken is.

 

 

5. ábra. Egyre összetettebb formájú mintaszerveződés kiindulva egy g típusú frízből vagy egy megkettőzött palmettaelemből. A kettőzést folytatva a tarsolylemezek síkra kiterjedő mintázatához jutunk (László, 1943a, 1943b), majd e mintázatok egyedi megfogalmazása figyelhető meg (az alsó sorban a szíjvég és a tarsolylemez alatt). Egy másik fejlődési fázis is megfigyelhető a mintaképzésben. A hálózat és a benne helyet foglaló minta rácsa szétválhat és másféle szerkezetű lehet e kétféle mintázat. Példaként a gyulafehérvári székesegyház déli kapujának frízét mutatjuk be (Bérczi, 2005).

 

 

Az avar-onogur kettős SZALAGMINTÁK (KETTŐS frízek)

 

   Az avar-kori griffes-indásnak is nevezett műveltségkör régészeti leleteinek egy fontos része a bronzból öntött szíjvég. E szíjvégeket gyakran díszítik kettős frízek (kettős szalagok). Ezek két, egymás mellett párhuzamosan elhelyezkedő (már tárgyalt) szalag-típusból építhetők fel. A kettős szalagok mintázata sokkal gazdagabb, semhogy csupán az előző fejezetekben tárgyalt 5 szalagminta-típussal jellemezni lehetne azokat. Bővebb mintakészlet létrehozása céljából tekintsük a kettős szalagokat két különálló szalagból, vagyis két "óriásmolekulából" (mintamolekulából) összetéve.

   A kettős szalagok változatait az előbb már tárgyalt egységszalagok (alapfrízek) továbbépítésével állítjuk elő. Az egységszalagokon levő ismétlődő elemeket a szalagsáv irányában ható művelet sokszorozta. Az alapfrízek megkettőzéséhez ismét fölhasználjuk a sík egybevágósági transzformációit: az eltolást, a tükrözést, a forgatást, a csúsztatva tükrözést, de az alapfríz irányára merőleges irányban. A 4 féle egybevágósággal 4 féle módon fogunk szalagot kettőzni.

   Kettősszalag-mintának (kettőzött fríznek) nevezzük az egységszalagra (alapfrízre) merőleges irányban ható szimmetriaművelettel (egybevágósággal) megkettőzött egységszalagokat. Az egység-szalagra merőleges irányban a négyféle egybevágóság bármelyikével létrehozhatunk kettős frízt, ezért az öt egység-szalagból a négyféle egybevágósággal összesen 20-féle kettőzött frízt állíthatunk elő (6. ábra.). Ez lesz a kettős frízek osztályozásának az alapkészlete.

 

6. ábra. A kettős frízek alapmintázatai táblázatosan elrendezve. A lefelé futó szálakat a sík egybevágósági transzformációi: eltolás, tükrözés, forgatás, csúsztatva tükrözés, valamint a jobb szélső oszlopban ezek kombinációi szervezik. Oldalirányban a kettőzést szintén e négy egybevágósági művelet, betűjelével a t, a g, az m és a 2 végzi.

 

   A kettős szalagú frízek itt bemutatott típusai közül több is előfordul a középkori díszítőművészetben, a griffes-indás avar kori és a honfoglalás kori palmettás mintázatú régészeti leleteken. (Kettősszalag-mintákban a kelta művészet is nagyon gazdag.) A leggyakoribb előfordulású klasszikus szimmetriacsoportú m-t és m-m típusok mellett még az m-g, az m-2, az m-mg, a 2-2, a 2-g és a t-2 típusokra találtam eddig példákat (7. ábra). Az öt szalagmintához tartozó mintázatokon kívüli, összetettebb, kettős szalagú szerveződések intuitív matematikai felfedezéseknek tekinthetők. Ezek a műveltségi közösségben öröklődnek, ezért használatuk a közösségek jellemző vonása lehet. Az öt egységszalag (alapfríz) a húsz kettőzött-szalagú frízzel együtt olyan alapkészletet formál, amely háttere és összehasonlító bázisa lehet a különféle műveltségi közösségek díszítőművészetének, e művészetek geometriai oldalának. Az ornamentika struktúraszerveződése alapján gyakorisági elemzéseket is végezhetünk (Bérczi, 1989).

