Juhász László

Az európai történetírás a parthusokat az ókori rómaiak és a görögök nézőpontjából ítéli meg a mai napig. Mi, magyarok és hunok azonban egykor a Parthus Birodalom szövetségében éltünk, és sok tekintetben kivettük részünket a birodalom építéséből, irányításából és védelméből. Sokkal reálisabb képet festenek a Parthus Birodalomról az iráni történészek!

A Parthus Birodalom az ő szemükben ugyan idegen uralom, de nem úgy, mint a görög hódítás, és úgy tekintenek a parthus korra, mint mikor egy szövetséges nép segítségével megszabadultak az elnyomástól. A Parthus Birodalom végét a zoroastriánus papság lázadása okozta a perzsa uralkodó osztály anarchiája miatt, de ennek ellenére a perzsákban nincs ellenséges érzület e történelmi periódus iránt.

Az Ashkanid Dynastia hatalomra jutása a perzsák szemszögéből

Kevesebb, mint száz évvel Nagy Sándor halála után tábornokai a birodalmat darabokra törték. A helyi vezetők és a lakosság az összes meghódított tartományban lázadni kezdtek. A legelső és legsikeresebb lázadás Irán északkeleti részén tört ki, a Parthus tartományban, amit ma Tádzsikisztán néven ismerünk. Kr.e. 250 körül Arashk, parthus helyi előkelő felkelést szervezett II. Selucid Antiochus uralma ellen, a szomszédos szkíta törzsekkel szövetkezve.

Arashk a perzsa történészek feltételezése szerint szkíta-parthus keverék volt. Az biztos, hogy az emberek észak-Pátriában közeli kapcsolatban álltak a szkítákkal és hunokkal, akik a Kárpát-medencétől a Bajkálig és Japánig uralták az Eurázsiai sztyeppét. Ez a szövetség parthusok számára félelmetes harcosok seregét adta.

Arashkot a felkelés megszervezésében bátyja, Teerdaad segítette. A fivérek erőfeszítéseinek mind több és több látható eredménye lett, és 247-re az egész parthus tartományt elfoglalták. Ebben az időben Pátria (amit később Khorasan néven ismernek) magába foglalta Tadzsikisztánt, Türkmenisztánt, Dél-Üzbegisztánt, Nyugat-Afganisztánt és Irán egész északkeleti részét. Arashk alapította (első fővárosa gyanánt) Arashkabadot, más néven Esghabadot vagy Ashabadot, a mai Türkmenisztan fővárosát.

A selucid király a helyi felkelésről értesülve több hadsereget küldött Arashk elfogására, de ezek mind kudarcot vallottak. A kudarcok oka a parthus sereg gerilla stílusú harcmodora és rendkívül erős szkíta lovassága volt.
Kr. e. 211-ben bekövetkezett haláláig Arashk sikeresen felszabadította a korábbi Achaemenida (perzsa)-birodalom egész keleti régióját a Selucidák uralma alól, észak-India kivételével, amit a helyi uralkodók foglaltak vissza.

Arashk nemcsak katonai géniusz volt, hanem nagy szervező is, aki képes volt egyesíteni a parthusokat és a különféle szkíta törzseket. Ez utóbbiakat nem olvasztotta be a birodalomba, hanem vérszerződést kötött velük, minek értelmében a szkítáknak mindaddig, míg Arashk leszármazottai ülnek a trónon, a parthusok oldalán kell harcolniuk (a Szasszanida korban faképnél is hagyták a birodalmat)- Olyan nagy tiszteletnek örvendett, hogy a dinasztia további tagjai elismerésük jeléül saját nevük mellé felvették az ő nevét is! Azaz a Parthus Birodalom számára ugyanaz volt, mint Julius Caesar a rómaiaknak. Legalább olyan nagy hódító volt, mint Alexandrosz, ráadásul, neki sokkal erősebb ellenféllel kellett megküzdenie, a görögökkel (Alexandrosz legyőzhetetlennek hitt utódaival), és ő volt, aki elsőként fel mert lázadni a görög uralom ellen!

