Az Orion az Ég legnagyobb csillagképe. 

A görög-római mitológiában Orion igen szép arcú de óriástermetű ifjúként szerepel, vagyis óriás.  Csakhogy e szó sem a görögben sem a latinban nincsen meg.  Az Oriom csillagképet kilenc igen fényes csillag képezi.  Népmeséinkben pedig szerepel egy Kilenc nevű nagyerejű óriás, aki többekközött arról nevezetes, hogy a tejet igen szereti, amiből rengeteg sokat iszik meg.  Úgyszintén előfordul népmeséinkben egy másik óriás is, aki a király tejkútját minden éjjel kiissza, amiért a király igen haragszik és a királynak sikerül is az óriást elfogatnia és bezáratnia, bár utóbb ez megszökik. 

Viszont a Kilenc nevűről az is elmondatik, hogy igen szép lévén, a királykisasszony belészeret.  Ezért a király nagyon haragszik, de rettentő ereje miatt fél is Kilenctől;  bántani nem meri, hanem olyan nehéz feladatok teljesítésére küldi, amelyek miatt Kilenc halálát remélheti.  Ez azonban mind teljesíti és végül a királykisasszonyt feleségül is kapja.  Ugyanígy a görög hitrege szerint Orionba Éosz (a Hajnal) lesz szerelmes, amiért Artemisz haragszik meg annyira az óriásra hogy lenyilazza.  Mindez pedig arra mutat, hogy népmeséink e két óriása nem csak Orionnal azonos, de úgy ezek mint Orion is tulajdonképen Heraklésszel is azonosak, vagyis a mi Magor Napistenünkkel is, vagyis hogy itt egy hitregének csillagokbani illusztrálásával van dolgunk.

Az Orion, azaz a Kilenc, csillagképe — amelyet népünk még „Kaszáscsillagnak” is nevez — a Tejút egyik a láthatárra eső végén van, ami annak magyarázata, hogy népmeséink említett óriásai a „tejpatakot” vagy a „tejkutat” isszák ki és hogy Kilenc a tejet annyira szereti.  (A mese szerint nagy erejét épen a sok tejtől kapta.)  Mindez azonban ez óriásokat Heraklesszel is azonosítja, akinek szintén nehéz föladatokat kell teljesítenie és aki Héra emlőjét szopta, míg Héra aludt, de akit ő, mikor ezt észrevette, emlőjéről elrántott és a Tejút azon tejből keletkezett, amely akkor kicsordult. 

Héra pedig azonos a mi Nagy Ősanyagistennőnkkel, azaz a Napisten anyjával, aki hiszen a Tejút megszemélyesítése volt;  más szóval :  a Tejút azon sok tej amelyet az említett óriások isznak és amelytől nagy erejüket kapták.  Orion, Kilenc, Heraklész tehát azonosak a mi Napistenünkkel, azaz Magyarral;  de azonosak még Fehérlófia nevű mesebeli hősünkkel is, akit a Fehér Ló háromszor hét esztendeig szoptatott, amitől rettentő erejűvé lett.  Ez utóbbi mese, mivel benne a kanca a Nagy Anyaistennő jelképe, valamely kun, kabar vagy szarmata törzsünktől kellett származzon.  Őstörzseink ugyanis ugyanezen regének némileg más-más alakot adtak, majd a regéket árja és sémita népek is átvevén, azokat méginkább elváltoztatták, annyira hogy csak mélyrehatóbb tanulmányozásuk után vesszük észre közös őseredetű voltukat.

Megjegyezzük, hogy őseink fölfogásában a fényesség, világosság, ragyogás és a szépség összefüggöttek, mivel pedig az Orion csillagképe kilenc igen fényes Csillagból áll, ez is oka annak hogy Orion és Kilenc igen szépeknek mondatnak.  Csakhogy mivel e hősök eredetileg Napistenek voltak, a Nap pedig igen fényes, ők szépeknek már azért is mondattak.  Azon körülmény pedig, hogy az Orion nálunk „Kaszásnak” is mondatik, őt Szép Miklós nevű mesehősünkkel is azonosítja, aki pedig szintén a Napisten volt, akiről a mesében még az is mondatik, hogy a „Selyemrétet” kaszálja.  E „Selyemrét” azonos a görögök mitikus Nizai Mezejével.  Jelképes értelmét itt nem fejtegetjük, mert jelen tárgyunkhoz nem tartozó dolog, csak azt jegyezzük meg röviden hogy nemi vonatkozású.

