Az alábbi mondatok MAGOMBÓL erednek és gyökereznek.
Egyszer volt hol nem volt, volt egy nép amely magorinak vallotta magát. Tetteit és cselekedeteit dicsőség övezte. Ő volt az Aki a Napvallást követte.

Ez a nép mely magorinak vallotta magát, Isten tenyerén élt.
Magos tudatossággal és szeretet megnyilvánulással rendelkezett.
Az őseit Istenként tisztelte, szerette. Egyszer aztán hosszú idő múlva, mindez végett ért. A miérteket nem ismerve, egyre távolabb került attól a szeretett Lénytől, AKI Istenként töltötte be szívében a vezető szerepet.

Egyre távolabb került mindattól az ősi földtől és gyökértől, amelyet a magáénak mondva és vallva, egy olyan isteni szemléletet és ráhagyatkozást tudott volna megvalósítani, amelyben az élet szentségét első helyre tudja helyezi, és más népeknek is meg tudja tanítani mindazt a szemlélet és tudatos kiállást amely eredendően magából ered.

A MAG eltávolodott ősi megnyilvánulási formájától. Ez nem azt jelenti, hogy az őrzök nem érzik és ápolják szívük meleg szeretetével ezt a mintát. Hanem azt jelenti, hogy még mindig nem vállalta fel teljességgel múltját, nem javította ki teljességgel azokat a hibás ráaggatott, mondvacsinált eszméket és mondva csinált megnyilvánulásokat, amiképpen egy olyan sorba süllyedt le, (mert hagyta) ahonnan most nagyon nehéz a kiszállás, a felemelkedés.

A felemelkedés minden lételeme megadatott a számunkra.
Van dús mezőnk, legelőnk, gyönyörű természeti csodáink, dús, meleg és hideg vizű forrásaink, kincseink mely nyelvünkben rejlik…
Mindent meg tudunk teremteni, ha belülre hallgatunk, a szívünkre hallgatunk.

Nem szabad, hogy kiszolgáltassuk magunkat idegen hatalmaknak.
Az ősi mondák, mítoszok visszatérnek.
Egyre többen és többet fordulunk hagyományaink felé.
Egyre jobban meglátjuk a hiányosságokat. Ez így van jól, dicséretes dolog.

Egy NÉP, amely vissza akarja állítani dicső múltját és történelmét, mindig ellentéteket szül a világ számára. A többi népnek ez nem jó, mert csak azt szűri le ebből, azt látja,- hogy próbál e Nemzet valamilyen szinten önállóvá válni, megtagadni azt az elnyomást, amelyben évszázadok óta része volt. Ha ez sikerül és ezt megtesszük, már semmilyen hatalom nem törhet pálcát a Mi fejünk felett.

Eljön az az idő, reméljük nem is sokára, amikor újra dicső, fényes nemzetté válunk, és az ÚR dicsőségét hirdetve, és az Ő hitét megvédve vállaljuk azt, akik vagyunk, mert mi magyarok vagyunk.
A magyar egy név, mely kötelez. Ősi hitre, kiállásra, bátorságra.
Nem tunyaságra, henyélésre, ödölgésre.

Mi, Akik vagyunk, magyarok vagyunk, minden időben megteremtettük azokat a javakat és mindazt, amire szükségünk volt. Sőt másnak segítő jobbot nyújtottunk.

Én most nem magyar különlegességét és nagyságát akarom kihangsúlyozni és ezzel más nép minőségét és magasztosságát megtagadni. Szó sincs róla. Csak, hogy tisztán lássunk kérem szépen, menjünk már vissza az ősi mondavilágba.

A Hunor és Magor mítoszhoz, a Csodaszarvashoz, Szép Ilonához, Tündérvilághoz, Boldogasszony leányaihoz, Csalló-köz mondavilágához.
Azt hiszem ezzel mindent elmondtam. Ez a mi hitünk és a mi szerepünk. Aki ezt tudja és hiszi, és ismérve betartja azokat a magából jövő tanokat, eszméket és minőségeket, sőt még át is adja, átörökíti, az magosra állította magának a mércét. De mindez így helyes, mert magosok vagyunk, a tudás népe és szentsége.

Aki ezt nem hiszi, járjon utána. Nem kötelező mindent elhinni, de ha megéli, rájön, hogy mindaz amit az előbb felsoroltam, eredendően bennünk van, mert belénk van kódolva, belénk van ültetve, gyökereztetve.