Ami a dologban roppant szomorú, hogy a perzsák még ismerik Arashk nevét, de még mi, magyarok sem hallunk róla az iskolában egy szót sem – pedig egykoron az oldalán harcoltak őseink, a hunok és a magyarok. Mikor Arashk felkelt a szeleukoszok ellen, a hunok akkor fordultak nyugatra a nagy fal építése miatt, és a magyarokkal együtt, akik az Aral-tó mellékén éltek, ők alkották a szkíta lovasságot a parthusok oldalán.
Ha figyelünk a történetre, ebben is két testvér játszik szerepet, mint a csodaszarvas regéjében.

Etele is testvérével együtt akart kormányozni. A rege nem jelenti a nép kettéválását, a testvér-szimbólum az együvé tartozást fejezi ki. E szimbólum eredete egyértelműen babiloni – a két testvér, a két folyó, a Tigris és Eufrátesz – itt pedig a Szír-Darja és Amu-Darja folyók. Az Etele név folyót jelent. Az ő székhelye a Tisza (a Tigris megfelelője) mellett van, testvére Buda – a Duna partján települ le (az Eufrátesz párja).

Aki nem hiszi, hogy valamikor a perzsák közelében éltünk és velük harcoltunk, az mondja ki: húsz, száz, ezer, és perzsa eredetű szavakat mond! 20 perzsa nyelven biszt, 100 szád, 1000 pedig hezár. Ezt bármelyik iráni történész megerősíti. De vajon miért pont ezeket a számokat vettük át tőlük? Mert a hun-magyar hadrend ilyen egységekből állt, 20-as osztagokból, 100-as századokból és 1000-es ezredekből! Aki még ezek után is kételkedik, az vessen egy pillantást a Parthus Birodalom térképe melletti szoborfejekre. Mi hozzájuk hasonlítunk, nem a finnekhez, és mi hasonlítunk a legjobban a parthus szoborfejekhez.

Arashk utódai

Sokáig azt tartották, hogy Arashkot Teerdaad, a fivére váltotta a trónon, de az új kutatások szerint a fia, II. Arashk követte. II. Mehrdad (Mithradates), a Nagy uralkodásának kezdetéig, Kr.e. 123-ig, csak annyit tudunk, hogy a parthus királyok, Pheriapit és Phraates folytatták a görögellenes harcot, és újabb területeket hódítottak vissza. II. Mehrdad a legnagyobb ashkanid uralkodóként ismert, nem katonai lángelméje, hanem szervező tevékenysége miatt.

Mehrdad kiterjesztette a törvényeit az egész országra, és hatékony, a korábbi perzsa hagyományokra alapuló adórendszert vezetett be.
Az országot ő is tartományokra (Kheshtarpatsokra) osztotta, élükre kormányzókat nevezett ki. Ő hozta létre a Mehestan parlamentet, amely a régi parthus hagyományokon alapuló intézmény volt, és a király tanácsadó testületeként működött. Mehrdad meghívott minden nemest és helyi hatalmasságot Mehestanba, vagy a nemesek házába.

Ezáltal Mehrdad egyrészt sikeresen ellenőrizte a helyi hatalmasságokat, másrészt megvédte magát az esetleges lázadásoktól, harmadrészt valóban hasznát is vette a tanácsaiknak. Mehrdad a fővárosát Ashkabadból Sad Darvaazebe, Hecatompolisba, Partia központjába helyezte át.

Azaz a parthusoknak is megvolt a maguk Augustus császáruk, Constantinjuk, jóval előbb, mint a rómaiaknak! És mi szégyenszemre még a nevét sem tudjuk!? Ennek valószínű oka az ősi hun-magyar rovásírás emlékeinek megsemmisítése – István által. A Parthus Birodalom sokkal fejlettebb feudális társadalom volt a Krisztus előtti első században, mint a Szent István korabeli Európa. Az ősi jogok – törvények és vallás, amit ő tűzre vettetett, talán egy sokkal fejlettebb világ emlékei voltak, mint amit ő akart megteremteni!