Mint az elmodottakkal kapcsolatban lévő érdekes dolgot, megemlítjük még, hogy régi magyar szűrökön, farkasbőr- és párducbőrkacagányokon rendesen kilenc Csillagot, Holdat és Napot látunk kihímezve vagy ezüst- és aranylemezből képezve és fölvarrva. 

Ez pedig közvetlen összefügg a görög hitregék „égisz” nevű palástjával, amely a hitregék szerint kecskebőrből való és amelyet ha az Istenek megráznak, belőle villám csapkod és mennydörgés hallatszik.  Mi más ez tehát mint „az Ég palástja”, amelyről a magyar mondás is szól a szegény vándorral kapcsolatban így :  „Kopasz föld a derékalja, Csillagos Ég takarója.”  Ámde az ógörög egisz szót csak a magyar Ég szó fejti meg, valamint az aigosz = kecske és a magyar gida, gedő = kis kecske szót.

Mindenesetre látjuk tehát, hogy a görög Orion név a mi óriás szavunkból származott.  Óriás szavunkat pedig kezdő h hanggal a hóri-horgas kifejezésünkben is fölismerjük, amely igen nagy de hajlotthátú (horgas) embert jelent.

Említettük hogy őseink hitregéiket a csillagképekben szokták volt illusztrálni.  Ugyanezt megtaláljuk rokonnépeinknél is, éspedig épen nemzeti eredetmondánk változatait a csillagképekbe helyezve :  Eredetmondánk tudvalevőleg, röviden elmondva ez :  Ménrót fejedelem két ikertestvér fia :  Hunor és Magor, vadászaton a Csodaszarvasra akadnak, űzőbe veszik, elérni nem bírják, de ez egy folyóvízen átgázolva, gyönyörű szép szigetre csalja őket, ahol eltűnik, ahol azonban az ifjak a berekben táncoló leányokra, azaz tündérekre akadnak és ezek közül a legszebb kettőt elragadva, feleségükké teszik és velük a hunok és magyarok nemzetségeit alapítják. 

Utódaik a szigetben boldogan élnek, míg a túlszaporodás őket a világba való szétvándorlásra nem kényszeríti.  — Ez eredetmondánknak ugyan nem legrégibb alakja, mert a legrégibben csak egy férfi, azaz a Napisten halad a Csodaszarvas nyomában, éspedig még nem vadászként, hanem csupán a szarvas által vezettetve;  a folyóvízen pedig a szarvas hátán, annak aggancsaiba kapaszkodva, úszva kel át és a szigeten Tündér Ilona Földistennőre találván, az emberiség, azaz ősregénk szerint a magyarság, apjává lesz.  Hogy azonban a vadászati változat is mily ősrégi, épen az bizonyítja, hogy tőlünk talán 3-4 ezredévvel ezelőtt elszakadott rokonnépeinknél is már megvan.

Sebestyén Gyula („A regősök.” Budapest, 1902. 109. old.) írja Klementz Dimitrij, szentpétervári tudós nyomán, hogy a burjátok az Orion táján egy olyan csillagképet ismernek, amelyben egy megsebesített szarvas rohan a nyomában járó vadász előtt.  Nagy meglepetésünkre ugyane csillagmagyarázatot a lappok is ismerik.

A. Schiefner M.A. Castrén finn mitológiájának pótlékában említi, hogy szerintük az Orion (régebben “Kalla parneh”), egy hatalmas vadász volt, aki íjjával a szomszédos csillagkép (Cassiopeia) jávorszarvasaira vadászott.  Pápay Józsefnek meg az osztjákoknál volt alkalma e szép csillagmondát följegyeznie :  „a Göncölszekérrel azonos Jávorcsillagzatot a regebeli ember a Hótalpas Úton (Tejút) üldözi.  Nyilai hullócsillagoknak látszanak, ahol pedig elejti, föltűnik a Göncölszekér.”  E változat szerintem nem csak teljes, de igen jól megőrizte az eredeti alakot is, ha ugyanis eltekintünk attól, hogy már vadászatról van szó : 

A szarvas a Göncölszekér, a Tejút a „hótalpas út” vagyis az arra járt hótalpas emberek után maradott nyom, a vadász pedig az Orion.

Legközelebb áll azonban a magyar eredetmondához az északi osztjákok azon mondája (Berze Nagy János :  Ethnographia folyóirat, 1927. évfolyam „A Csodaszarvas mondája”, amely szerint a jávorszarvast két vadász üldözi.  Ezek közül az egyiknek sikerül azt messze vidéken elejtenie.  A másik odaér és ott marad, az Ob folyó forrásvidékén és ott nemzetséget alapít.  Közben elmondatik az is, hogy a második az első által hagyott nyomot követve akad az első által elejtett szarvasra.  Az első azonban a hús egyrészét magával vivén már távozott;  csak a második marad ott. — E monda, részleteiben bármennyire eltorzult is már, mégis a legteljesebb és a magyarhoz a legközelebb álló. 

