A legtöbb ősi vallás, hit egyik legalapvetőbb ünnepe a téli napforduló, a Nap "visszatérése". Ezen a napon a leghosszabb az éjszaka, innentől egészen a nyári napfordulóig növekszik a nappalok időtartama. A fény újjászületése őseink által is nagyra tartott ünnep volt. A mai világ átlag embere már nem érzi ennek a napnak a valódi jelentőségét, látják a jelképeket, de nem értik őket, mert az évszázadok során kiforgatták azokat igaz jelentésükből.

I. Gyula pápa 350-ben december 25-ét nyilvánította Jézus születésének napjává, hiszen az emberekből a kereszténység gyakran kegyetlen módszerei sem tudták kiűzni az ősi hitet, így a téli napforduló ünnepét keresztény tartalommal töltötték fel, de a külsőségeket meg kellett hagyniuk. Hasonló okokból lett például a tavasz ünnepéből húsvét, a nyári napfordulóból pedig Szent Iván éj. Ennek ellenére a téli napforduló örökké hirdetni fogja, hogy a sötétség felett mindig úrrá lesz a világosság: a Nap legyőzhetetlen, ahogyan pogány ünnepeink is azok!

A téli napforduló a magyaroknál

A December hónap a magyar ősvallás napesztendőjének az utolsó jelentős fejezete, amelynek végén meghal az óesztendő és megszületik az újesztendő. Ez a fontos esemény a magyar vallásban kiemelt helyet kapott. A magyar őshagyományok vizsgálata egyértelművé teszi, hogy elődeink hitének központi elemei a Mindenség, a Tejút, a Nap és a magyar nemzet. A Naptól függ minden földi lét, a Nap a földi lét megteremtője. Ezt őseink is tudták, és az égitestek figyelésekor különös figyelmet szenteltek a Napnak, a leghosszabb éjszakán különböző szokásokkal éltették a fény győzelmét és a természetet.

Regölés

Egyes kutatók szerint a regölés a XI. század legelején keletkezett, az augsburgi menekültektől származott. A regösök, míg István király figyelme rájuk nem irányult, kóborló, pogány hagyományokat ápoló vándor énekesek voltak, kiket a keresztények ördöngösöknek tartottak. A regölés tehát régi pogány szokás, bőségvarázsló és párokat összebűvölő művelet. A téli napforduló ünnepének emléke.

A regösök ősi, pogánygyökerű, varázserejű jókívánságokat mondtak a háziaknak. A szokás legfontosabb mozzanata ugyanis a jókívánságok kifejezése. Hiszen ők eredetileg nem közönséges köszöntők, hanem varázslók voltak, akiknek hatalmukban állt a szavakkal kifejezett jókívánságok valósággá idézése is. A regösénekek refrénje ("Haj regö rejtem"), az ősmagyar sámánok varázsigéjéből származhat, amit révülés közben mondogattak. A regösök az ősmagyar kultúrában a sámán énekmondója, ráéneklője lehetett.

A regösénekben fontos szerepe van továbbá egy ősmagyar mitológiai elemnek, a csodaszarvasnak. A szarvas a bőség, a termékenység jelképe. Az évenként lehullatott és újranövesztett agancsa révén egyetemes jelkép: az örök megújulás, újjászületés szimbóluma.
A regölés és a hozzá kapcsolódó rítusok alapján a csodaszarvas a téli napforduló égboltjának jelképe. A csodaszarvas szarvai közt a Nap, majd az azt helyettesítő gyertyák a megújuló, újjászülető fényt jelképezik, egyben a hosszú életet, a halhatatlanságot szimbolizálják.
Ezt a rítust a keletről vándorolt népek hozták nyugatra, ahol a bika-ölő, szarvas-vadászó újévi ünnepek a Mithras-kultusz révén lettek általánosan ismeretesekké.

A csodaszarvasról, tiszta forrásról, pázsitról daloltak, majd termékenységet, varázsló jókívánságokat mondtak a gazdának és háza népének. Ahol eladó lány volt, ott legénnyel regölték össze, hogy mielőbb bekössék a fejét. Befejezésül az ősi refrént énekelték: haj regö rejtem. Énekük befejeztével a regösök alamizsnát kaptak. Az összegyűjtött bort, diót, gyümölcsöt, szalonnát többnyire a kocsmában fogyasztották el. Azt a földet, melyet a regösök éneklés közben a bottal felvertek, a "ház népe" összegyűjtötte és gabonával keverte össze. Egyik felét a tyúkoknak adták, hogy jó tojók legyenek a következő évben, másik felét pedig a vetőmag közé keverték, hogy bő termés legyen.

A magyar néprajzkutatás sokat vizsgálta a regölés, a regösének kérdését, eldönteni mindmáig nem sikerült, hogy létezett-e vagy nem a honfoglalás előtt olyan ének a csodaszarvasról, amelyet a téli napfordulón adtak elő. Az sincs kizárva, hogy a magyarságnál a mai hazájába való költözés után, az itt élő, és a szomszédos népek hatására alakult ki ez a mágikus rítus.

A regösöket a dunántúli végek énekmondóiként ismerték. Ezekből váltak ki azután azok a királyi regösök, akik a Szent István kor óta a XIII. század végéig az udvar énekmondói voltak.
A kereszténység ezt a pogány szokást is megfertőzte és a regösök énekei között később megtalálható már Szent Istvánról és az egyházról szóló szövegek is.

Regösének részlet:

Ó élet, édes napfény,
Ó édes (Napocska)!
Ó élet, ó napfény,
Ó édes (Napocska)!
Amott keletkezik
Egy kis kerek pázsit.
Azon legelészik
Csodafiú-szarvas.

kerecsen szövetség