A bagdadi korsó

Ez a Bagdad közelében talált kis korsó arra enged következtetni, hogy Volta nem feltalálta, hanem csak újra felfedezte a galvánikus elemet. Az első leírás a bagdadi korsóról Wilhelm König német régésztől származik 1938-ból. Az nem ismert, hogy maga találta a tárgyat ásatáson, vagy múzeumi tárgyak között akadt rá a Khújut Rabuból, egy Bagdad közeli parthus településről származó korsóra. A cikke 1940-ben látott napvilágot, mikor a világ valami egészen mással volt elfoglalva, mint egy kb. 2000 éves korsó.

Maga a korsó nem különleges, de az igen, hogy egy aszfalt záródugó tartozik hozzá, aminek közepében egy vasrúd található, amit egy rézhenger vesz körül. A második világháború vége után Willard F. M. Gray, a massachusettsi General Electric High Voltage Laboratory munkatársa elkészítette a korsó néhány reprodukcióját.

Amikor a korsókat olyan elektrolittal töltötte meg, mint a szőlőlé, a vasrúd és a réz henger között 2 Volt körüli feszültséget mért. Sajnos a Szasszanida-dinasztia épp úgy bánt a parthus emlékekkel, mint Szent István a hun-magyar múlttal – nem ismerjük a parthusok ez irányú tudását. Azt tudjuk róluk, hogy kiváló katonák voltak, és azt is, hogy birodalmukban teljes vallásszabadság volt. Ez biztosíthatta azt a környezetet, melyben a keleti vallások papjai meglepő képességekre tehettek szert. Ugyanis míg más vallások a kereszténységhez hasonlóan irtották a számukra pogány emlékeket, addig a zoroastriánus mágusok igyekeztek tanulni más vallásoktól.

Összecsapás a Római Birodalommal

Mehrdad halálát, Kr. e. 87-et követően a Parthus Birodalom ideiglenesen a káosz állapotába zuhant, mivel Mehrdadnak nem volt egyenes ági örököse. Az utódlásról szóló tanácskozás a bíróságon folyt. A törvény szerint csak az Ashkanid-család tagjaiból lehetett király, de a törvény semmit nem mondott arról, miként válasszák ki közülük a megfelelőt. A birodalom kezdetétől fogva más parthus vezérek választották ki az új uralkodót a királyi családból.

Ebben az időben az Arashk-ház több tagja pályázott a trónra, végül III. Farhad (Phraates) lett az egyeduralkodó Kr. e. 70-ben, miután megölte vetélytársait. Farhad fia, II. Orod (Orodes), (Kr. e. 57-38) valószínűleg a legjobban ismert Ashkanid-uralkodó. Az ő uralkodása alatt támadt a Parthus Birodalom nyugati határára Lucius Crassus római konzul, az első triumvirátus tagja, korábban Spartacus legyőzője. A konzul úr azonban elszámította magát! Szíriában a serege vereséget szenvedett, és őt magát is megölte Surena, a parthus hadsereg főparancsnoka. Sajnos a kegyetlen, rabszolgákat keresztre feszítő Crassus nevét is jobban ismerjük, mint Orod vagy Surena nevét, akiknek keze által a jó Isten, Hozmud büntetése elérte a dölyfös rómait.

A Parthus Birodalomban a korát messze megelőzően kialakított feudális rendszer hamarosan a kiskirályok anarchiájához vezetett. (Csakúgy, mint nálunk az Árpád-ház kihalása utáni idők.)

II. Mehrdad és II. Orod uralkodásának dicső napja után a Parthus Birodalom az instabilitás állapotába jutott. A helyi vezetők az Ashkanidok mintájára kezdték kormányozni saját tartományaikat. Néhány kiemelkedő király, mint II. Ardavan (Kr. u. 12-38) és I. Valash (Kr. u. 51-78) uralkodása kivételével a központi hatalom csak báb volt a hat legjelentősebb nemesi család kezében. A helyzet egyre súlyosabbá vált, és III. Valash idejében az ország mélypontra jutott. Ebből a gödörből az egyház emeli ki a birodalmat.