 

7. ábra. A kettősfríz-szerkezetű avar-onogur kori övdíszek a Kárpát medencéből (Bérczi, 1989).

 

 

A TOKIÓI MÚZEUM ÉSZAK-KÍNÁBÓL SZÁRMAZÓ HUN-SZKÍTA KORI ÁTTÖRT TŐRTOKJÁNAK GEOMETRIAI SZERKEZETE

 

   A bemutatott kettős szalagú frízek ismeretében már könnyen besorolhatjuk a tokiói Nemzeti Történeti Múzeum észak-kínai anyagában kiállított hun-szkíta bronz tőrtok mintázatát is. Az 8. ábra bal oldalán a kettős fríz minta vázszerkezetét a mellé helyezett rajzon háromszögekkel adjuk meg. A függőlegesen futó, 2-es szerkezetű szálak oldalirányban való eltolással (t művelettel) vannak megkettőzve. Erről kapja a típus is a megnevezését: t-2 (vagyis t-művelettel megkettőzött 2-es fríztípus). Mindkét műveletet jelöltük is a minta váza fölött. Az 8. ábra jobb oldalán, a bal oldali párjaként, egy Kárpát-medencében lelt avar kori szíjvéget mutatunk be vázszerkezetével együtt. Ezt a szíjvéget Tiszafüred-Majoroson találták (Garam Éva ásatásán) a 1142-számú sírban.

 

8. ábra. Az Észak-Kínából a Kr. e. 5. - 6. századból származó bronztőr tokját borító áttört díszítés geometriai szerkezete. Összehasonlító párjaként Kárpát-medencéből való párhuzamot mutatunk be Tiszafüred-Majorosról a 1142. sz. sírból.

 

   Mivel a tokiói Nemzeti Történeti Múzeum észak-kínai anyagából származó lelet kora a Kr. e. 5. évszázad, a magyarországi avar szíjvég kora pedig a Kr. u. 6.-8. századra tehető, több mint 1000 év választja el a két leletet egymástól. De más sztyeppei mintatípus hosszú továbbélésére is találunk példát a magyarországi hun-avar szíjvégeken. A Győrből származó szíjvég m-g mintázatú kettősfrízzel van díszítve. Szkíta királyi halomsírokból több ilyen szerkezetű díszítőminta ismeretes: Kelermesből és a Melgunov kurgánból. Ugyancsak ide sorolható a Kul Obában talált aranytál ismétlődő mintájának egy sugárirányú szerkezete. Ezek kora is a Kr. e. 5. századra tehető, hazai mintapárjuk pedig a Kr. u. 6.-8. századra.

   De e leggyakoribb m-g típusnak számos eurázsiai lelete ismeretes (Bérczi, 2000). Ezek közül egy olyat is ismerünk, amely a tokiói Nemzeti Történeti Múzeum japán anyagában van kiállítva. Bemutatjuk az m-g típusra Eurázsiában lelt párhuzamokat (9. ábra.), majd ezek eurázsiai lelőhelytérképét is közöljük (10. ábra.)

   Ismervén a tokiói Nemzeti Történeti Múzeum észak-kínai anyagából származó t-2 típusú kettősfríz leletet, érdemes célul kitűzni ennek az új szerkezetnek a már ismert régészeti leleteken való keresését is. Mind ez ideig a díszítőminta szerkezetét nem sorolták föl a régészeti adatok között, de reméljük, hogy eljön az idő, amikor ezt az adatot ugyanolyan értékes információnak tartják majd a régészek, mint azt, hogy milyen anyagú a talált eszköz: bronz, réz, csont, fa, üveg, vagy kerámia-e.

 

9. ábra. m-g típusú mintázatok Eurázsia különböző lelőhelyeiről: Felső sor, balról: Kul Oba, Jaszinova, Andrjukovszkaja Sztanica, Győr, Szeged, Kelermes; Középső sor (2 db): Minuszinszk, Vjatka f.; Alsó sor: Párizs, Varsó, Koppenhága, Kijev, Tokió. (Az utolsóként említett szép kardmarkolatdísz a tokiói Nemzeti Történeti Múzeum japán régészeti kiállításáról való.)

