Az Etelközi vérszerződés esküje

Az Etelközi vérszerződésben szent esküvel fogadták a törzsfők a fejedelem szeniorátus szerinti öröklését.

Ez a szeniorátus az a rendszer volt, mely szerint Álmos legidősebb sarja örökölte a vezérlő fejedelem tisztét.

Ez Géza halála után egyértelműen Koppányt illette volna.

Vajkot (Istvánt) nem illetett volna a vérszerződésben fogadott eskü alapján a trón, ő Germán szuronyok és Római aranyak által emelkedett trónra.