Legnagyobb eltorzulása az hogy a szarvasnak már elejtése is bekövetkezik;  amely eltorzulásnak azonban vadászatból élő népeknél idővel természetszerűleg mindenütt be kellett következnie, holott hússal nem élő népnél, amilyen eredetileg a tulajdonképeni magyar törzs volt, e mondának csak olyan alakja keletkezhetett, amelyben a szarvas csak vezető állat, de nem lesz zsákmánnyá.  A magyar eredetmonda mai közismert alakjában a testvérpár már vadász ugyan és a szarvast üldözőbe veszi, de elejtése nem következik be, mert ez, miután az ifjakat rendeltetésük helyére csalta, eltűnik. 

A Heraklesz-monda e tekintetben már valamivel régibb változatot tartott fönn, mert Heraklész nem határozottan vadász-ember és a kerinai szarvast nem is vadász szándékból üldözi hanem csak azért hogy elevenen elfogja.  Itt viszont az alapítás indítéka (motívuma) hiányzik, habár Heraklészről a görög mondák tudják azt, hogy ő a szittyák (szkíták) ősapja.  Ellenben a máig a dunántúli magyar nép ajkán fönnmaradott csodaszarvas-énektöredékekben, bár a nemzetalapítás indítéka már itt is elhomályosult, de azért a szarvas még nem elejteni való vad;  leterítéséről nincsen is szó, hanem Isten küldötteként szerepel.  Ha pedig mi tudjuk hogy eredetileg a Csodaszarvas magának Istennek jelképe vagy megtestesülése, akkor azonnal észrevesszük hogy itt az elkeresztényesedés dacára is, ősrégi indítékkal van dolgunk, vagyis hogy itt az írott krónikák magyar eredetmondájának alapul szolgált hagyománynak régibb mondaváltozata töredékével van dolgunk, olyan változattal tehát, amelyben a szarvas még nem vadászni való vad.

Föntebb az alapítás indítékával (mellékes, hogy nemzet, város vagy templom alapításáról van-e szó) kapcsolatban azért mondottuk hogy ez a magyar énekekben csak „elhomályosult” és nem „elveszett” mert hiszen világos nyoma maradott meg máig is abban, hogy a regösök a Csodaszarvasról szóló ének után „összeregölik” a párokat, vagyis a legényeknek leányt, a leányoknak legényt regölnek, azaz bűvölnek, ami nagyjából a következőkép történik : 

Az énekesek a regölés éjszakája előtt már előre, de többé-kevésbbé titokban kitudakolják, hogy melyik legénynek, illetve leánynak kihez hajlik a szíve, esetleg hogy szüleik gyermeküket kivel szeretnék összepárosítani, vagypedig egyszerűen maguk gondolják meg, hogy mely legények és mely leányok volnának egymáshoz valók ?  A regölés éjszakáján aztán körülbelül ilyen, illetve ilyen értelmű énekkel regölik őket össze :

Emitt vagyon szép legény,
Aki neve Balog István.
Amott vagyon szép leány,
Aki neve Kádár Anna.
Bele szeressen, belependeredjen,
Meg ne menekedjen !
Haj regö rejtem, haj regö rejtem !

Ezután ami eddig esetleg titok volt, nyilvános lesz, és mindenki meg van győződve, hogy az éneknek bűvös, ható ereje van és az egymásnak regöltek egymáséi lesznek;  ami rendesen be is következik.  Régen az összeregölés bizo nyára a tavaszi napéjegyenlőségkor ment végbe, az egykori Nászünnep alkalmával, amikoris a Csodaszarvasnak öltözött regös bűvölte így egymásnak a párokat.  Miután azonban a tavaszi regölést, annak nemi vonatkozásai miatt a keresztény egyházak annyira üldözték, hogy az teljesen ki is veszett, ezért a fiatalokat egymásnak bűvölő ezen énekmaradványt a téli napfordulati regölésbe vitték át.  Az énektöredék a mai dunántúli falvakban helységek és vidékek szerint kissé más-más ugyan, de lényegében mindig olyan mint a fönti alak.  Az utolsó bűvölő szavak értelme pedig ez :  Haj ének !  Bűvölöm !