 

10. ábra. Az m-g típusú mintázatok lelőhelyei Eurázsia térképén (Bérczi, 1989, 2005).

A HUNOK MŰVÉSZETI, NÉPRAJZI, MŰVELTSÉGI HAGYOMÁNYAI AZ EURÁZSIAI SZTYEPPÉN

 

   A tokiói Nemzeti Történeti Múzeum észak-kínai anyagából származó, itt bemutatott néhány új adat jól illeszkedik a hun-szkíta művészetről szerzett legújabb adatok sorába és az egykori sztyeppei műveltséget rekonstruáló történeti modellekbe (László, 1974). A Kr. születése előtti 2. évezredben az andronovói műveltség terjedt el a sztyeppén. E műveltség számos elem mindmáig él az e tájakon élő népeknél. Ezek közül a legismertebb talán az evőeszközöket díszítő állatlakos ábrázolások köre. Ivócsanakokra még a 19. századi pásztorművészetben is kerültek állatküzdelmi jelenetek. Ugyancsak mindmáig élő hagyomány a temetkezés módja. A régészet területén a részleges és a jelképes lovastemetkezés volt a jellemző mind a hun, mind a honfoglaló magyar sírokra (Érdy, 2001).

   Érdy Miklós fontos összehasonlító régészeti munkát végzett a honfoglaló magyaroknak és az előbb ázsiai, de később európaivá vált hunok leletein. A hunok korábbi belső-ázsiai (a mai Oroszország-Burjátia, Mongólia, Észak-Kína területére eső) hatalmi szervező központja előbb északra, majd nyugat felé mozdult el. Érdy Miklós a hunok régészeti anyagának legnagyobb méretű tárgyi leletét, a bronzból öntött hun áldozati üstöket gyűjtötte össze a régészeti forrásokból is (11. ábra.). Ezek a régészeti leletek végigkísérik a hunokat és kirajzolják vándorlásaik útvonalát Észak-Kínától és Mongóliától egészen a Kárpát-medencéig (Érdy, 2001).

 

 

 

A hun bronzüstök elterjedési térképe Érdy Miklós gyűjtésében (2001) igazi eurázsiai adathorizontot rajzol ki a hunok által bejárt egykori területekről.

 

 

   Ugyancsak nagy jelentőségű archeológiai dokumentum egy nép műveltségéről a temetkezési szokások rögzítése. Érdy Miklós a honfoglaló magyarok és a hunok a temetkezési szokásait is összehasonlította. Ennek során három alapvetően fontos sírszerkezet-típust talált: az aknasíros, a padkás és a padmalyos temetkezést. Ezek mindkét nép hagyatékában megtalálhatók. A különféle lovastemetkezési szokások közül a részleges lovastemetkezés és a jelképes lovastemetkezés is gyakran előfordul mindkét nép sírjaiban. Érdy Miklós leírja, hogy a részleges lovastemetkezésnek a legkorábbi előfordulását ázsiai útján, Észak-Kínában találta meg. A kínai régészek megállapítása szerint ez a Kr. sz. e. 8. századi shanrong sírokban lelhető föl először. Ők a shanrongnak nevezett népet, mely akkor ezen a területen élt, a hunok elődeinek tartják (Csou dinasztia kora, 12. ábra.). E részleges lovastemetkezés során a lónak csupán a koponyáját és a négy alsó lábszárát helyezték a sírba gazdája holtteste mellé. Egykor azonban ezek a csontok a ló bőrében hagyva helyeztettek oda (Érdy, 2001).

 

12. ábra. A shanrongok, a rongok és a dik elhelyezkedése a Csou kori Kína északi határvidékein. A térkép forrása a világháló.

 

   Érdy Miklós a hunok régészeti anyagából tanulmányozta a főleg bronz (de arany és ezüst is) övcsatokon (és más díszítéseken, például a paziriki corpus tetoválásán) megjelenő táltosló ábrázolásokat is. Ezek közül a csőrösló-ábrázolásokat szintén a hunokra jellemző díszítőjegynek találta. Ugyanígy etnikumjelzők az emberi holttestek fejénél elhelyezett kisméretű, kerek fenekű és széles szájú agyagedények is. A sírok anyagát tanulmányozva Érdy azt találta, hogy a fejedelemasszonyok és előkelő nők viseletében az aranydiadém is fontos hagyományőrző ékszer. Olyan egymástól távol eső helyeken is megtalálható ez az ékszer, mint Ordosz és a Kárpát-medence. Összességében Érdy Miklós megállapítja munkáiban azt, hogy az ázsiai hunok közössége, történelmi léptékű, nyugat felé történő elmozdulása során sok mindent megőrzött ősi kultúrájából.