A gyökér mi MAGUNK vagyunk. Mi már régen meggyökereztünk, most hozzuk az új hajtásokat, nemsokára megteremtődik a gyümölcs, és az, ha beérik és léesik a fáról, akkor bizton elmondhatjuk és megvallhatjuk, hogy mi magyarok vagyunk. Mert akkor már nemcsak mondjuk, hanem be is bizonyítjuk azt, hogy kik vagyunk, honnan vagyunk, és mi a feladatunk.

Sokan elgondolkodhatnak, hogy mit akartam ezekkel a sorokkal írni, mi a mondandóm lényege. Ezerszer elhangzott és elcsépelt mondatok,- ez a lényege?

Aki IGAZ magyarnak, MAGNAK vallja magát, nem tesz fel olyan kérdéseket, hogy - Minek ez a nagy magyarság, minek ez a nagy Hazaszeretet?

Az eredendően a szívéből, lelkéből tudja, hogy ezek nem elcsépelt szavak.

Hiába hallottuk már ezerszer-tízezerszer, ha még mindig csak meghallgatjuk, aztán legyintünk, és kevesen vagyunk akik teszünk.
Tenni sokféleképpen lehet. Nem mindenki van birtokában az ékes szólás tehetségének, nem mindenki rendelkezik a prófétálás művészetével.
Isten, különböző megnyilvánulási formákat és „eszközöket” küld számunkra segítségképpen.

Vajon meghallgatjuk ezek az „eszközöket”, kinyilatkoztatásokat és azt meg is cselekedjük?

Vagy csak újra és újra elolvassuk és elmondjuk, hogy még mindig nem változott semmi. Ahhoz, hogy valami változzon, kérem tenni kell. Mindenkinek a saját portáján kell először söprögetni. És ha már tisztán és igazul látja az összefüggéseket, akkor legjobb és szeretettel teljes szándékkal segíthet meg másokat, és nyithat meg utakat.
Most még a várakozás, az érlelődés állapotában vagyunk. Most hozzuk meg az első új hajtásokat, most kapaszkodunk össze, most fogódzunk egymásba és keressük meg együtt működőket.

Csak a belőlem, a magomból feltörő érzéseket vetettem papírra.
Lehet, hogy sokan nem értenek ezzel egyet, lehet, hogy az a sok közvetítés, ami rajtam keresztül átadásra kerül, már elcsépelt és unalmas sokak számára. De én csak egy kis toll, egy eszköz vagyok Isten kezében, a többi sok „toll” és „eszköz” mellett. És mindaddig, amíg Isten, a belső isteni magom és szeretetem ezt kívánja tőlem, addig teljesítem ez irányú feladatom.

A Szeretet Törvénye egy olyan parancs, amelyet KRISZTUS, Jézus idejében és Őáltala nyilatkozattatot ki. Jézus azt mondta új parancsot adok néktek,- Szeressétek egymást, ahogy Én szerettelek titeket.
Szeressétek egymást így szól a parancsolat, de ez nem azt jelenti, hogy ájtatosak legyetek, mert ez a magyarnak nem sajátossága.

A magyar vagy szeret, vagy nem szeret. Megpróbálhatja nem kimutatni az érzéseit, de a gondolatai a lelkén keresztül az arcára vannak írva. Mutathatja azt a nagy felebaráti szeretetet, ha mindaz nem a szíve legmélyéről tőr elő. Ennek a játszmának értelme így nincsen. A mostani világban, ahol a Krisztusi Világképre és Szeretetre épül minden, ilyen elcsúszások már nem lehetnek. Nem mondhatod a másiknak azt, hogy szereted, ha nem szereted és nem viseled el a lényét. De nem ítélkezhetsz felette! Egyenes szóval és mondatokkal kell kifejezni magad, nem erőszakosan fellépni és lelkébe lépni.

Az IGAZ szónak súlya van, viszont a hamisságnak ára van. Most mi ennek a hamisságnak az árát fizetjük ki, amit a felső vezetőink ránk erőltetnek. Ebből ki kell törtünk, hogy milyen áron és hogyan, azt nem tudom, csak sejtem, - Hogy az egyetlen lehetséges út, ha összefogunk és egyet alkottunk.

Egységet alkotunk, közös célokat, szemléletet, és újra visszahozzuk a magyar becsületet.
Isten- Isten.

Feketéné Lendvai Katalin