Az is későbbi, de azért talán még mindig 10-20 ezer évvel ezelőtti fejlemény, hogy a csodaállat két testvért vezet.  Ugyanez van meg a római eredetmondában is Romolusz és Rémusz személyeiben, amely mondában azonban a vezető állat nem szarvas hanem disznó s ez nem Romuluszt és Remuszt vezeti hanem ezek elődjét és nem is nemzet- hanem városalapításra, míg a nemzetalapítás itt csak az egyik testvéré, épúgy mint az osztják mondában, ahol szintén csak az egyik vadász alapít nemzetet.  Világos tehát hogy mindezen mondaváltozatok egy közös ősmondára vezetendők vissza, amely talán 50 vagy 100 ezer évvel ezelőtt élt és az ezredévek folyamán hol ilyen hol amolyan elváltozásokon, átalakulásokon, eltorzulásokon ment körösztül, vagy különböző betoldásokat is kapott.

A két testvérről szóló változat keletkezése ideje az lehetett amidőn a Napistent már két megnyílvánulásában kezdték tisztelni :  Hunorban, mint a Napból áradó erő romboló hatalmas megszemélyesítésében és Magorban, mint a Napból áradó erő alkotó és termékenyítő képessége megszemélyesítésében.  Hunor ivadékai a zord, harcias hunok, Magyaré vagy Magoré a békés, munkás, földművelő magyarok.  Bár nem lehetetlen, hogy a két testvérről szóló monda-indíték is ősrégi és a kettő közül az egyik a Hold megszemélyesítése volt, amely ősidőkben még tüzes és fényes, a Naphoz hasonló, volt, de amely sokkal kisebb tömege miatt hamarább hűlt ki, holott a Nap akkor még kevésbé volt ragyogó mint ma, mert nagy tömege miatt kitüzesedése igen lassan következett be.

Mégis számos népmese és monda arra utal, hogy eredetileg e mondánkban a Csodaszarvast csak egy személy, az ifjú Napisten követi, majd pedig a vízhez érve, a szarvas hátán, annak agancsaiban kapaszkodva, úszik át a Boldogság Szigetére, azaz a Csallóközbe, ahol Tündér Ilona Földistennővel az embereket, azaz a magyarokat (ősnyelvünkben magyar = ember) nemzi. 

A Csodaszarvas pedig tulajdonképen maga az Ég lévén, és egyúttal a Nagy Égisten — a Napisten atyja — költői megszemélyesítése is, ennélfogva a Csodaszarvas (a Nagy Isten) itt tulajdonképen saját fiát vezéreli, viszi a szigetre, amely pedig a Végtelenség Tengerében úszó Földet is jelképezi, azaz Tündér Ilonát magát.  Ha mármost tudjuk hogy kazár, székely és jász törzseinknél a szarvas helyett kos szerepelt, akkor megértjük hogy szumir ékiratban szereplő „a Mennyei Óceán Kosa” tulajdonképen azonos a Csodaszarvassal, vagyis ez is az Ég megszemélyesítése, de azon a szumirokkal szomszédos kisszi vagy kasszi nevű nép szimbolikája szerint, amely a szumir földet is egy időben meghódította volt és amely bizonyára kazár eredetű volt. 

Érteni fogjuk hogy ezen mennyei kos azonos a székelyek „Júlia szép leány” énekében szerepelő azon „bárány”-nyal, amely hátán a leányt az Égbe viszi, ahonnan érette lejött.  Habár a bárány szó mai nyelvünkben egészen fiatal, még fejletlen állatot jelent;  világos azonban, hogy mai bárány lányt vinni nem volna képes;  mitöbb, még mai felnőtt kos sem bírná ezt.  Ámde mivel az orosz nyelvben ma is bárán = kos, ebből azt következtethetjük hogy valamikor ez a mi nyelvünkben is így volt.  Belső-Ázsiában pedig él az igen nagytermetű argali-juh, amelynek kosa majdnem bikanagyságú.  Elképzelhetjük, hogy az őskorban éltek olyan óriástermetű juhfélék is, amelyek kosa az embert, miként mai ló, könnyen elbírta.  Továbbá :  ha tudjuk, hogy török és palóc őstörzseinknél szarvas helyett meg bika szerepelt, és „Júlia szép leány” régi énekünket is ismerjük, akkor azonnal tisztában leszünk azon görög monda eredetével is, amelyben Zeusz Égisten (a görögök főistene) bika képében viszi át a tengeren az Európa nevű nőt.

Magyar Adorján  A Csodaszarvas (háttere)