 

1. táblázat. Orosz, mongol és kínai régészeti ásatások ősi hun településeken.

Bajkálon túli területek	Észak-mongóliai területek	Kínai területek
Ivolga, Dureny-1 település Dureny-2 település; Enchor település; Bayan-Under erőd; Derestui temető; Ilmovaja pad temető; Tcheremuchovaja pad temető; Enchor temető; Zaoziornaja temető; Hariatzk település; Bargay település; Kyachta környéki kisebb temetők	Noin-Ula, Huret-tov erőd; Terelgiin erőd; Gua-Dov erőd; Bars-Hot erőd, Haralty erőd; Gargalanty erőd   Hunuy temető; Tebsh-uul temető; Edergol temető, Darchan temető	Ordoszi területek: Erlanhuhou erőd Maozinggou település Budungou település Xigoupan temető Aluchaideng temető Nalingaotu temető Maoling temető   Mandzsúriai területek: Nan-chan-gen, település Zhou-tzia-di, település Tzun-du-chan, település Hsia-jia-dian település

 

   A szentpétervári régészek burjátiai ásatásai pedig a hun települések temetőiben a hun letelepült lakosság temetkezésének sokféle változatát ismertették meg az érdeklődő olvasóközönséggel. Az Oroszországban (Burjátia), Mongóliában, Kínában folyó ásatások gazdag összehasonlító anyagot tettek közzé a 2000 - 2200 évvel ezelőtti hun erődökről, falvakról, temetőkről is (Davydova, Miniaev, 1988, Miniaev, 1995). Itt most csak fölsoroljuk a települések nevét és az érdeklődő olvasók figyelmébe ajánljuk a világhálón e témakörben olvasható gazdag irodalmat (1. táblázat).

 

 

ÖSSZEGZÉS: KETTŐSFRÍZEK AZ EURÁZSIAI ADATHORIZONTON

 

   Az eurázsiai díszítőművészet gazdag mintakincse adathorizontokba rendezhető. Egy-egy formaelemnek is, de díszítő szerkezetnek is az elterjedése nyomon követhető az ilyen adathorizontokon. Írásunkban bemutattunk egyet a díszítőművészet matematikájával foglalkozók közül, amely a lovas népek művészetére jellemző. Ez a sajátos, egyedi fejlesztésű díszítő minta a szíjvégeken megtalálható kettős fríz, melyet egy egyszerűbb díszítőminta hosszanti megkettőzésével alakítottak ki. Ezek közül is a tükrözéssel megkettőzött fajtájút, az ún. m-g típust találjuk meg sokfelé Eurázsiában (11. ábra.). A tokiói Nemzeti Történeti Múzeum hun-szkíta tőrtokjának mintája a Kárpát-medencében talált párjával együtt feljogosít bennünket annak reményére, hogy a t-2 típusú kettőzött fríz több helyről is előkerülhet még Észak-Kína és a Kárpát medence között. Az összetettebb mintaszerveződések intuitív matematikai felfedezéseknek tekinthetők. A fölfedezések, fölismerések a műveltségi közösségben öröklődnek. Ezért a díszítőmintázat matematikai gazdagsága is öröklődő jellemzője lehet a különféle műveltségi közösségeknek. Ez adja az igazi jelentőségét az új tokiói leletnek.

   Az alapminta sorok megkettőzését folytatva a teljes síkra kiterjed a minta. Az alaptípust meghatározó díszítőminta-sorokból szövéstechnológiai elven (a díszítősorok „megszövésével”) végezhetünk mintázat-építést és így síkbeli mintázatokhoz jutunk. Síkbeli mintázatok is gazdagon előfordulnak az eurázsiai ásatások anyagában (nyeregtakarókon, szőnyegeken). Ezzel a témával majd egy későbbi cikkünkben foglalkozunk.

 

 

ÚJ LELETEK A HUNOK MŰVÉSZETÉRŐL KÍNÁBÓL

 

   A hun-szkíta díszítőművészet minden évben gazdagabb lesz a Kínában végzett ásatások nyomán is. Ebből a gazdag kincsből mutatunk be néhányat. Az ordoszi Aluchaidengben és Xigoupanban talált anyagból többet közzétett már Érdy Miklós (2001). Itt most a Xigoupanban lelt övdíszek egy másik darabját mutatjuk be, ahol tigris támad tevére.

 

 

Kína ordoszi területéről származó övdíszen megismétlődik egymás alatt ugyanaz az állatküzdelmi jelenet, de a felső képen balról támad a tigris, az alsó képen jobbról. Ilyen szerkezetű mintázatok később nagyon gyakoriak az eurázsiai sztyeppeművészetben. A 4. ábrán is ilyen szerkezetű szíjvéget és szarvasos kőfaragást láthatunk.

 

 

A Nalingaotu-nál talált aranyozott ló szarvasnak van átöltöztetve. Csőrös szájú lovakat Érdy Miklós is bemutatott az ordoszi hun-szkíta művészetben. A szarvas agancsán sorakozó madárfejek jól ismertek Pazirikból. Ez az ötvösremek tehát egyesíti a hunoknál és a szkítáknál található díszítőjegyeket.

 

   Az egyik legmeglepőbb fölfedezés volt az, hogy a kínaivá vált hunok a letelepült életmódhoz illesztették művészetüket és azokat a díszítési formákat, amiket korábban az övön hordtak, kőből vagy jádéból faragták ki. Két ilyen példát mutatunk be befejezésül a webről.

 

 

15. ábra. Farkasok küzdenek a sárkánnyal. Akár a 2500 évvel ezelőtti történeti helyzet szimbóluma is lehet ez a kőfaragás, amikor hunok és hanok küzdöttek egymással életre-halálra. A másolás során még a peremen futó falevél díszítősor is helyet kapott a kőfaragáson. Ezekbe a falevél alakú gödröcskékbe illeszkedtek a színes ékkőbetétek a gazdagon díszített szibériai aranyakon is. A hun-szkíta díszítőművészet több mint kétezer éven át meghatározó volt Eurázsiában. Időtartamát a késő andronovói művészetektől a honfoglalás koráig számíthatjuk, de közismerten tovább élt Nyugat-Eurázsiában a románkori építészet kőfaragásain is.

 

 

16. ábra. Oroszlánhoz hasonló ragadozó küzdelme a griffel, kínai kőfaragáson. A kődíszen látható egyszerű keretelés az ordoszi bronzokról ismert.

 

   Visszatérve a tokiói Történeti Múzeum kincseihez befejezésül két képet mutatunk be Kókány András felvételeiből. Az első felvételen a tokiói Történeti Múzeum kincsei között található 7 bronz üst egyikét láthatjuk. Az üst külső falán hatalmas körívek láthatók s ezek egy hatalmas szirommá formálják át az edényt képzeletben. A fogantyúk az egyszerűbbek közé sorolhatók.

 

 

Bronz üst hun-szkíta művészet köréből, a tokiói Történeti Múzeum kincseiből (Kókány András felvétele).

   Utolsó képünkön egy aranyozott-ezüstözött páros szíjvég lemez látható. Nem áttört, mint az ordoszi és szibériai szíjvégek jelentős része. A peremen itt is agancson elhelyezkedő madárfejek sorakoznak. A küzdelemben a lóra tigris és medve támad, az állatok fejformájából ítélve.

 

 

18. ábra. Szíjvéglemezek a hun-szkíta művészet köréből, a tokiói Történeti Múzeum kincseiből (Kókány András felvétele).

 

ZÁRSZÓ

 

   Az egyre gazdagodó és számunkra is egyre gyakrabban elérhető keleti-ázsiai múzeumi anyag megismerésével remélhetjük, hogy a 21. század régészeti kutatásai közelebb visznek a magyar őstörténet kérdéseinek megoldásához és egyre pontosabban bemutatják a nagy műveltségi források viszonyát, a művészeti örökségek továbbhagyományozódásának útjait mind a részterületeken, de főleg a részletekből összeilleszthető nagy összképben.

forrás